Untitled Document

In memoriam Maszelka János

(Máramarossziget 1929.január 24. —
Székelyudvarhely 2003. december 20.)

Mint oly sokan mások, ô is, miután végzett a fôiskolai tanulmányaival, magától értetôdônek tartotta, hogy hazatért Székelyudvarhelyre, abba a városba, amely fiának fogadta. Akkor még nem sejtette, mennyire sorsdöntô lépés volt ez részérôl, amikor választhatta volna a szűkösebb kereteket, megélhetést, alkotói tevékenységet biztosító kisváros helyett a fejlettségében jóval nagyobb Kolozsvárt, az Utunk állásajánlatát utasította vissza. Tettének okáról sohase beszélt a késôbbiek során, holott mint friss diplomás festô-rajzoló már tisztában volt a két város közti különbségekkel, a szellemi szempontból többet jelentô nagyváros pezsdítô hatásával. Erdély fôvárosával szemben tehát a „székely székek” központját, Székelyudvarhelyt választotta.
Minden, ami e lépés megtétele elôtt történt, az törvényszerű következetességgel alakult úgy, ahogy a tehetségét már korán sugárzó gyermek életében lenni szokott. Ez nála is csendben, nagy magányosságban alakította a belül, lélekben érzékeny késôbbi festôt. Ekkor indult el tulajdonképpen a pályán, elsô lépéseit Haáz Rudolf egyengette más, tehetségesnek bizonyuló gyermekek társaságában, de a kivételes tehetséggel megáldott „ifjú” festô, a következetesen festésrôl álmodozó befutó Ô lett, a Máramarosszigetrôl ide került tehetség.
Következtek az iskolaévek, amelyek türelmetlenül sarkallták a számára oly nagyon áhított festészeti képzés elérésére. Mint minden az életében, elérkezett ez is, s bár tudása még eléggé esetleges volt – felkészítôi lehetôség híján –, mégis bejutott a fôiskolára, a festészeti szakra. Ettôl kezdve célegyenesbe került, csak arra kellett vigyáznia, hogy szellemi képzése, valamint a mesterségbeli tudás elsajátítása között ne kápződjék szakadék. Született intellektusa azonban könnyedén pótolta mindazt, amit otthoni környezete, késôbb pedig rendszertelen ismeretszerzési lehetôségei nem tettek volna lehetővé. A kolozsvári képzôművészeti fôiskola két kiváló tanára, Kádár Tibor, majd Miklóssy Gábor osztályában megtanult látni, modern művészként – emellett felvillantották benne a művésszé válás lehetôségét. A szó romantikus értelmében is, hiszen az ismert művészek, a „félistenek” mint követendô példaképek ott lebegtek a szemünk elôtt a Hit és Alázat állapotában leledezve.
Hazatérte után, 1955-ben a tanultakkal tarsolyában indul el az akkor még nem ízlelt, polgári életforma útján. Döcögve, csekélységeket elôre nem látva lendül neki a frissen megszerzett diplomával zsebében a pályának. Bár került volna állás (nevelői tevékenység), ehhez azonban sem kedve, sem képesítése nem volt, így további változás következett be életében, ami ugyancsak távol tartotta a festészettôl, holott a legfontosabb tevékenységet ebben kellene kifejtenie. Végül a városi Művelôdési Ház szakirányítója lehet, ami már közel viszi a mindennapjait művészi céljainak megvalósításához. Tevékenységi köre: tehetséges fiatalok irányítása, elôkészítése a fôiskolára, valamint a város művészeti életének szervezése, kiállítások rendezése megnyitása, az aktív művelôdés rendszeres és egyben magyar jellegét továbbvivô tevékenység biztosítása. Mozgalmas évek következnek. Elkezdi a rendkívül nehéz kettôs életet – tanítás a műtermi körben, szervezési feladatok ellátása és az áhított tájfestés. Bár a fôiskolán kitűnô figurális festônek indult – több emlékezetes műve bizonyítja ezt –, lassan átveszi ennek helyét a tájfestés. Sorra fedezi fel a Hargita környékének szépséges tájait, ezt a folyamatos felfedezést a késôbbiek során a horgászattal kapcsolja össze – így aztán ebben is a rá jellemzô kettôsség válik életformájává. Ô maga vallotta meg nemegyszer, hogy ettôl az életviteltôl nem tudna megválni soha, – azt azonban, hogy megnyugodva hódolhatott szenvedélyeinek, feleségének kíszínhette. Éva asszony megmaradt örök múzsájának – aki mindvégig ôrködött a festô férj nyugalma felett, így biztosítva számára az állandósult munkát. A csendes kisváros festôje lett; mint íróban a nagy elôdök: Tompa László, Tomcsa Sándor, ô is felépíti sajátos világát, a csak rá jellemzô Maszelka-képarchitektúrát, ami még ha a romantika jegyeit viseli is magán, jellemzôen egyéni, és egy nagyon zaklatott kor Paradicsomvesztésének fájdalmát enyhíti. Kései hivatalos elismerése 70. születésnapját vonja fénybe: a magyar kormány elismerô levelét Hámori József kulturális miniszter adta át neki. Még ha késôn is jött ez az elismerés, akkor is rávilágít arra a tényre, hogy Maszelka János munkásságát, festészeti eredményeit értékeli ezzel az egyetemes magyar művelôdési élet.
Művészetének szakmai szemrevétele várat magára.

