Kiállításjegyzék

Nagy Imre műveit, egyéni és csoportos kiállításokon 124 alkalommal 12 ország 30 helységében láthatták. Mindenik kiállítását nem tudom dokumentálni, de amihez valamilyen anyagot találtam, azt a megfelelő helyen közzéteszem.

A jegyzék törzsét Gazda József monográfiájából vettem át, és kiegészítettem (dőlt szedések).

1917. Mezőtúr – csoportos kiállítás

„Felgyógyulása után segédszolgálatosként Mezőtúrra kerül, ahol egy kis katonai művésztelep működik. Itt dolgozik többek között Nagy István, Márton Ferenc és mások. A csoport kiállítást rendez, melyen Nagy Imre is részt vesz.”[1]

1922. Kecskemét – a művésztelep kiállítása

1922. Zürich – egyéni kiállítás

„Forbáth [Róbert Ars Una szerkesztő-kiadója] azzal a gondolattal jön, hogy jó volna egy kiállítást rendezni Zürichben, grafikai anyagból […] Zürichből kaptam levelet, amelyben azt közli, hogy a kiállításnak nagy a sikere, az én anyagom mind elkelt, ennyi s ennyi dollárom van nála. […] Ezután nagy csend lett, a dollár pedig sehol.”[2]

70 db. rézkarc-levonatról van szó. Végül a tönkrement menedzser által zálogba adott lemezek is eltűntek. Azt gyanítom, hogy zömmel a 20-as években, az Amerikai Egyesült Államokban fellendült, néhány évig tartó, sokszorosított grafikakereskedelem hatalmas útvesztőjébe kerültek. Bár később, egy budapesti kirakatban, Nagy Imre mintha egy lemezét pillantotta volna meg, de amint könyvében írja: „Nem volt kedvem bemenni, hogy sorsa felől érdeklődjem.”[3]

1923. Budapest, Helikon Galéria – csoportos kiállítás

1924. Budapest – csoportos kiállítás

1925. Brassó – egyéni kiállítás

1925. Kolozsvár – egyéni kiállítás

„A nagy lelki emóciók önmagunkba hullani kényszerítenek. Érzéseink fölött szörnyű kényúr az ész, minden okok kutatója, örömeink, bánataink kontrolorja. Hogy volna jobb: szemmel, szívvel magunkba szívni minden virágot, illatot zenét, vagy hordani embermivoltunk isteni terhét és keresni az örökkévalót fűben, virágban emberben; Istent keresni s azt, ami önmagunkban isteni? Hogy volna jobb? Ezt csak a profán kérdezi. A művész tudja és vállalja: emberré lenni. Mert e nélkül nincs művészet. E nélkül üres deklaráció, lidércláng, szemfényvesztés, e nélkül kérem, csalás az egész!

Ennek a művészi hitvallásnak rendkívüli erejű megnyilvánulása Nagy Imre művészete, mely az imént zárult kolozsvári és brassói kiállításokon egy csapásra hódította meg Erdély műértő közönségét. A hivatásba vetett szikla-szilárd hitről életre-halálra menő elszántságról beszél Nagy Imre megalkuvást nem ismerő egyénisége, ami képeiről reánk zúdul. Ez az egyéniség nem a kitaposott utakon kényelmeskedik, kompromisszumot kötve a közönség ízlésével, sem a sokféle művészeti »izmus« úrvesztőben nem tévelyeg, de az ősei szilajságával, a zseni ösztönösségével ver új utat magának új célok felé.

Nagy Imre régen átlépte a l’atr pour l’art kétes értékű elméletét. Ő az emberért való művészet fanatikusa. Ennyi szeretettel és szánalommal csak Mauniere nézte tárnákba merülő bányászait, mint Nagy Imre nézi sorsukkal viaskodó székelyeit. Típusát keresi és rajzolja a kéteszű ős székelynek. Típust alkot nemcsak fizikumban, de főleg lélekben, mely az izmok nagyszerű játékán, az arc élet-rótta barázdáin egyaránt vissza tükröződik. A léleklátás és kifejezésének szuggesztív ereje alakjainak döbbenetes reálitást ad. Egy öreg székelyről készült tusportréját láttuk. Báthory Zsigmond XVII. századbeli arcképére emlékeztető hatalmas koponya. Ezen a magába keseredett mégis erős, arisztokrata, gőgös székely-paraszt arcon egy egész népfaj sorsa, évezredes balladás küzdelme s ráadásul a művész egész élete írva van. Deugyan ezeket megtaláljuk minden más művében is: portré tanulmányaiban, kompozícióiban, sőt tájképeiben is. Itt a természet, mind küzdő ember örök színpadon jelenik meg; együtt él és érez az emberrel: élettelen az élővel mindig kifejezve ennek hangulatát, komor, tragikus erdélyi lelkét. Saját életük, mozgásuk van a fáknak, hegyeknek, felhőknek Nagy Imre képein. Ezt az életet csak az figyelhette meg így, aki nem külső szemlélő, de itt él heggyel, felhővel, emberrel testvéri életet. A megtestesült transzszilvanizmus Nagy Imre művészete!

Az abszolút értéket jelentő művészi tartalom rendkívüli technikai felkészültséggel párosul Nagy Imrénél. Hatalmas komponáló ereje a legnehezebb feladatok megoldásához is játszi könnyedséggel segíti. Figurális kompozícióin, tájképein a részlet egységek önként kapcsolódnak szerves egésszé a legpontosabb psihologiai megokoltsággal, minden esetben tökéletes vonalharmóniát mutatva. A tájat, alakokat burkoló levegőnek művészi hatás szempontjából ezekkel egyenlő szerepe van, anélkül, hogy a térszerűség keresésére kihangsúlyozódnék. Rézkarcai, szépia, és tusrajzain a fény, árnyék és lebegő közrehatásával rembrandti zsenialitással adja elő vízióit. Az ábrázolás lényegesebb pontjait koncentrált fényözönnel árasztja el a mellékes részeket áttetsző árnyékba burkolja, ami által a kép az ábrázolt jelenség reális hatását adja. Technikája felöleli a nagy mesterek eredményeit, de mindig megmarad eredetinek, nagyimreinek.

Nagy Imre sokoldalú eredeti tehetségéről nehéz volna egy rövid cikk keretei között megközelítőleg is pontos képet nyújtani. Ez a művészet csupa intuíció, sablonnal föl nem mérhető, frázissal meg nem közelíthető. Az alkotó erő nagysága sugárzik belőle. Ezt csak átélni lehet, úgy ahogy azt a művész átélte.

A nagy munkabírással és erős akarattal párosult zseniálitás arra predesztinálják Nagy Imrét, hogy az eddigi szép sikerein is túl az európai nívójú egyetemes magyar művészetben is képviselője legyen székely fajának.” (G): Nagy Imre művészete. Csíki Lapok, 1925. máj. 24.

1925. Marosvásárhely – egyéni kiállítás

1926. Arad – egyéni kiállítás

1926. Brassó – egyéni kiállítás

„1926 körül lehetett Brassóban a második kiállításom. Ez már a Redoutban volt, nem a Klingsor szűk helyiségében.[4]

A kiállítás már sok sikerrel indult. Először Kimm Frigyes írt cikket, Eder [Hans] pedig csak úgy hozta a szászokat: »No nézzétek, ez igen, ilyent vegyetek!«

Otto Witting, későbbi jó barátom, mecénásom, csak amúgy lázította a közönséget. A nagy vaskereskedők, posztógyárosok, egyszóval a tőkések felvonultak a kiállítás megnyitására, a bemutatóra. Az a pénz, ami négy-öt gazdag, tőkepénzes embernek a zsebét nyomta, estére már az én zsebembe vándorolt, s alig egy hét múlva már utazhattam Budapestre, onnan pedig tovább, szívem vágya szerint Olaszországba.

Ettől kezdve az élet nem tartogatott számomra megoldhatatlan problémát.”[5]

1926. Kolozsvár – egyéni kiállítás

1926-27? Temesvár – egyéni kiállítás

E 10. CSSZM.

„Bukarest, 1973. július 28.

Drága Imrém, csak így fordulok hozzád üdvözlő szóval, kicsorduló édes és szép emlékekkel, amik hozzád fűznek, életem regényének jó néhány rendkívüli mozzanatával. Nem mindennapi – legalábbis nekem nem – találkozások voltak azok a sok közül is, talán a legemlékezetesebb, még úgyszólván gyermekkoromban, Temesvárt, amikor kábultan bolyongtam naponta a Temesvári Hírlap helyiségében rendezett kiállításodon. Ez 1926-1927 lehetett. Ha jól emlékszem, a fiatalok közül elsőként én írtam rólad, egy gyermek naivitásával. Irántad való naiv csodálatom azóta se szűnt.

