Kós András: A GYERMEK
1987, színezett szilfa,49x53x34 cm

Kós András: A KERTÉSZ FELESÉGE
1976, tölgyfa, 39x51x17 cm

Kós András: ÁLMOK
1971, tölgyfa, 44x102x42 cm

 

Kós András: KÉT SZÁL RÓZSA
1981, körtefa, 45x30x8 cm

Kós András: KETTEN

Kós András: TÓTFALUSI KIS MIKLÓS
1976, tölgyfa, 52x44x27 cm

Kós András: Vasárnap

 

 

„Felmérhetetlen veszteség érte az erdélyi művészeti életet. Hisz távozott közülünk Kós András, Erdély és Közép-Európa egyik legnagyobb szobrásza” – fogalmazott Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh (BMC) elnöke kedden a Mester koporsója előtt elmondott beszédében.

Tegnap (2010. június 16.) kísérték utolsó útjára Kós András szobrászművész, ny. főiskolai tanszékvezető tanár földi maradványait a református egyház szertartása szerint a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Erdély felbecsülhetetlen polihisztorának, Kós Károlynak a fia életének 96-ik esztendejében, 2010. június 11-én adta vissza lelkét Teremtőjének. „Születés, elmúlás és a közbülső majd száz év. Egy élet. Kós Andrásé, a szobrászé. Az erdélyi faszobrászat óriása, akinek munkássága mérföldkő az erdélyi szobrászatban, immár végképp megpihen” – mondta Németh Júlia, a BMC alelnöke, köszönetet mondva a Mesternek közel egy évszázados munkásságáért.

Forrás: Szabadság


 