Balázs Imre
Vác – Marosvásárhely

******

Maszelka János utolsó kiállításának megnyitószövege *

Itt ebben a teremben, előttetek van egy páratlan kép, Aminek a világon sehol nincs párja. Amihez foghatót soha nem festettek a Földön, és nem is fog soha senki festeni. Ezt a képet barátom Te is csak egyszer tudtad megfesteni, és miközben az ecset száguldott a fehérre alapozott vásznon, talán te sem vetted észre, hogy ez a kép lesz az A KÉP. És ahogy Te sem tudtad – előttünk is titok marad, hogy vajon melyik is az. Pedig láttuk biztosan, és érezzük, hogy itt van. Nem a barátoknak beszélgetés közben gyorsan papírra vetett, az önfeledtségben is (vagy éppen azért?) zseniális krokikról van szó. Azokat is másoknak szántad, ahogyan egész életedben azt kerested – mit adhatnál a körülötted levőknek.
Amióta rájöttél, hogy Isten tehetséggel áldott (vagy vert?) meg, tudtad, ez a tehetség nem a tied. Ez az örökség, amit kaptál, amivel sáfárkodnod kell, és amit, ha üt az óra, nem elprédálva, hanem megsokszorozva hagysz a maradékra – örökségként. Ezért keresed megszállottként azt a képet. Olyan szemekkel nézed ezt a keserű levében forgó vak csillagot, amilyennek csak Te tudtad. Olyan széppé varázsoltad a lelkedben amilyenné csak Te tudtad. És akkor akár dalolt, akár sírt az ecset, akár ragyogott a képeken őseink istene, a Nap, – akár vihar tombolt a Hargitán – minden munkádból éreztük a keresést! Emberek, keresem azt a remekművet, keresem, aminek ujjonghatok én is, ti is – ez az, akartam nektek valami jót, valami szépet, valami igazat mutatni ebben az időnként rossz, csúnya és hazug világban. Mert van valami, amit lehet szeretni és amiért érdemes élni. Minden munkám egy dadogó töredéke a mondandómnak. De most itt a REMEKMŰ. Ebben benne van minden, amit nektek akarok adni.
Te sem tudod, Barátom, melyik az a remekmű. Ezt most senki sem tudja. Kortárs ritkán tud helyesen megítélni kortársat. Ritkán tudja felismerni a tömeg a benne élő igazán Nagyot. És ha felismerni véli, az utókor felülbírálja ezt is. Fiainknak nem mindig az a nagy, aki nekünk.
Hol van az a páratlan kép, amit egész életedben hajszoltál?
Ahányszor leültél a fehér vászon elé, mire gondoltál? Arra, amit Balzac írt csodálatos kisregényében, hogy az igazi, ismeretlen remekmű az érintetlenül hagyott, szűz, el nem kezdett fehér vászon? Mert az még nincs elrontva, abban végtelen lehetőségként benne van a világ minden megszületendő mesterműve. Ne rontsd hát el, hagyd fehéren! Ha ezt gondoltad volna, nem teszel semmit.
Inkább vetted magadnak a bátorságot és sokszor belevágtál. Kockáztattad, hogy egy másképpen futó ecsetvonás sok lehetséges remekművet küld örökre a sírba. Munka közben gyakran félre síklik az ecset, a toll, félre üt a faragó fejsze, mellé vág a kapa. Soha sem az lesz, amit akarunk csak hasonló. A szerszám és az anyag makacsabb és szívósabb, mint az ember.
Önmagát festi a kép, önmagát írja a vers, maga törvényei szerint fordul a barázda. És a szíved közben a torkodban dobog, reszket a gyomrod, szédül a fejed, mert szeretnéd, ha az születne meg a kezed alatt, amit akarsz. Így égeti magát mindenki, aki halálos komolyan veszi a munkát. Véreddel írod az életed. Volt, aki szó szerint is vérrel. Kazinczy kétezer és néhány napos fogságában sokszor tinta híján ujja begyébe döfött fogpiszkálóval írt. Petőfiről is úgy hisszük – bár kufárok rombolják hitünk –, hogy az Ispánkút mellett kiomló vérével pecsételte meg életművét.
De nem kell ezt a vért szó szerint kiontani, mert ha életedet tetted fel a Remekműre, úgyis rámegy az az élet.
Mint az égő fáklya,
mely setétben lángol.
S magát elemésztve,
másoknak világol.