Aztán megfordultam nálad Zsögödön.

Még ismertem drága Édesanyádat.

Aztán jártam Nálad azzal a berlini lánnyal. Megölték a nácik.

Aztán jártam Nálad Klárival. Megölték más hóhérok. Velünk volt Péterke is – lementünk az Oltra halászni – Péterke azóta Péter, tizenkét éve sínylődik őrültek házában. Aztán a börtönből jövet meglátogattalak kolozsvári műtermedben. Láttam a képeidet. Szobáim falain a rólam készített fametszet – akkor készült, amikor a berlini lánnyal voltam nálad – és ott az Áronról készült fametszet és a három székely asszony is, amiket emlékbe kaptam Tőled.

Soha, semmi hozzád fűződő emléket nem szűntem meg becsülni, soha nem szűntem meg Téged tisztelni és szeretni, soha folt nem esett az irántad táplált érzelmemen.

Most, hogy ünnepeltek, bizony senki sem kért tőlem egy írást. No de írhattam volna, vallhattam volna – mondhatnád. Nem, mert ahhoz már én is öreg vagyok, hogy felajánlkozzam mindenféle fajankónak, hogy az ujjamat nyújtsam: szerkesztő úr, én is akarok. Meg se hívtak sehová, ahol ünnepeltek. Nem állíthattam be hívatlanul ebben a protokollos világban. És azt sem tudom, hogyan fogadtál volna. Hiszen egyharmad emberélet óta nem láttuk egymást. Tudom, persze, nem vagyok én székely. És most olyan világ van, hogy más nemzetiség a magyar és más nemzetiség a székely, mégha ugyanazt a nyelvet is beszéljük.

Áronra emlékezve se hívtak el engem soha. Sőt, megtettek Áronka »ellenségének«. Ez nem igaz, ne hidd el. A székelyeknek sem vagyok, nem lehetek »ellensége«. Ne higgy el ilyesmiket rólam! De ellensége vagyok annak a nagy szerencsétlenségnek, amely kétmillió egynyelvű ember kettéválasztását hívta elé. Nos, úgylehet ezért is estem ki nemzetiségi szellemi, emberi jogomból: Téged üdvözölhetni, Áron sírjára három szál virágot letenni. Talán csak azért, mert elsősorban magamat nem kímélve, nincs számomra más nemzeti erkölcsi lét, mint az igazságban való, a kimondásban, mi a jó, mi nem jó bennünk, múltunkban, jelenünkben. Amit nemcsak Gaál Gábortól tanultam, de Árontól is.

Ígyhát, az igazság pártján levőként, mint »idegen« írok most Neked, kívánok szívből, szívem egész szeretetével az emlékezés érzelmeit elborító zuhatagával hosszú, tevékeny életet, s talán illő szerénységgel is, így, a sor végéről, illő tisztelettel műved iránt, Irántad. S ha megengeded: barátsággal Méliusz József”.

1927. Brassó – egyéni kiállítás

1927. Kolozsvár – egyéni kiállítás

1928. Brassó – egyéni kiállítás

1928. Firenze – Tavaszi Világkiállítás

1928. Kolozsvár – egyéni kiállítás

1929. Brassó – egyéni kiállítás

1929. Bukarest – Hivatalos Szalon

1929. Kolozsvár – egyéni kiállítás

1929. Kolozsvár – erdélyi román, magyar, szász művészek együttes szereplése

1929. Kolozsvár – Erdélyrészi Méhész Egyesület kiállítása

1929. Zsögöd – műtermi kiállítás

1929. Nürnberg – Magyar festészeti kiállítás

1930. Csíksomlyó – egyéni kiállítás[6]

1930. Budapest – Barabás Miklós Céh bemutatkozása

„A kisebbségi idők alatt a Barabás Miklós Céh három esetben rendezett Budapesten kiállítást. Mind a három kiállításnak nagy anyagi és erkölcsi sikere volt, ami sokat segített az erdélyi képzőművészek helyzetén. Külföldi tanulmányútra menni, szerencsés kivételekről eltekintve, szinte lehetetlenség számba ment. A külföld ennek dacára érdeklődött az erdélyi képzőművészek alkotásai iránt. Nagy Imre rajzai egészen Japánig eljutottak. Szolnay Sándor Németországba öt képet adott el és Amerikába is vásároltak kettőt képei közül. Ezek azonban inkább erkölcsi sikereket jelentettek és az anyagi helyzeten ideig-óráig javítottak.”[7]

1931. Brassó – egyéni kiállítás

1931. Budapest – egyéni kiállítás

Miután budapesti létét fölszámolta, s hazatért, hozzákezdett a fametszéshez. „Majdnem minden képemet először megfametszettem és csak azután festettem meg. […] Mikor már volt vagy tizenöt-húsz fametszetem, akkor kipróbáltam, az első kiállításon – Budapesten volt az Ernst Múzeumban.”[8]

„Úgy emlékszem, 1929-ben volt az első kiállításom Pesten.”[9]

Amint azt a MNG adattárában őrzött, dr. Lázár Bélának az Ernst Múzeum igazgatójának, írott levelek bizonyítják, már 1930-ban szeretett volna Budapesten bemutatkozni. De nem ment könnyen. Végül egy év múlva került rá sor.

„Sajnálattal kell értesítenem, hogy két hét, ami rendelkezésemre áll; kevés – útlevélszerzés, befejezetlen képek, amik nélkül nagyon hiányos lenne a kiállításom. E terhes és költséges és nehéz utat félmunkáért nem szabad elindítanom, annál inkább, mivel sokfelől várják kirukkolásom.”[10]

„Sajnálattal kell tudomásul vennem, hogy ez évben nem tudok kiállítani, jóllehet az anyagom megvan hozzá. Én minden esetre fel vagyok készülve, s egy hónapon belül rendelkezésükre állok. A nagytermet és két kisebb termet be tudok tölteni. Kérem ezeket figyelemben tartani, amennyiben csak jövő évben kerülne sor reám, úgy legalább egy hónappal előbb értesíteni a felmenetelemről, mert innen nehéz kimozdulni. A címzés mellé a románt is kérem, mivel könnyen félredobhatják. Tisztelettel: Nagy Imre.”[11]

1932. Kolozsvár – csoportos kiállítás

1933. Brassó – egyéni kiállítás

1933. Bukarest – Hivatalos Szalon

1933. Kolozsvár – egyéni kiállítás

1933. Nagyszeben – egyéni kiállítás

1935. Brassó – egyéni kiállítás

1935. Csíkszereda – egyéni kiállítás

„A székely őserőnek egyik tehetséges, rendkívül érdekes, sajátos egyénisége Nagy Imre festőművész. Küzdelmekre, megpróbáltatásokra termett fajtájának legcsodálatosabb hajtása, akinek alkotó zsenije, teremtő karaktere a csíki székely földből kapta azt a hajtó erőt, amely művészetét olyan értékessé, naggyá és székellyé teszi.

Nagy Imre székely művész. Egész élet berendezése, kutató lelke egy kikristályosodott vetülete ennek a Hargita alá szakadt népnek. Elmélyülő, állandóan kereső művészete pedig ennek a földnek olyan szeretetét tükrözi vissza, amelyet ecsettel még kifejezőbben, lélekbe markolóbban vászonra nem tettek.

Ez a Nagy Imre, akinek művészetét a Székelyföld határain túl már felfogták, a mált héten képkiállítást rendezett itthon is. Mielőtt december 1-én megnyitaná braşovi [brassói], bemutatta itthon is azt az anyagot, amelynek minden mozzanatát a zsögödi hegyek csodálatos világából, Székelyország örök robotjából szűrte át az ő lelke és dolgozta fel művészi szépnek.

Milyen megható Nagy Imrének ez a ragaszkodása, amely kötelességét érzi, hogy elsősorban, mielőtt elindítja az ecsetéből kicsurgott nagy székely problémákat, azelőtt bemutatja itthon is., Itt, ahol ezek a problémák születnek, élnek, de a művész szeme, tehetsége és ösztönszerű megérzése kell, hogy feltárja a mi számunkra is. Nekünk, akik nem mindig jól látunk. Akiket nem vagy esetleg rosszul tanítanak látni. Akiket annyi álapostol és sokszor annyi önmagától elbűvölt törekvés és csörtetés igyekszik arra irányítani, hogy az ő jó vagy rosszhiszemű célkitűzéseit fogadtassa el velünk igazság gyanánt. Érthető hát ha ezeknek a számára Nagy Imre képkiállítása nem képez kultúreseményt, igazságot kereső művészete nem jelent semmit.

