MissionArt Galéria

Friss művek. Első kortárs művészeti aukció.

Kiállítás megnyitó: október 15. szerda, 19 óra
Miskolci Galéria, Miskolc, Rákóczi u. 2.

Aukció ugyanott: október 21. kedd, 18 óra

A MissionArt Galéria első olyan árverése, amelyen nemcsak hogy kizárólag kortárs művek szerepelnek majd, de túlnyomóan a művészek friss, az utóbbi hetekben, hónapokban készült alkotásai. Az árverést megelőző miskolci kiállítás a mai modern magyar művészet egy olyan keresztmetszetét nyújtja majd, amelynek profilját maguk a galériások, Jurecskó László és Kishonthy Zsolt határozták meg. A válogatás persze nem teljes, sok művész hiányzik a névsorból, akik a következő, tavaszi aukción remélhetőleg már jelen lesznek műveikkel. Az árverés anyagában sok pályakezdő, vagy fiatal művész szerepel, akiknek műveivel így együtt, szinte sehol sem találkozhatunk. A kortárs művészet iránt érdeklődő cégek és műgyűjtők ritka lehetősége, hogy egy ilyen széles palettáról válogassanak, hiszen hosszú hetekbe telne végiglátogatni annyi galériát és műtermet, hogy ilyen mennyiségű és minőségű alkotást láthassanak.

Ingyenes dvd katalógus postázása és információ kérhető a miskolc@missionart.hu címen.



Aatoth Franyo
Almásy Otília
Bada Dada
Baglyas Erika
Bak Imre
Balogh Csaba
Bánki Ákos
Baranyai Levente
Baráth Áron
Baráth Ferenc
Bátorfi Andrea
Batykó Róbert
Beöthy Balázs
Berhidi Mária
BMZ Bai Miklós Zoltán
Bogdándy Szultán
Borgó (György Csaba)
Borsos-Lőrinc Lilla
Böröcz András
Braun András
Bukta Imre
Chilf Mária
Czank Ninetta
Czidor Ágnes
Csabai Renátó
Csontó Lajos
Csurka Eszter
Deim Pál
Deli Anett
Dobos Éva
Dobribán Fatime
Draviczky Ágnes
drMáriás Béla
Dunai Beáta
efZámbó István
Elekes Károly
Énzsöly Kinga
Esse Bánki Ákos
Faa Balázs
Fajó János
feLugossy László
Fischer Judit
Földi Péter
Fukui Yusuke
Gaál József
Gábor Imre
Gábriel Ajna
Gazdag Ágnes
Gelencsér János
Gerhes Gábor
Germán Fatime
Gesztelyi Nagy Zsuzsanna
Góra Orsolya
Gönczi Márta
Hegedűs2 László
Horvát Helén Sára
Horváth Gábor
Hugyecsek Balázs
Izsák Sipos Szilárd
Jahoda Réka
Jovián György
Július Gyula
Kelemen Károly
Kicsiny Balázs
Király András
Király Gábor
Kis Róka Csaba
Klimó Károly
Konkoly Gyula
Kopasz Tamás
Koroknai Zsolt
Koronczi Endre
Kótai Tamás
Kovács Alida
Kovács Budha Tamás
Kőnig Frigyes
Kucsora Márta
Lakner László
Lénárd Anna
Lengyel András
Lévay Jenő
Lossonczy Tamás
Mamikon Yengibarian
Martin Henrik
Mattis Teutsch Waldemár
Mátrai Erik
Mayer Hella
Mécs Miklós
Megyik János
Móder Rezső
Nagy Csaba
Nagy Gábor György
Nyisztor János
O Pap Gábor
Olajos György
Perneczky Géza
Péterfy Ábel
Pinczehelyi Sándor
Pintér András Ferenc
Pintér Gábor
Porkoláb Magdolna
Rabóczky Judit
Rácmolnár Sándor
Rizmayer Péter
Robitz Anikó
Romvári Márton
Rutkai Bori
Saxon Szász János
Seres László
Siegmund Ákos
Stefanovits Péter
Sugár János
Sütő Róbert
Swierkiewicz Róbert
Szabados Árpád
Szabics Ágnes
Szabó Eszter
Szabó Tamás
Szacsvay Pál
Szanyi Borbála
Szíj Kamilla
Szirtes János
Szurcsik József
Surcsik János
Szüts Miklós
Tamás Adrienn
Ujházi Péter
Valkó Gyula

Varga Éva
Várnagy Ildikó
Verebics Ágnes
Verebics Katalin
Vincze Ottó
Vojnich Erzsébet
Wahorn András


www.missionart.hu