Ma egy hete töltötted volna 75. évedet. Helyetted most itt ez a tárlat.
Hol a remekmű, Barátom?
Te sem tudod, mi sem tudjuk, majd felismerik mások, de a munkáid közt van egy páratlan kép.
Most visszaadod a kapott örökséget. Nyugodt lehetsz, jól sáfárkodtál, nem herdáltál el semmit. Hozzátettél és gyarapítottad azt. Önmagadat adtad a világhoz úgy, hogy amit ígértél, megtartottad.
Otthonosan mozogtál a piktúra több műfajában, megvan a saját hangod, amire mestered, Nagy Imre is figyelmeztetett. Képeid nem téveszthetők össze mások képeivel. Olyanok, mint nyílt mosolyod, a harsányan, melegen zendülő baritonod. Ez, Barátom, csak a Tied, erről ismerünk Téged.
Székely embereid, égbeszökő templomtornyaid, fenyves tájaid, zúgó patakjaid nem kitalált dolgok. Köztük és bennük telt el az életed, amikor horgászni mentél, amikor Muzsnából a hátadon cipelted a múzeumba az 1700-as években faragott tölgyfa ablakkeretet – aminek a pénzbeli értéke a leltárkönyvben most is 1 lej, amikor a Homoród-mentén barangoltál művésztelepi barátaiddal, amikor megálltál a máréfalvi Telekság patakában, és a patakból egy Mozart szonátát, vagy székely kesergőt véltél hallani – akkor ivódott beléd úgy ez a gyönyörű-keserves világ. Úgy telítődött vele a lelked, hogy nem fért bele. Muszáj volt a gyöngyszemeket magadból kiizzadnod.
Szeretted az akvarelljeidet, pasztelljeidet –, de állandóan vágytál az olajra. Csakhogy a nagy képre nem mindig volt idő, erő és pénz. Nem voltál gazdag ember – sokszor ingyen, vagy potom áron kótyavetélted el a munkáidat. Ingyen festetted a Művelődési Ház szinte 200 portréból álló sorozatát, ingyen hordtad össze a Képtár anyagának jó részét, a Te képedet vittem Váradra, hogy egy vállalatigazgatótól soron kívül kapjunk eszközöket egy kiállítás megrendezéséhez, ... közben pedig tanítványokat, utódokat neveltél.
Ezelőtt három éve megígérted, hogy a sok pasztell kiállítás után barátaid elé olajképekkel fogsz előállni.
Hát itt vannak a beígért képek. A tavaly augusztusban Székelykeresztúr, most pedig Udvarhely is láthatja: olyan emberrel van dolga, akit az adott szó, az ígéret a síron túl is kötelez. Ezt üzened most a harminc olajképeddel.
Velem is megígértetted, hogy mondok majd néhány szót munkáidról. Most pedig mit mondjak, Barátom?!