Nagy Imre művészete az ő népét becsülettel, önzetlenséggel akarja szolgálni. Puritán élete, a népének szokásai, munkája közé való menekülése, a földnek tisztelete, amellett való verejtékezése s művészetének ezekből a körülményekből való táplálkozása, Nagy Imrének a legértékesebb, a legproduktívabb helyet biztosítja a székely nép nagy küzdelmében.

Nagy Imre képkiállításának ez az első, legszembetűnőbb jellegzetessége.

Azok a képek, amelyekkel a szemlélő találkozik ezen a kiállításon nem fotografikusan örökítik meg a csodálatos csíki hegyeket, vizeket s az azok között örökös munkában izzadó őslakót.

Csíknak a lelke s az ő igazi szépsége szólal meg bennük utánozhatatlan frissességgel. De messze azokon a nekünk szinte lokálpatriotizmusuk által tetszetős szépségeken felül egy nagy koloristának, egy Istenáldotta festőtehetségnek soha nem pihenő, önmagát marcangoló, új művészi igazságokat és kifejezés módokat kereső kálváriás útnak csodálatos lélekbemarkoló igazsága és állomása minden egyes festménye.

Nem eladásra készült piaci portékák ezek a képek. Talán nincs is befejezve mindegyik, de valamennyi ott hordja magán egy teremtő gerinc vajúdásának szent bélyegét. Új meg új, nehezebbnél nehezebb megvilágítási problémák, a térnek, a levegőnek, a testi kiterjedésnek és a harmadik dimenziónak az ábrázolására irányuló lankadatlan nemes ambíció jellemzi őket.

Monumentális erőkifejezése van már ennek a művészetnek, amelyben egy-egy odavetett folt mögött az áldást hozó földnek a tikkadását, a viharnak az üvöltését vagy a munkában elfáradt székely pihenésének lélegzetét hallod.

Hangsúlyozzuk nem piacnak való képek ezek, minthogy alkotójuk sem volt soha kirakatban élő ember. Egész aszkéta élete éppen úgy mint az ecset a kezében csak egy-egy eszköz ahhoz, hogy a fajtáját szolgálja vele. – Szántson vagy vessen, méhészkedjék avagy az ekeszarvától feltört kezében ecsetet forgasson, mindig csak egy célt lát szeme előtt: önzetlenül hasznára lenni a nagy székely családnak.

Nagy Imre nem az a művész, aki sokat ad a nyilvánosság elismerésére, a cifra szavakra. Az ő kiállítása nem üzleti szempontból történik. Ő azért adja oda tehetséges művészetének ezt a nagyszerű anyagát a közönségnek, hogy tanuljon abból éppen olyan szeretettel, kitartással, önzetlenséggel és jóindulattal foglalkozni ezzel a földdel és néppel, mint ahogy ezeknek az ízig-vérig csíki levegőjű és nemes veretű képeknek a világa tanítja.

Nagy Imre művészetének ez a lényege a csíki székely számára. Ezek mellett az a tény, hogy művészetét és tehetségét messze szülőföldje határain túl más emberek, más nemzetek is elismerik, az számunkra is, az ő számára is öröm és büszkeség forrása, de nem lényege ennek a kivételes tehetségű és kivételes teljesítményű székely művésznek.” *** Nagy Imre festőművész kiállításához. Csíki Lapok, 1935. nov. 17.

1936. Brassó – egyéni kiállítás

1936. Budapest – gyűjteményes kiállítás

„Egyik alkalommal Bánffy Miklós telefonon keres, s közli, hogy itt van B. Rotschildné Londonból, éppen aznap vett egy képet a kiállításomon, s szeretne megismerkedni a szerzővel is.”[12]

1937. Budapest – erdélyi magyar képzőművészek kiállítása

1938. Kolozsvár – egyéni kiállítás

1938. London – egyéni kiállítás

„Rotschildnéval csak később, Zsögödből tudtam felvenni a kapcsolatot. A magammal vitt nyolc képet kiállította, el is adta.”[13]

1939. Budapest – Erdélyi magyar képzőművészet, Nemzeti Szalon

1941. Budapest – erdélyi kiállítás

1941. Budapest – egyéni kiállítás

A Basilides Barna vezetette Műbarát Kiállítóhelyiségben volt az a kiállítása, amelynek fennmaradt katalógusából megtudhatjuk, hogy 40 filléres belépővel lehetett megtekinteni, a 200 és 4.000 P-s Nagy Imre-műveket.

I. Rézkarcok: pl. Székely emberpár (1923) 700 P, Bibliai jelenet (1926) 200 P

II. Fametszetek: ár nélkül.

III. Tusrajzok: pl. Hegyi beszéd (1938) 200 P

IV. Vízfestmények: pl. Dunadeltai csárda (1938) 700 P, Átjáró (1939) 350 P

V. Olajfestmények: pl. Pihenő székely leányok (1934) 4.000 P, Nagybánya (1926) 500 P

VI. Agyagvázák: ár nélkül.[14]

1941. Kolozsvár – gyűjteményes kiállítás

1942. Beszterce – a Barabás Miklós Céh kiállítása

1942. Csíkszereda – egyéni kiállítás

1942. Kolozsvár – csoportos kiállítás a Művészeti Hetek keretében

1942. Marosvásárhely – gyűjteményes kiállítás

1943. Budapest – a Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által vásárolt művek kiállítása a Szépművészeti Múzeum Nemzeti Galéria osztályán

„Igen tisztelt Uram.

Megtisztelő sorait véve fotót jelenleg csak a régi dolgaimról tudnék küldeni, ha nem lesz késő (határidőt megírni), inkább szeretném az új dolgaim elküldeni. Hasonló könyv megjelenéséhez nemrég küldtem, de mind régebbi képanyag. Ön részére inkább az újakat szeretném. Maradtam tisztelője Nagy Imre.”[15]

1943. Kolozsvár – a kolozsvári Műcsarnok megnyitó kiállítása

A kiállítási katalógus borítóján (az egyik) Pihenők című képe kapott helyet. „Az első termet majdnem egészében Nagy Imre képei töltötték be. […] Csak a Művészeti Szalon konzervatív hangvételű kritikája kifogásolta bennük a furcsa távlatokat, a tobzódó, természetellenesen felfokozott színeket.”[16]

1943. Kolozsvár – csoportos kiállítás

1943. Kolozsvár – a Barabás Miklós Céh bemutatkozó együttes kiállítása

1943. Kolozsvár – erdélyi művészek karácsonyi kiállítása

1943. Marosvásárhely – a Barabás Miklós Céh bemutatkozó együttes kiállítása

1943. Marosvásárhely – egyéni kiállítás (vízfestmények)

„Kedves Imre!

Képeid megkaptam, sajnos két képnek az üvege összetört, a posta nem vállalja a megfizetést, mert nem volt megfelelően becsomagolva és nem volt rajta, hogy törékeny.

E sorok átadója Gergely Sándor cselédnek megy hozzád, jóravaló ember, tartsd és kérését teljesítsd, mert jó munkás.

A kiállítás február hó 14-én nyílik.

Minden jót kívánva üdvözöl Bordy András.

Marosvásárhely, 1943. január hó 25.”[17]

1943. Marosvásárhely – a Barabás Miklós Céh kiállítása

1943. Marosvásárhely – Mai magyar festészet és szobrászat kiállítás

1943. Sepsiszentgyörgy – Mai magyar festészet és szobrászat kiállítás

1943. Szászrégen – a Barabás Miklós Céh kiállítása

1944. Budapest – a Barabás Miklós Céh kiállítása a Nemzeti Szalonban

1944. Csíkszereda – Mai magyar festészet és szobrászat kiállítás

1944. Székelyudvarhely – Mai magyar festészet és szobrászat kiállítás

1946. Kolozsvár – képzőművészeti kiállítás

1948. Kolozsvár – tanulmányi kiállítás

1949. Kolozsvár – csoportos kiállítás

1949. Marosvásárhely – csoportos kiállítás[18]

1950. Kolozsvár – képzőművészeti kiállítás

1953. Bukarest – állami képzőművészeti kiállítás

1953. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1954. Bukarest – állami képzőművészeti kiállítás

1954. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1955. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1955. Kolozsvár – Harc a békéért képzőművészeti kiállítás

1955. Torda – Harc a békéért képzőművészeti kiállítás

1956. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1956. Marosvásárhely – gyűjteményes kiállítás[19]

1957. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

„Elismervény

25 db. azaz huszonöt db. olaj, tempera

16 " berámázott akvarell tizenhat

25 " passzpartozott akvarell huszonöt

kiállítás számára átvettem

Kolozsvár, 1957. március 7.