FÁBA ÁLMODOTT ÉLETMŰ

Kós András szobrai a kolozsvári
Farkas utcai templomban

A IV. Farkas utcai napok rendezvénysorozatának keretében nyílt meg 2007. november 10-én a Kós András szobrászművész alkotásaiból rendezett állandó kiállítás Kolozsváron, a Farkas utcai templom sekrestyéjében. Az utóbbi évtizedek termésének legjava lelt ilymódon páratlan értékéhez méltó otthonra.
A sztánai erdő és a Farkas utca - Kós András szobrászművész életének meghatározó helyszínei. Az előbbibe, a családi otthonba, a Varjúvárba beleszületett, sőt édesanyja közreműködésével tanulmányait is itt kezdte. Amint azt Élet és rajz című könyvében írja: "elemista koromban magántanuló voltam a sztánai erdőben". A Farkas utcai református kollégiumba pedig, ahova már "felsős"-nek érkezett édesapja hozta be. "…tanárainkat törekvésükben a tudós és bátor tanítónak, Apáczainak háromszáz évesen is továbbélő szelleme vezérelte." Aki "hitte és hirdette, hogy erdélyi magyar népünk emelkedésének legfőbb eszköze a magyar nyelven oktató sok iskola"- írja ugyanott, és hangsúlyozza, hogy a kollégiumi otthon "tőszomszédja, Istennek nagy háza elejétől fogva vigyázta a mellette folyó életet, segítette a növekvő diákság testi-lelki gyarapodását". Emblematikus jelentőségűnek érzem, hogy a művész életében oly fontos szerepet játszó Farkas utcai templomban, az Istennek ebben a nagy házában lel immár végérvényesen menedéket a felbecsülhetetlen értékű kósi életmű jelentős része.
Az alkotó régi vágya teljesül ezáltal, s válik ilymódon közkinccsé és állandó kiállítás formájában megtekinthetővé a szoboregyüttes, reprezentatív jellegénél fogva pedig Kolozsvár egyik legjelentősebb vonzásközpontjává.
A művész mindig is ragaszkodott munkáihoz, viszonylag kevés szobráról tudott csak lemondani, így majdhogynem egészében tekinthető meg az utóbbi évtizedek termésének legjava. Egy rendkívüli élet rendkívüli hozadéka. Amely képes volt messze felülemelkedni a 20. század történelmi, társadalmi és művészeti viharain, hiszen olyan lélektől lélekig ható üzenet hordozója, amelyben benne foglaltatik az egyénnek és egész közösségünknek a múltja, jelene és jövője. Kós András szobrai úgy korszerűek, hogy időtlenek, s úgy egyediek, hogy egyben általánosak is. Összesítik annak a közösségnek a legfontosabb jegyeit, jellemzőit, amelyből vétettek. Korokon, divatokon, irányzatokon felülemelkedve hirdetik az értékteremtő művészet diadalát.
A szobrász génjeiben hordozza a munka becsületét-szeretetét, és annak a rendkívüli gazdagságnak a tiszteletét, amelyet az előtte járók teremtettek. Hordozója mindannak a lelki tisztaságnak és különleges művészi gazdagságnak, amelybe beleszületett, s amelyből sikerült egy merőben más, egyedi, új világot teremtenie.
A természet szeretete, a fák iránti különleges vonzalma sztánai gyökereiben keresendő. Legelső élményei is az égigérő fákhoz, többek között a Varjúvár magasát is meghaladó villámhárító fának nevezett tölgyfához kapcsolódnak. Egyébként szobrai vonatkozásában is a tölgy dominál. De a művész nem csupán a nyersanyagot látta a fában. Bevallása szerint mondhatni társaként szerette ezt a megejtő szépségek forrásául szolgáló, embert, állatot gyámolító lényt. A megalkúvást nem tűrő gerincesség, az egyenes tartás, a magabiztosság jelképét látta az inkább kidölő, semmint törzsét meghajlító fában. Példaképet, amelyet elveihez való töretlen ragaszkodással mai napig követ.
Ilyen nyílt, határozott és egyenes szobrászi beszéd jellemzi Kós András alkotói tevékenységét is. A lényeg a mű egészében, a nagy összefoglaló formákban rejlik. A tömbök, hasábok, gömbök erőteljes hatást kiváltó látványában. Az elbeszélő jelleg, a történet teljes mértékben hiányzik munkáiból, de hiányzik a mozgás is. Csupán mozdulatok vannak, öröktől fogva és örökké létezők.
A robusztusság és a már-már meghatóan gyöngéd kecsesség jellemzi alkotásait: a kalotaszegi táj emberének nehéz munkában edzett, szögletes mozdulatai, s a lelki finomságából fakadó, egyenesen légiesnek ható gesztusok. A két véglet együttes jelenlétéből adódó különleges hatás, valamint az arcvonások sajátos sűrítéséből eredő típuson felüli típus, a már szinte ideának tűnő, mégis fölöttébb életes portré meghatározó jellegű Kós András művészetében. Minden fölösleges sallangot mellőző, puritán egyszerűségével tüntető háromdimenziós beszédét a művész olykor a színek diszkrét harmóniájával nyomatékosítja.
Leányka szobrainak egyszerűségükben megejtő bája, az anyaszobrok, az áldott állapot művészi megfogalmazásai alkotójuk nem mindennapi gyöngédségére, sajátos empátiájára utalnak, amelyek mintha feleselni látszanának határozott, büszke jellemével, elveihez konokul ragaszkodó felvetett fejűségével. Utóbbi magatartásforma olvasható ki történelmünk, művelődéstörténetünk nagyjainak állított szobraiból is.
Nagy-nagy örömünkre szolgál, hogy több évtizedes késéssel bár, de a Bethlen Gábor-szobor immár köztéren, Nagyvárad szívében lelt méltó elhelyezést, alakítja maga körül a teret, sugároz történelmi levegőt. Kolozsváriakként pedig talán még ennél is nagyobb örömmel nyugtázhatjuk, hogy - Grandpierre Emil után szabadon - címereiben a fejedelmi Erdély ősi emlékét idéző gyönyörű templomban, a falakról ránk pillantó Bethlenek kígyója, Kemények szarvasa és Bánffyk griffmadara mellett, a sekrestyében, immár Kós András művelődéstörténeti arcképcsarnokában és erdélyi mindennapjainknak a legtisztább művészi magasságokba emelt alakjaiban gyönyörködhetünk. A gótikus templom hófehéren nemes ívei, puritán egyszerűsége a legméltóbb és immár végérvényes otthonául szolgál a felbecsülhetetlen értékű szobroknak. Hazataláltak.

Németh Júlia

Elhangzott 2007. november 10-én, a kiállítás megnyitóján

Fényképezte: Horváth László