Nem azért vállaltam el egykor ezt a beszédet, hogy ha majd mellettem állasz a szemedbe dicsérjelek. Most úgy érzem, hogy azért nem vagy itt, mert valamiért éppen kiléptél az ajtón, de bármikor benyithatsz. Hát nem dicsérlek.
A képeid önmagukért beszélnek. Hogy most nyugtalanabbak a vonalaid, helyenként komorabbak a tájaid, a színeket sem nagyon kevergetted tisztán nyersen, de egybezengően kented fel őket, több a horgász mögött a száraz fa, kissé fásultabb a széken mélázó öregasszony arca ... De a Nap még mindig ragyog, a csendéletek virágszirmain táncol a fény ...
Barátom! Lehet, hogy megöregedtél és elfáradtál, lehet, hogy a betegség és a gondok kikezdték az egészségedet, de látom, hogy az életkedved és a hited töretlen maradt.
Hitted, hogy a művész kicsit próféta.
Hitted, hogy a te dolgod egy kicsit könnyíteni a felebarátod terhén.
Hitted, hogy nem az a gazdag, akinek van, hanem az, aki ad.
Hitted, hogy azért van tehetséged, hogy tartsd az emberekben a lelket – szembeszegülni mindenféle zsarnoksággal, régen ideológiai diktatúrával most a kufárok, a pénz diktatúrájával.
A képeidet és az azokból sugárzó hitet hagytad Te nekünk örökül.
...
Mit kaptál Te cserébe ezért a hagyatékért? Megsokszorozva ott vagy a világban, Clevlandtől Budapestig, Udvarhelytől Melbourne-ig.
Hozzáértő emberek kicentizik majd a helyedet a magyar képzőművészetben, ahova – helyedtől függetlenül – beírtad a neved.
...
De van itt a falon egy kép – és ez a gondolat makacsul visszatér –, van itt egy kép, amit biztosan láttunk, csak nem tudtad te sem, nem tudjuk mi sem, talán soha nem fogja tudni senki, hogy melyik az. Amit nem lehet újra festeni. Ez a te utolsó képed Barátom, amelyiknél letetted az ecsetet, és megpihent a kezed egy pillanatra. Hogy melyik ez a kép, az maradjon a Te titkod.
Ma is sokan hiszik azt, hogy amiről, vagy akiről nem beszélnek az nincs. Óriási tévedés, mert ami van, az tőlünk függetlenül van.
Én ma egyszer sem mondtam ki a neved, de mindannyian tudjuk , Rólad van szó, mert a képeid mellett Te is itt vagy.
Lélekben gazdagítottál minket. A székelyeknek és nem székelyeknek általad – aki nem születtél székelynek – lett szebb ez a világ.
Maszelka János, Maszi, köszönjük neked a hűségesen betartott ígéretet.
Biztos vagyok benne, hogy barátaid és tisztelőid még sokszor fognak találkozni Veled ilyen beváltott ígéretek kapcsán.