E. Szabó Ilona”[20]

Marosv. k. 73 db. kép szerepelt, változás (eladva):

1. múzeum: Esti itatás

2. Heinrich M.: Reggel az Olt partján

3. cukorgyár: Cukorgyár udvarában

4. Szentimre f.: Harmatos reggel

5. Fejér M.: Lesen

Ez a fenti 73 kép 40 grafikával szaporodik. A Vereş N. kép is benne van.”[21]

1957. Leningrád[22] – román képzőművészeti kiállítás

1957. Moszkva – román képzőművészeti kiállítás

1958. Marosvásárhely – gyűjteményes kiállítás

„1958. áprilisi kiállításom, mint idegen, tőlem szinte távol állva hatott. Ebben az idegenszerűségben láttam meg eredményeim és hibáim. Egyúttal annak is magyarázatát kaptam, ami Aba-Novák Vilmos ragaszkodását és tiszteletét jelentette részéről. Ő jó előre látott. Magam csak készültem, kínlódtam, a szülési fájdalmak égették a nemesebb szerveket.”[23]

„A marosvásárhelyi kiállításon is túlestem. Kb. 15 000 látogatója volt. Nagyon nagy érdeklődés, ami szokatlan a kiállítások esetében. Július 12-én nyílik Bukarestben. […] Nem nagy kedvvel, de minden úgy néz ki, hogy a megnyitón ott kell legyek.”[24]

1958. Bukarest – gyűjteményes kiállítás

„GALERIILE DE ARTĂ ALE F. P. Bucureşti

Către Tov. NAGY IMRE Cluj

Vă facem cunoscut că Ministerul Învăţămîntului şi Culturii, Direcţia Generală a Artelor, prin adresa No. 31600/1958, ne înştiinţează că sînteţi planificat a face expoziţie retrospectivă în cursul lunii Iulie a.c. în sala Dalles.

În consecinţă, vă rugăm a ne comunica şi trimite pînă cel mai tîrziu 1. Iunie a.c. lista de lucrări în trei exemplare care să cuprindă: titlul, tehnica şi deimensiunile lucrării, eventual un cuvînt introductiv şi cîteva fotografii la aceaşi dimensiune – toate acestea pentru întocmirea catalogului expoziţiei.

Director: Tehn. principal expoziţii

E. TĂUT M. DEAC”[25]

„MINISTERUL ÎNVĂŢĂMÎNTULUI ŞI CULTURII

56332/5.VI.1958.

Către

TOV. NAGY IMRE

Str. Nicolae Iorga nr. 32.

Cluj

Vă facem cunoscut că retrospectiva dv. este programată la Bucureşti, între 25 iunie şi 25 iulie a. c., în sala Dalles.

Ministerul Învăţămîntului şi Culturii suportă chiria sălii. De asemenea ministerul va suporta şi transportul lucrărilor de la Tg. Mureş (unde se află în prezent expoziţia) la Bucureşti şi retur la Cluj. În acest scop, vă rugăm a lua legătura cu tov. Bordy Andrei – Directorul Muzeului de Artă din Tg. Mureş, pentru a expedia lucrările direct de la Tg. Mureş la Bucureşti, pe adresa: „Galeriile de Artă ale Fondului Plastic”, Bucureşti, Bd. Bălcescu nr. 3-5, telefon 5.43.68.

Plata o va face Muzeul de Artă din Tg. Mureş şi ne va trimite ulterior actele de plată pentru a restitui „Muzeului din Tg. Mureş” suma respectivă prin virament.

Cele de mai sus au fost stabilite de acord cu tov. E. Ditrói, directorul Muzeului de Artă Cluj şi au fost comunicate şi tov. Bordy Andrei.

În cazul că dv. nu sînteţi de acord ca lucrările să fie expediate direct de la Tg. Mureş la Bucureşti, ci doriţi ca ele să vină întîi la Cluj, ministerul va suporta numai transportul Cluj-Bucureşti şi retur Cluj.

Cheltuielile pentru tipărirea catalogului, afişului şi invitaţiilor sînt suportate de U.A.P. Pentru ca lucrările pentru tipărirea catalogului să se poate face în timp util rugăm să trimiteţi cu prima poştă pe adresa U.A.P. lista lucrărilor care vor figura în expoziţie, cuprinzînd toate datele necesare (titlul, tehnica, dimensiunile, anul cînd au fost executate, etc.) .

Cele de mai sus au fost comunicate şi tov. Bordy directorul Muzeului de Artă din Tg. Mureş.

DIRECTOR, ŞEFUL SERVICIULUI,

Traiana Teclu M. Deac”[26]

„Gal. de Artă ale F. P. Buc. 1958. VI. 20.

Către

TOV. NAGY IMRE

str. Budai Nagy Antal nr. 2

Miercurea Ciuc

Revenim la adresa noastră nr. 7903 din 6. VI. 1958, şi vă comunicăm că nici pînă aztăzi nu am primit clişeele solicitate, ce urmează să apară în catalogul Dvs., vă rugăm să luaţi măsurile ce credeţi, pentru ca pînă cel mai tîrziu la data de 23 iunie, să fim în posesia lor, în caz contrar nu vom mai avea timpul necesar, pentru tipărire.

DIRECTOR, SERV. POPULARIZĂRII,

E. Tăut Silvia Lupu”[27]

1958. Kolozsvár – gyűjteményes kiállítás

1958. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

„Zsögöd, 1958. október 6. […] A kiállításokba nagyon belefáradtam. Még egyszer nem csinálnám újra.”[28]

1958. Moszkva – szocialista országok képzőművészeti kiállítása

1959. Berlin – román képzőművészeti kiállítás

1959. Budapest – román képzőművészeti kiállítás

1959. Bukarest – állami képzőművészeti kiállítás

1959. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1959. Marosvásárhely – állandó kiállítás a Teleki Tékában[29]

1959. Prága – román képzőművészeti kiállítás

1960. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1960. Kolozsvár – grafikai kiállítás

1961. Bukarest – állami képzőművészeti kiállítás

1961. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1961. Párizs – román képzőművészeti kiállítás

1961. Szófia – román képzőművészeti kiállítás

1962. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1963. Bukarest – festészet és szobrászat, retrospektív kiállítás

1963. Kolozsvár – retrospektív kiállítás

1963. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1963. Marosvásárhely – retrospektív kiállítás

„1963. június 20. […] Vásárhelyi kiállításról nincs mit írjak. Megnyitón hál’ istennek nem voltam jelen. Embertömeg volt – hegyén-hátán. Képet nem láthattak – így is jól van.”[30]

1964. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1965. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1966. Kolozsvár – tartományi képzőművészeti kiállítás

1968. Kolozsvár – megyeközi képzőművészeti kiállítás

1968. Kolozsvár – 40 festmény kiállítás

1968. Titograd[31] – kolozsvári képzőművészek kiállítása

1970. Bukarest – képzőművészeti és díszítőművészeti kiállítás

1971. Kolozsvár – csoportos kiállítás

„Kolozsvár, 1971. december 16. […] Az őszi tárlatról jövet, nem igen van amiről beszámoljak. Kettő db. képpel, Nemes Marika és egy tájképpel szerepelek. Ennyi az egész. Láttam az udvarhelyit, a csíkszeredait és a marosvásárhelyit. Nagyobbára utánzatkísérlet eredmény nélkül.”[32]

1971. Kolozsvár – csoportos kiállítás

1971. Zetelaka – csoportos kiállítás

1971. Székelyudvarhely – gyűjteményes kiállítás

1972. Budapest – Tamási emlékkiállítás[33]

1973. Bukarest – gyűjteményes kiállítás

1973. Csíkszereda – állandó gyűjteményes kiállítás[34]

1973. Kolozsvár – gyűjteményes kiállítás

1973. Marosvásárhely – gyűjteményes kiállítás

„Mélyen tisztelt Vereş elvtárs!

Ön arra kért engem, hogy ha a kiállításommal kapcsolatos bármilyen probléma felvetődik, forduljak Önhöz, engedje hát meg, hogy éljek ezzel a lehetőséggel és a következőkről tájékoztassam:

1. Véleményem szerint a marosvásárhelyi kiállításomat május hónapban kellene megszervezzük. Az Ön által javasolt időponton, sokat gondolkoztam, és arra a következtetésre jutottam, hogy július hónap nem alkalmas egy ilyen jellegű kiállítás megszervezésére, mivel mindenki szabadságon van, fürdik, stb.

2. Meg szeretném kérni arra, hogy a májusi kiállításomat ne a múzeum helyiségeiben rendezzük meg, hanem a Teleki Téka termeiben, azzal a bizonyos teremmel kiegészítve, amelyről ön beszélt. Kérem hát, ha egyetért javaslatommal, segítsen abban, hogy ezt a Teleki Tékában levő, szóban forgó termet rövid időn belül helyrehozzák és alkalmassá tegyék a kiállításra.

3. A kiállításomra a plakátot Kolozsváron Vetró Artúr művészkollegám elkészítette, tehát ezzel külön nem kell foglalkozni.

4. Javasolom, hogy a kiállításom megrendezésére, vagyis májusra, jelentessük meg a kiállítás katalógusát, a most forgalomban levő katalógust új szöveggel és képanyaggal kellene kiegészíteni.

5. Kérem Önt, segítsen abban, hogy régi tervünket megvalósítsuk és egyes képeimről, különböző formátumban úgynevezett képes levelezőlapot készítsünk, amelyeket az állandó galériában folyamatosan lehetne árusítani.

6. Tájékoztatni szeretném arról, hogy kiállításom anyagát különböző városok múzeumaiból és egyes magánszemélyektől kellene összegyűjtenünk, pontosan szólva: a gyulafehérvári múzeumból, a kolozsvári múzeumból, Zsögödről, stb.

7. Kérem, engedje meg, hogy a kiállításommal kapcsolatosan és általában az évfordulóval kapcsolatos teendők elvégzésére a magam részéről javaslatot tegyek egy úgynevezett szervező bizottság összeállítására. Szeretném, ha ebben a bizottságban részt venne: Sütő András, Hajdu Győző, Koós György és egy régi barátom, Bernáth Ernő.

És végül kérem, engedje meg, hogy utaljak beszélgetésünk egyik tárgyára, méhészetem problémájára. Ön ismeri már ezt a kérdést, még egyszer meg szeretném említeni: egy rendkívül jól felszerelt ötven-hatvan családot magába foglaló méhészetem van, amelyet évek óta nagy gonddal vezettem, de most már alkotó időmet annyira leköti, hogy szeretném ezt a kérdést is megoldani, úgy ahogy Önnek említettem, vagyis átadni valamelyik gazdasági egységnek, természetesen az anyagi vonatkozásait majd megtárgyalnánk.

Tisztelt Vereş elvtárs! előre is köszönöm baráti támogatását, megtisztelt figyelmével és segítőkészségével, bízom abban, hogy az Ön támogatásával és megértésével a fent jelzett kérdések jól megoldódnak.

Marosvásárhely, 1973. február 19.

Tisztelettel üdvözli Nagy Imre.”[35]

„Marosvásárhely, 1973. július 23.

Kedves Imre bácsi!

A kiállítást 17-én zártuk. A bukaresti kiállítás augusztus 9 vagy 10-én nyílik a Dalles terem első helyiségében és az emeleten. Kiválasztottunk 170 munkát, többet mint ami itt volt kiállítva. Az akvarellek mind mennek, a fametszetekből még tettünk be a múzeum anyagából. A kiállítást mi kell odaszállítsuk, mi kell csomagoljuk. Én rendezem meg a kiállítást körülbelül augusztus 6-án. A bukaresti Kiállítás Szervező Hivatal nyomtat meghívót és plakátot kb. 200 darabot.

Orelli már volt az akvarell után, mi nem adtuk oda, mert nem találkozott velünk, de üzenetet hagyott, hogy a képet vigyük neki haza. Arra kérem, szíveskedjen írni neki, hogy a kép részt vesz a bukaresti kiállításon is, hogy ő is nyugodjon meg.

A bukaresti kiállítás sajtóvisszhangját majd követjük és összegyűjtjük.

Imre bácsit nagyon szépen kérem, ha a kiállítás megnyitásán részt akar venni, idejében értesítse a múzeumot telefonon (13-179) .

További jó egészséget kívánva maradok tisztelettel Simon Endre.”[36]

1974. Berlin, Moszkva – román művészet kiállításai Berlinben és Moszkvában

„Kolozsvár, 1974. június 7.

[…] Először is a kolozsvári unió értesít, hogy Berlinben és Moszkvában lesz kiállítás a Román Művészet Kiállítása Berlinben és Moszkvában címen. Ezen kiállításokra küldendő képeket a kolozsvári unió székhelyén, 1974. július 6-án reggel 8 órától délután 3 óráig lehet beadni. A két kiállítás tematikája szorosan összefügg a felszabadulás 30 éves megünneplésével, az utóbbi 30 esztendő nagy létesítményeivel. Olyan képeket kell beküldeni, amelyek már lehetőleg szerepeltek megyei vagy köztársasági jellegű kiállításokon…

Uram, éljen vidáman, jó egészségben, ezt kívánom, ölel: [Nemes] Pista.”[37]

1974. Budapest – kolozsvári művészek kiállítása a MNG-ben

1974. Csíkszereda – gyűjteményes kiállítás, a felszabadulás 30. évfordulójára

„Csíkszereda, 1974. február 23.

Kedves Imre Bácsi!

Elnézést kérek, hogy legutóbbi levelére, s a Nemes Pista híradására szánt válasszal megkéstem.

Érdemben akartam írni.

Időközben felhívott Sütő András is, de nem talált az irodában. Másnap én hívtam vissza, még a lakásán is. Nem volt szerencsém. Üzenetéből tudom, hogy megegyeztek Vásárhelyen és adnak anyagot, csak kérni kell. Itt abban egyeztünk meg, hogy a marosvásárhelyi, kolozsvári illetve a bukaresti tárlat anyagát kérjük. Annak katalógusa is jó.

Bukarestben Oprea Viorel a budapesti kiállítással kapcsolatban azt mondta, hogy jó lenne magasabb szinten támogatást szerezni. Én Fazekas [János] elvtársra gondoltam. Így még 1974-ben hivatalosan meg lehetne oldani. Ennek hiányában csak 1975-re ütemezték be, mert az 1974-es javaslatot még a múlt évben leadták. Oprea egyébként nagyon támogatja ezt az 1974-es változatot.

A kiállítás csíkszeredai időpontját Imre bácsi kérésére eszerint megpróbáljuk március második felére tenni. Még nem kaptunk végleges választ.

Éppen ebben a pillanatban kaptam hírt, hogy március 23-án, szombaton lesz a megnyitó. Mi erre az időpontra összpontosítsuk energiánkat. Úgy hiszem, hogy ez Imre bácsinak is megfelelő.

A mai postával hivatalosan küldjük Marosvásárhelynek a kérést. Reméljük, most újabb meglepetésben nem lesz részünk s rendelkezésre adják az anyagot. Szállítást mi oldjuk meg…

Ha Imre bácsinak valami kérése vagy javaslata van a kiállítás megszervezésével kapcsolatosan, azt kérjük szíveskedjék minél hamarabb közölni.

Abban a reményben, hogy minden jó útra tér, igyekszünk kihasználni az időt, s felkészülni alaposan. Azt szeretnők, ha a csíkszeredai tárlat semmiben sem maradna a többiek között.

További jó egészséget és jó munkát!

Szeretettel küldöm mindannyiunk üdvözletét János Pali.

„HARGITA MEGYE SZOCIALISTA MŰVELŐDÉSI ÉS NEVELÉSI TANÁCSA

CSÍKSZEREDAI MÚZEUM

A KÉPZŐMŰVÉSZETEK SZÖVETSÉGÉNEK CSÍKSZEREDAI FIÓKJA

SZERETETTEL MEGHÍVJA NAGY IMRE FESTŐMŰVÉSZ, ÉRDEMES MESTER HAZÁNK FELSZABADULÁSÁNAK 30. ÉVFORDULÓJÁT KÖSZÖNTŐ GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSA ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJÁRA, AMELYET 1974. MÁRCIUS 31-ÉN, VASÁRNAP DÉLI KÉT ÓRAKOR TARTUNK A MIKÓ VÁRBAN.”[38]

1976. Budapest – gyűjteményes kiállítás az MNG-ben

„Cons[iliul]. Cult[urii]. şi Ed[ucaţiei]. Soc[ialiste].

Direcţia instituţiilor de spectacol artistic şi a artelor plastice, nr. 33181/20. iulie 1974

Stimate maestre,

Scrisoarea dv. adresată tovarăşului vicepreşedinte Dumitru Ghişe ne-a fost înmînată nouă, în vederea găsirii unei eventuale modalităţi de rezolvare favorabilă. Am solicitat şi sprijinul colegilor noştri de la Direcţia relaţii externe.

Cu profund regret, trebuie să vă comunicăm însă că nu există nici o posibilitate de organizare a expoziţiei dv. în anul 1974. Ea va fi organizată în anul 1975, cînd va fi inclusă în planul de schimburi culturale dintre România şi R.P. Ungară.