Murányi János
Székelyudvarhely

* Elhangzott a Maszelka János alkotásaiból válogatott emlékkiállításon 2004. január 31-én, Székelyudvarhelyen.

******

TENDENCIÁK AZ ERDÉLYI AKCIÓ-MŰVÉSZETBEN

A kilencvenes éveket a technicizált irányzatok fejlődése következtében Erdélyben is az installáció, videó-installáció, interaktív és multimédiális műfajok hódították meg fokozatosan. Természetesen a fiatal képzőművészek voltak fogékonyak az új lehetőségekre, kifejezve ezáltal affinitásukat az új technológiák iránt, egyszersmind hátat fordítva az újszenzibilitásnak, az individuális mitológiáknak vagy akár a posztmodern attitűdnek, ritkább esetben beépítve alkotásaikba ezeket. A kialakult helyzet, ahogyan ez lenni szokott más művészeti korszakokban is, olyan divathullám jelleget öltött, hogy a más műfajokban dolgozó művészek lassan lenézettek, majd kiszorítottak lettek. Támogatások szintjén is megnyilvánuló diszkriminatív viszonyulások alakították a kortárs művészet térképét. A nyugatról irányuló művészeti manipuláció csúcsa itt, közép-kelet Európában, a sokak által elmarasztalt Soros Alapítvány, amely szinte kizárólagos támogatását jelentette ezekben az években az új műfajoknak, megteremtette a „futtatott” műfajok és a „futtatott” művészek listáját. Sőt, tematikai meghatározások is következtek: interetnikai feszültségeket megnyergelő, azokat csillapítandó koncepciók részesültek előnyben, aminek eredményeként nagymértékű kibontakozásnak lendült a „roma téma” s ezzel együtt a digitális fényképezés.
Eszköznek a kialakítandó művelődési politikához a kilencvenes évek közepén szerencsére az élőművészeti műfajok is megfeleltek a pénzt osztogató hatalmak számára. Így alakulhatott ki az úgynevezett „performansz-divat”, amelynek magvát a hetvenes-nyolcvanas évekbeli akcionisták képezték, de amelyhez sok fiatal kapcsolódott. Ezzel párhuzamosan Erdélyben is megalakult néhány civil-társadalmi intézmény, többnyire alapítványi működési elvek szerint s így jöhetett létre a happening, hangköltemény, performansz, kísérleti színház/film, alternatív zene, installáció stb. alfajokat tömörítő fesztiválrendszer. A ZÓNA háromévente Temesváron, az ALTER-NATIV évente Marosvásárhelyen, a TRANZIT rendezvények alkalomszerűen, az AnnART sepsiszentgyörgyi szervezéssel, Szent Anna-tónál zajló évi ciklikussággal. Mindezen események a világ jeles akcionista képviselőit is bemutatták, párhuzamosan pedig megismertették a hazai alkotók táborát. Eme rendezvényeknek érdeme, hogy nem maradtak visszhangtalanul. Katalógusokat jelentettek meg a szervezők, jól dokumentált, többnyelvű kiadványokat, illetve gazdagon cikkeztek a szaklapok nemzetközi szinten is a történések kapcsán.
Az évtized végére viszont egyre kisebb értékű támogatásban részesültek az élő-műfajok, míg 2000-től gyakorlatilag megszűnt a szubvenció. Az AnnART- Nemzetközi Élő-művészeti Fesztivál átváltozott szünidővé: önköltségű kirándulássá a tóhoz, szűk baráti körben, az esetleges akciókról viszont rendszeres dokumentáció készül. A még zajló fesztiválok hihetetlen anyagi nehézségek árán működnek, felemésztve a kurátor energiáinak java részét.
Ennek a látszólag áldatlan helyezetnek eredményeként kanyarodik vissza a műfaj erdélyi képviselői körében eredeti állapotába: a szükség, a belső kényszer lüktetéseként jönnek létre művek, nem pedig meghívásos alapú, honoráriummal díjazott és többé-kevésbé képzett közönség beszervezésével „megszelídített”, klasszicizálódott keretek között.
Épp a kilencvenes évekre tevődik azoknak a sepsiszentgyörgyi művészeti líceumistáknak a tanulmányi korszaka, akik rendszeresen látogatták a Szent Anna-tói fesztivált, és akiknek egy része később különböző művészeti felső képzést élvezve, gyakran előnyben részesíti az élő műfajokat, a közvetett hatású, tárgyi művek dacára. Bár szétszéledve Erdély különböző városaiba (Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kézdivásárhely stb.), sőt határainkon túlra is, meglepően erős vitalitással és akaraterővel kapcsolódnak be a művészeti életbe. Kialakítanak saját kezdeményezésű projekteket, melyekben fontos szerep jut az akcionista megnyilvánulásoknak is neokonceptualista, interaktív vagy akár multimédiális alkotások mellett.
JÁRDA kirakat-kiállítás néven 2000 és 2001 tavaszán létrehozott rendezvényen, Sepsiszentgyörgy főtere adott helyet performanszoknak is kirakatba helyezett installációk mellett. A haladókhoz felzárkózva Kispál Attila és Szabó Ágnes Toró Attilával együtt a MEDIUM kiállítások alkalmával adományozott alkotások parlagon tartása kapcsán követte el tiltakozó akcióját.
A 2001 őszén megrendezésre kerülő RETUS, arculati beavatkozásnak meghirdetett székelyudvarhelyi seregszemle többnyire installációkat, foto- és médiaművészeti alkotásokat vonultatott fel. Akcionista megnyitóként Irsai Zsolt, marosvásárhelyi művész gasztronómiai alkotása fogalmazta meg az akció-művészet fogyaszthatóságára vonatkozó ironikus kérdést a Haáz Rezső Múzeum udvarán. Az Ütő Gusztáv és Butt Oszkár közös arculatbeavatkozó akcióját, a központi kommunista szobor-együttest burkoló műveletét épp a szervezők tiltották be. Így az eredeti gondolatot megduplázva, RERETUS címen, cenzúra-ellenes, utcai ülő-akciót váltottak ki. Felfokozott interaktivitás keletkezett művész, szervező, helyi-rádió, néző és az Udvarhely főterén átvonuló autós forgalom között.
Egyik járt útja a műfajnak a humoros, gag-szerű, amerikás performansz a régebben Cosmin Pop és Veres Szabolcs páros által gyakorolt felfogásban és amelyet Kispál Attila és Wanek Ferenc gagfotó-sorozata elevenített fel legutóbb a MAYBE című, fiatal alkotók tárlatán, a sepsiszentgyörgyi Képtárban, 2002 szeptemberében. Ugyancsak itt maradt magára a Martini Yvette által megnyergelt patinás Simson motorkerékpár, csomagtartójáról hátrafelé villogva egy diavetítő fényével.
Másik képviselt irány a környezetvédő, környezettel azonosuló művek sora. Toró Attila esetében hol a természetes környezetre reflektáló, hol pedig a mesterséges, emberi közeg – mint lakónegyed, média (tv, rádió stb.) alkotta médium, művész és néző szimbiózis, reális és virtuális képmegosztás – érhető tetten a RÉTEGEK című interaktív média-akcióján, 2003. január 17-én, szintén Sepsiszentgyörgyön. Nem hazudtolja meg magát sem a CABIRIA Akción érezhető természetazonos aromával, sem az udvARTér kiállítás-megnyitón elkövetett akcióval, sem pedig az ERUPTIO találkozón lezajló performansszal, vagy a BURLESZK rendezvény Streeptease című akcióval.