În acest sens i-am scris şi tov. Pogány, directorul general al Galeriei naţionale maghiare.

Exprimîndu-ne încă o dată regretul de a nu putea să soluţionăm favorabil doleanţa dv., vă rugăm să primiţi asigurarea întregii noasre consideraţii.

DIRECTOR ADJUNCT, Instructor,

Mircea Popescu …”[39]

„Kolozsvár, 1974. augusztus 11.

Kedves Imre, sok családi tennivaló s ötnapi bukaresti távollét miatt megkésve írom levelemet…

Az ide mellékelt levelet Kertészéktől aug. 4-én vettem át. Nem volt felbontva, […]. Látván én, hogy honnan jön, felpattintottam, hadd olvassam. Vezetett a kíváncsiság erősen. Gondolom nem haragszol a »levéltitok« megsértése miatt. Különben arról értesítenek, hogy minden támogatás ellenére sem sikerült a pesti kiállításodat 1974-re előre hozni. Így marad a régi terv: 1975-ös romám állami tervben benne lesz a Te pesti kiállításod. Úgy gondolom, e levélre válaszolnod kell s a választ ide mellékelem, ha helyesnek találod, írd alá és postázd.

Mircea Popescunak írt leveledben megköszönöd a választ s jelzed, hogy így (1975-ös kiállítási terv mellett) van elegendő idő az anyag gondos előkészítésére. Igaz, jobb lett volna 1974-ben megrendezni. Kéred továbbá, hogy a teendők és az anyag feladásának időpontja felől idejében értesítsen.

Úgy gondolom, M. Popescut, ha azt akarod, hogy a kiállítás valóban meglegyen 1975-ben, meg kell majd keresni írásban vagy személyesen októberben…

Az augusztus 2. Hétben láttam fényképedet is, amelyeket akkor készített a kolozsvári Asztalos Sándor, amikor én vittem el hozzád, nem éppen kedved »kedvére«. Ugyanabban a számban van egy hosszabb lélegzetű írása Murádin Jenőnek is. A téma forradalmai címen s képmellékletként közlik az ismert Munkás nevet hordozó rajzodat. Murádin becsülettel idézi »kiváló portrésorozat«-odat…

Jó egészséget, Uram! Ölel, Pista.”[40]

„Budapest, 1974. augusztus 29.

Kedves Barátom, örömmel értesítelek, hogy kiállításod ügyében kedvező értesítést kaptam Bukarestből Mircea Popescu kollegától. 1975-ben a kulturális csere egyezmény keretében a román fél vállalja kiállításod bemutatását Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában.

Az elmúlt hetekben járt nálad helyettesem, de nem talált meg, noha nyitott ajtók fogadták; nem tudott megvárni, mert még aznap át kellett érnie Moldvába, így nem volt alkalma a számunkra igen örvendetes hírt közölni.

Most csak annyit kívánok magunknak, hogy jövőre is jó egészségben találkozzunk kiállításod megnyitásán.

Baráti szeretettel köszönt, dr. Pogány Ö. Gábor főigazgató.”[41]

„Kolozsvár, 1974. október 25.

Kedves Imre,

[…] Mozdítottál-e valamit a kiállításoddal kapcsolatosan? […] Az lenne most a fontos tennivaló, hogy – magyar nyelvű hiteles fordításban – el kellene küldeni Solymáréknak a Bukarestből kapott hivatalos levelet. Ennek alapján ők közölnék az illetékes bukaresti hatósággal, hogy pontosan mikorra tűzték ki a kiállítás megnyitásának az idejét. Ezzel aztán elindulna az ügy hivatalos lebonyolításának a szekere. Azt bizonyára tudod, hogy minden munkát és költséget az itteni szervező intézmény hordoz. Ezzel kapcsolatosan jó volna, ha még nem tetted meg, válaszolni Bukarestnek a kapott levélre, a képek kiválogatására, hol lesz a zsűrizés stb. Ne vedd ezt holmi illetéktelen beavatkozásnak és »tanácsadásnak«, éppen csak emlékeztetni akarlak, hogy az idő telik. És még hozzá gyorsan. A te dolgodhoz pedig ’üdő’ kell, már csak azért is, mert a képeket több helyről kell összeszedni stb. ”[42]

„Kolozsvár, 1975. április 19. […] Nekem Buc[reşti].-ből azt izenték, várják a budapestiek izenetét a kiállítást illetőleg.”[43]

„Kolozsvár, 1975. május 5.

[…] [P. Ö.] Gábornak írtam és figyelmeztettem az erre az évre engedélyezett kiállításom beindításának a megkezdését. Neki kell az illetékeseket figyelmeztesse és beindítsa. […] Lemenetelem halogatom részben a hideg és a lábam miatt. Az sajnos, elég kellemetlen dolog, állandó pihenés kéne, amit nem teszek. Azon kívül elég sokat dolgozom. Ilyen rossz körülmények között képet befejeztem.”[44]

„Zsögöd, 1975. szeptember 5.

[…] A kiállításról én nem tudok semmit. Az anyag még nálam van.”[45]

„Zsögöd, 1975. szeptember 19.

[…] Magyar újságcikk közli: N. I. kiállítás nyílik B. pesten a Nemzeti Galériában. Ki tud róla??”[46]

„Kolozsvár, 1975. október 2.

[…] Kurucz Pista érdeklődött Pogány Ö. Gábornál, hogy mi van a kiállításod ügyével? Nem lelte munkahelyén, de titkárnője közölte vele, hogy a Galéria várja a hivatalos román engedélyt. Enélkül ők nem mozdulhatnak. Ezeket Aba-Novák Jutka mondotta Pistának.

Ezért, gondolom, jó volna írni Bukarestbe, hogy mi is van azzal az engedéllyel? Végülis, így vagy úgy látni kell, hányadán állasz ezzel a dologgal? Mellékelten küldök egy levelet s abban röviden azt kérdezed, mikor kapod kézhez a kérdéses engedélyt vagy, ha úgy gondolják, küldjék egyenesen Pestre. Ha egyetértesz e gondolattal, írd alá és postázd. […] Ölel, [Nemes] Pista.”[47]

„CONSILIUL CULTURII ŞI EDUCAŢIEI SOCIALISTE

Oficiul pentru organizarea expoziţiilor

Bucureşti, Bd. N. Bălcescu nr. 2.

Nr. 5112/17. XI. 1975.

DA Cons. Culturii şi Educaţiei Soc. Direcţia aşezămîntelor culturale

DE ACORD: DIRECTOR ss. indesc. Inspector pr. ss. Consiliul Culturii şi Educaţiei Socialiste Direcţia Patrimoniului Cultural

Către,

MUZEUL DE ARTĂ TÎRGU-MUREŞ

În vederea organizării expoziţiei de pictură şi grafică Nagy Imre, ce urmează să se deschidă la Budapesta, în cursul lunii decembrie a.c. vă rugăm a avea amabilitatea de a ne împrumuta lucrări din colecţia dv. pe o perioadă de 4 luni.

DIRECTOR

Mircea Deac.[48]

L I S T A

lucrărilor propuse pentru împrumut.”[49]

„Kolozsvár, 1976. január 27.

Dr. Pogány Ö. Gábor

főigazgató úr,

Magy. Nem. Galéria.

Budapest.

Kedves Barátom, 1976. január 16-án kelt leveledet nagy örömmel vettem. A megnyitásra nem, de a bezárás előtti időben, ha útlevelet megszerzem – felmegyek. Erről majd értesíteni foglak.

Egyébként egészségi állapotom nem a legjobb.

Barátsággal, szeretettel – köszöntelek Nagy Imre.”[50]

„Kolozsvár, 1976. január 27.

Kedves Pista.

Ma kaptam Pogány Ö. Gábortól levelet. Közli, hogy feb. 12-én megnyílik a kiállítás és, hogy várnának a megnyitóra.

Ha meg tudom szerezni az útlevelet, legfeljebb a zárás előtt mennék fel. A kiállítás 3 hétig lesz nyitva.

Innen az anyagot 2 hete hogy elvitték. Gondolom, rövid időn belől megérkezik.

Rendezi a kiállítást – Solymár a megnyitót Páskándi.”[51]

„MEGNYITÓ BESZÉDET LÁSZLÓ GYULA [1910-2000?] TANSZÉKVEZETŐ EGYETEMI TANÁR ÉS IULIU BUZDUGAN A REVISTA MUZEELOR FŐSZERKESZTŐHELYETTESE MOND”[52]

„László Gyula: Üzenet a Hargitáról [53]

Életrajzára lapozzuk fel a Kriterion 1973-as kiadványát rajzairól. Íme: Nagy Imre (1893 Zsögöd, Hargita megye) festőművész. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Első nyilvános szereplése: 1922 Budapest. Gyűjteményes kiállítása Kolozsváron és Marosvásárhelyen (1958-1963). Részt vesz a kolozsvári megyei tárlatokon és országos kiállításokon.[54]

Erdély majdnem valamennyi városában volt egyéni kiállítása. Külföldi szereplései: Budapest, London, Nürnberg, Velence, Zürich. Műveit a Marosvásárhelyi Nagy Imre Galériában, a sepsiszentgyörgyi Múzeumban és sok más hazai és külföldi múzeumban őrzik. 1949-ben meghívták a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára tanárnak. 1939-ben a Szinyei Merse Pál Társaság díjával, 1957-ben a Román Népköztársaság Érdemes mestere címmel tüntették ki. Tegyük ehhez még hozzá, hogy azóta Zsögödön is megnyílt egy Nagy Imre Galéria.

Ha Nagy Imrét valakihez hasonlítanom kellene, nem festőt választanék hozzá, hanem a magyar néprajz halhatatlanját: Kiss Lajost, a szegény ember életének, a szegény asszony életének íróját. Kiss Lajos külön-külön egyéniségükben eleveníti meg a szegény ember sok-sok fajtáját, a rongyokban is mocsoktalant: szavuk járása, gondolatuk váltóárama, mozgásuk, viselkedésük emberi vonásai tárulnak elénk. Kiss Lajos mindezt a szavakkal alkotja meg, Nagy Imre pedig a rajz és a színek erejével jeleníti meg. Egyikük a hódmezővásárhelyi szegény embert, másikuk a csíki, a zsögödi falusi embert adta ajándékba a mai s jövendő nemzedéknek, művészetnek, tudománynak.

Nagy Imre emberei egyéniségek: tempós mozgásukban, fáradt pihenésükben, vásárra menet, vagy onnan jövet. Ismeretlen sorstársakká, barátainkká válnak: mi ugyan más életet élünk, de láttukra az az érzésünk, hogy ilyenek lennénk mi is az ő helyükben. Hogy képes Nagy Imre erre a megelevenítő hitelességre? Úgy, hogy az ő életüköt élte, az erdők málnáját, eprét ette, vizét itta, juhainak gyapjából készített háziszőttesbe öltözött, a hegyek levegőjét szívta, tiszta színeiben élt, az emberekkel a maguk nyelvén beszélt, méheit kiengedte a hímes mezőkre. Egyszóval azt az életet élte, mint a zsögödi falusiak, de nemcsak mint festő, hanem mint közéjük tartozó dolgozó: megfogta a kapa, kasza nyelét, rakta a trágyás szekeret, vetett és aratott, gazda, földműves, méhész volt, egy a sok közül. Nem mint »motívumot«, mint festői látványt nézte a falusi életet, hanem élte napról napra, gondolatról gondolatra: ebben épült teste-lelke. Mert az embernek nemcsak lelkét neveli a mindennapos munka, hanem testét is. Nem érdekelte s nem érdekli a mesterségesen kitenyésztett erő, egyszer egyik barátjának erős karját látva megkérdezte: mire használod? Nagy Imre tehát nem lefesti a tájat s a benne élő embert, hanem úgyszólván minden képében önmagát festi, értvén ezen: azt amit átélt. Éppen ezért nem érti a torzítást, halálosan komolyan veszi amit csinál, hiszen végül is önmaga életéről, önmaga értelméről van szó. Amint mondtam is, nem ismerek ilyen mértékű azonosulást szellemi életünkben, Kiss Lajos néprajzi írásait kivéve.

Ez mind rendben van és megilletődésre késztet - gondolhatják - de hogyan lesz ebből kép? Hogy csinálja, hogy a mozdulatokban nyoma sincs az öröklött pózoknak? A művészetben nem elegendő az érzelem, a művet meg kell csinálni, a mű mesterség is!

Életművét szemlélve látjuk, hogy ez a természetesség nem magától jött. Fáradtságos munkával küzdötte le a Főiskoláról hozott modellpózokat s tette helyükbe a falusi testek arányrendszerét és mozdulataik ütemét. Hogyan sikerült ez? Egyrészt a maga mozdulatait ismerte fel bennük, de van egy nagyszerű »festőeszköze« is ehhez: távcsöve. A hegyeket, mezőket járva mindig nála van ez, segítségével messziről lesheti meg a munkába merültet, vagy a fáradtan pihenőket. Nem tudván arról, hogy figyelik őket úgy dolgoznak, mozognak, hogy nem játszanak színt, hanem ahogy a munka diktálja. Azt aztán gyakran megteszi, hogy a távcsövön ellesett mozdulatokat beállított modelleken tanulmányozza. Ruhátlan s ruhás beállításokban figyeli a test és a ruha viselkedését mozgás közben, mert a kettő ütemeltérése adja a mozgás igazi sugallatát. Íme: Nagy Imre valóságlátásának titka.

Festői eszközeiben átüt a fiatalság, a pesti főiskola, az egykori társak közös lelkesedése. Hiszen együtt indult ő Szőnyi Istvánnal, Aba-Novák Vilmossal, Patkó Károllyal, Varga Nándor Lajossal. A fényekkel szabdalt látvány közös örökségük, nem is annyira a közeli mesterektől, mint a nagy hollandtól, Rembrandttól. A paletta színörvénye azonban a XIX-XX. század öröksége.

Amiképpen megszabadult az unt modellpózoktól, úgy igyekezett festői nyelvezetét is tömöríteni. Ebben nagy segítségre volt a nádtoll és a fametsző véső, amely a grafika fekete-fehérjére egyszerűsítette a látványt. Avatott művészettörténészek elemzik majd e folyamatot, mi most elsősorban nem eszközeit figyeljük, hanem az embert.

Annak, hogy haza ment Zsögödbe és beállt a falusi életbe, meglett a haszna is, hogy nem kellett festményeiből élnie, nem kellett a megrendelők vagy a tömegízlés felé engedményeket tennie. Ez volt őszinteségének anyagi alapja: nem függött mások tetszésétől! Nagy szó, nagy tett!

Nagy Imre nemcsak kitűnő festővé lett mindennapos festői gyakorlatában, hanem lassan, anélkül, hogy tudott volna róla jelképpé nőtt: a népből való s ahhoz mindvégig hű alkotó példáját adta.

Vessünk fel ezzel kapcsolatban egy kérdést: vajon Nagy Imre zsögödi élete nem tette-e művészetét puszta néprajzi ténnyé? Nem vált-e provinciálissá? A Kiss Lajossal való összehasonlítás nem jelenti-e azt, hogy Nagy Imre benn ragadt egy kicsi csíki faluban, s azon túl nem is vágyott. Képein nem színfoltok vannak, hanem a zsögödi valóság, a patak, a palló, a tyúkól, az emberek, az állatok, a messze tájak, minden ami a képen van szinte fogható hitelű valóság. De vajon van-e jelentősége annak számára, aki nem ezt a világot éli?

Bármennyire is kiélezett a kérdés, már feltevésének pillanatában érezte, hogy van benne valami mondvacsináltság, van benne valami a városi ember fölényérzetéből, mintha az ő élete értékesebb lenne. Dehát az emberi élet nem egyformán félelmetes és nagyszerű a nagyvárosban és a falun? Nem minden közösségben azonos erők között »történik meg bennünk az élet«? Nos Nagy Imre emberalakjai élnek, tehát rokonaink. Hűs levegőt szívnak, tiszta forrásvizet isznak, távol a nagyvárosok mérgezett mocskától, poros, füstös mindennapjától. Vajon zaklatott életünkbe nem az »elveszett paradicsom« evangéliumát hozzák-e Nagy Imre pásztorai, földművesei, élet-erős emberei, asszonyai, tiszta színű tájai és kristályos vizű patakjai?

A tiszta élet példáját, a néphez hű maradt ember példáját köszönhetjük Nagy Imrének, s tudhat-e ennél többet adni egyik ember a másiknak?

Ennek a tiszta életnek jegyében nyitom meg Nagy Imre barátomnak, a zsögödi festőnek a kiállítását.

„Alsógöd, 1976. február 15.

Kedves Imre bácsi!

Mellékelten küldöm a katalógust és röviden beszámolok a kiállításról.

A sajtótájékoztató 13-án 11 órakor volt. Solymár István tartotta és kiegészítette Iuliu Buzdugan

A nyitó 13-án 16 órakor volt. Pogány [Ö.] Gábor nyitotta meg és László Gyula mondta a beszédet, (szépen beszélt) majd Iuliu Buzdugan is szólott.

A megnyitón sokan voltak, igen sok ismerőssel is találkoztunk. Lay Vili barátom, szombat délelőtt nézte meg a kiállítást, mondta nagy az érdeklődés. Egyébként a nyitó napján este a televízió is közölte a kiállítás megnyitását, ugyanakkor délben kb. 3 perces hírben a rádió is bemondta.

A kiállítás szépen van rendezve. A túloldalon lerajzolom az elrendezést. A várpalota 2. emeletén van.

A kiállítás márc. 8-ig van nyitva. Gondolom addig az időjárásban is javulás várható. Várjuk Imrebácsit. Tessék megírni az érkezése időpontját, hogy várjuk. Remélem a katalógus rendben megérkezik.

Sokszor csókoljuk, Pista, Zsuzsa, Nyuli[55].”[56]

„Visegrád, 1976. március 1.

Katona István

Elvtársnak

a Népszabadság Főszerkesztőjének

1960 Budapest

Blaha Lujza tér 2.

Igen tisztelt Főszerkesztő Elvtárs!

Két héttel ezelőtt 40 év és Moszkva, Párizs, Bukarest, Szófia stb. után először nyílt meg Budapesten Nagy Imrének, a romániai festészet, az erdélyi magyar művészet, a Román Szocialista Köztársaság érdemes mesterének a Munka és az 1944. augusztus 23.-érdemrendek I. fokozati kitüntetettjének kiállítása a budai vár Nemzeti Galériájában. […]

Helyesen állapította meg a Magyar Nemzet kritikusa, hogy a most bemutatott 150 kép közel sem fogja át a 83 éves, de szellemileg és fizikailag korát közismerten meghazudtoló élénk művész életművét. […]

Nagy Imre szerepét és jelentőségét Erdély művészetében nálamnál illetékesebb nagyszámú recenzió, monográfia Lyka Károlytól napjainkig méltatja. Mostani levelem megírását személyes információnak szántam és semmiképpen sem gondolok annak közlésére. Nem Nagy Imre védelmére, hanem a Népszabadság érdekében írtam, amelynek előfizetője vagyok.

Ugyanis a Népszabadság 1976. február 27-i számában Galambos Lajos tollából »Csíkzsögödi képek« címmel recenzió jelent meg Nagy Imre kiállításáról. Ennek a bírálatnak a hangja nemcsak lekicsinylő, vállonveregető, de stilárisan és szakmai felkészültségben sem üti meg azt a szerkesztői mércét, melyet a Népszabadság megkíván. (»Tisztes mester«, »becsülendő mester«, »Nagy Imre mankói«, stb.)

Ezzel magyarázható az a számos tárgyi tévedés, beleértve a formális logikát is, ami ebben a rövid recenzióban még a laikus előtt is nyilvánvaló. […]

Mint a szocialista hazafiság elkötelezettje, kérem a Főszerkesztő Elvtársat, hogy a fenti levelem szíveskedjék építő jellegű tájékoztatásként tudomásul venni.

Őszinte tisztelettel köszönti Dr. Hun Nándor[57] igazgató-főorvos kandidátus.”[58]

Posztumusz

1978. Aarau (CH) – Modern és jelenkori művészet mesterei, csoportos kiállítás

„REPUBLICA SOCIALISTĂ ROMÂNIA

CONSILIUL CULTURII ŞI EDUCAŢIEI SOCIALISTE

OFICIUL EXPOZIŢII

Bucureşti, Bd. N. Bălcescu nr. 2.

Nr. 3290/28.08.78.

Către,

MUZEUL DE ARTĂ TG.-MUREŞ

Consiliul Culturii şi Educaţiei Socialiste prin Oficiul de expoziţii organizează la Casa de Cultură din Aarau – Elveţia – expoziţia ’Meşterii ai artei moderne şi contemporane’. Vă rugăm să ne sprijiniţi în organizarea acesteia, împrumutîndu-ne următoarele lucrări aflate în patrimoniul dvs.:

NAGY IMRE Vihar után ltsz. 441; Vadkörtefa bárányokkal 451; Esti itatás 301; Zsögödi patak 393; Rönkhordás 397; Gondokban 144; Pásztorfiú 426; Pisztrángos 438; Akt a patak partján 425; Brummadza 427; Békási cementgyár 436; Magányos fenyő 419

Menţionăm că lucrările de mai sus sînt cuprinse în Decizia prezidenţială nr. 7/4. VIII. 1978. în temeiul articolului 22, alineatul 2 din Legea ocrotirii patrimoniului cultural naţional al R. S. România, nr. 63/1974.

DIRECTOR

Mircea Deac

De acord respectîndu-se normele de conservare.[59]

28. VIII. 78.”[60]

„REPUBLICA SOCIALISTĂ ROMÂNIA

CONSILIUL POPULAR AL JUDEŢULUI MUREŞ

Comitetul de cultură şi educaţie socialistă

Nr. 11313/1978 dos.

Către,

MUZEUL DE ARTĂ

TÎRGU-MUREŞ

La adresa dv. 101 din 8. IX. 1978, vă comunicăm că sa aprobat împrumutarea celor 12 lucrări din patrimoniul ’Galeriei Nagy Imre’, în vederea expoziţiei ce se va organiza în localitatea Aarau din Elveţia.

Tg.-Mureş, 2. oct. 1978.

PREŞEDINTE,

Iuliu Moldovan”[61]

1987. Budapest – gyűjteményes kiállítás, Hollósy Galéria

1987. Székelykeresztúr – gyűjteményes kiállítás, Városi Múzeum

1988. Székelyudvarhely – gyűjteményes kiállítás, Városi Kultúrház

1989. Székelykeresztúr – gyűjteményes kiállítás, Városi Múzeum

1990. Székelykeresztúr – gyűjteményes kiállítás, Városi Múzeum

1991. Székelyudvarhely – grafikák, Városi Kultúrház

1991. Székelykeresztúr – grafikák (2 alkalommal), Városi Múzeum

1993. Csíkszereda – centenáriumi gyűjteményes kiállítás, Képtárban festmények, Mikó-várban grafikák[62]

1996. Sepsiszentgyörgy – gyűjteményes kiállítás, Székely Nemzeti Múzeum képtára

2001. Marosvásárhely – állandó gyűjteményes kiállítás

2006. Alsógöd – alkalmi kiállítás

[4] Brassói német folyóirat szerkesztősége.

[6] A Csíki Székely Múzeum alapító kiállításán egy terem az övé volt.

[7] DO 8 – REP. (A könyv a saját tulajdonom, de sajnos előtétlapjai hiányzanak, így kiadását nem pontosíthatom.)

[9] FÖ 95. (Nem, Budapesten első alkalommal 1930-ban, a Barabás Miklós Céh csoportos tárlatán vett részt. Első egyéni kiállítása pedig 1931-ben volt.)

[14] Egyetlen példány Bíró József tulajdonában, Csíkszeredában található.

[15] SK 5, MNG – REP, Ezt a levelet Genthon Istvánnak írta, aki akkor a Szépművészeti Múzeum igazgatója volt.

[16] Murádin Jenő: A Barabás Miklós Céh. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978. 13.

[18] Ezt csak valószínűsítem, nem találtam pontos bizonyítékot.

[21] Az elismervényből hiányzik a békási kép. Később vitték el a kiállításra.

[33] Feltételezésem szerint részt kellett vennie, de nem tudom küldött-e képet, nem találtam dokumentumot.

[34] Július 28-án nyílt meg a zsögödi képtár, a grafikai anyag a Mikó-várban volt kiállítva. A képtárban évente egy-két alkalommal átrendezett állandó kiállítás van.

[49] Minden akta rendben. A kölcsönt a Maros Megyei Néptanács VB-a engedélyezte. A 72 db. alkotást 1976. április 6-án visszakapta a MMM. Minden akta megtalálható a MMM-ban.

[52] H 55b, MNG – REP. Meghívó 1976. február 13-i kiállítás megnyitójára.

[53] DO 32, CSSZM. – REP. Megnyitó beszéd az MNG-beli gyűjteményes kiállításon. 1976. február 13.

[54] Bukarestben önálló kiállítása volt a Dalles szalonban. – L. Gy.

[57] Volt kolozsvári belgyógyász-tanársegéd, javaslatára 1945 júniusában, négytagú delegáció ment a szovjet városparancsnokhoz. Ígéretet kaptak, hogy épületeiket nem kell átadni a visszatérő román egyetemnek.

[59] Kézírással. Az aláírás olvashatatlan.

[62] A PIM teljes anyaga is ki volt állítva.