Marosvásárhelyen 2003 nyarának végén kitüntetett fontosságú eseménynek számított a jóemlékű MAMŰ tiszteletére beütemezett Várbeli tábor. Az itt készült alkotások közül kiemelem a Bob József (Bumbi) kontemplatív és átejtően statikus akcióját, mely ugyanarra az időszakra egy kanadai turnéra meghívott 6-ból 5 Erdélyi művész kiutazási kudarcára vonatkozott. A Québec-ben székelő Le Lieu Kortárs Művészeti Központ által hivatalosan meghívott társaságból (Bob József, Cosmin Pop, Szabó Krisztina, Toró Attila, Ütő Gusztáv és Vetró Barnabás) csak alulírott kapta kézhez a bukaresti Kanadai Konzulátus vízumát, képviselve odaát az Erdélyi SYLVA Alkotó Kollektívát a TRAnnSYLVAnnART ŕ Québec nevű project-ben. Az elgondolkodtató, keserű szituációt viszonylagos lebénulással szemlélő Bumbi, a róla készült digitális fotókat e-mail akcióként küldözgette át Quebec-be, tiltakozása jeléül a mindenkori és mindennemű hatalom packázásai ellen, mint ahogyan ezt tették a többi otthon maradottak is. Ama képek alkották egy multimédiális akció dokumentatív kiállítását Chicoutimi-ben, Montréal-ban és Québec-ben. A folyamatosan érkező képek a művészt ábrázolják, amint szemléli a saját, 1997-es, AnnART Fesztiválon elkövetett installációja videó-felvételét, amelyben taposóaknára emlékeztető tárgyon, cipőbe bújtatott, gézzel összekötözött báblábakat ringatnak a SzentAnna-tó hullámai. Az egyéni mozgásszabadság ilymérvű korlátozása elleni reakciója Bumbinak hasonlóan érzékeny viszonyulás, mint a régebbi individuális mitológiákon alapuló performanszai, vagy éppen társadalmi-, de lokálpatrióta érzelmek megnyilvánulásait is jelző akciói. Felszínre törésük hű és pontos szeizmográfjai a tárgyalt jelenségnek.
Megmaradt a konceptes viszonyulási mód Ütő Gusztáv performansz-szerkesztési elveiben, akció-gesztusaiban, néha abszurd máskor pedig szürrealista sokkelemekkel tűzdelve. Idevágó példák voltak láthatók a Seattle-i (USA) FULL NELSON fesztiválon és a Mexikói PARCUTIN művészeti expedíción 2000-ben, 2001-ben az Izraeli BLURRR fesztiválon és az AMORPH!01 Helsinkiben rendezett találkozón, a New York-i CURRENCY 2002. októberi eseményen, 2003 őszén pedig Chicoutimi, Montreal, Québec, Toronto és később Drezda városokban. Kézdivásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön képviselte az újabb akció-művészeti tendenciákat 2003 folyamán.
Szintén konceptualista jellegű akciókat, performanszokat vagy akár hangkölteményeket hoz létre a kézdivásárhelyi Vetró Barnabás, a temesvári egyetem diákja, aki gyakran beépíti munkáiba a kifinomult humor apró rezdüléseit. Ízelítőt láthattunk, hallhattunk hatásos műveiből a CABIRIA Akción (Sepsiszentgyörgy, 2003. március), a VÁLTOZÁSOK rendezvényen (Csíkszereda, 2003. május), az EMIL Esten, Ütő Gusztávval (2003. Június, Kolozsvár, 2003. június) stb.
Szabó Krisztina akciópróbálkozásainak a verbalitáson alapuló szubjektivizmusa a társadalmi feszültségek nyomvonalait jelzi, az alkotó érzékenysége pedig a szövegfelolvasás során hangszíneiben jut kifejezésre (Cabiria Akció , Eruptio, 2003).
Útjára indult 2003. október 10-én az ETNA Alapítvány által szervezett ERUPTIO nevű Nemzetközi Akció Művészeti Találkozónk (kurátor Ütő Gusztáv) a sepsiszentgyörgyi Míves Ház Phare termében, mely eseménysorozat fontos fórumává alakulhat szűkebb hazánk akció-művészeti életének. Fotódokumentáció látható a www.sepsiszentgyorgy.info honlap virtuális galéria rovatában.
Kolumbán Hanna sepsiszentgyörgyi fotóművész interaktív és performer műveire a tömör és lényegretörő, de ugyanakkor a nőiességet sem mellőző fogalmazás jellemző. Közönségét bevonja az alkotási folyamatba, akár a vizualitás szintjén (ERUPTIO Találkozó, 2003. október, Míves ház), akár cselekvő partnerként (BURLESZK Megnyilvánulás, 2003. december, Esti Kornél kávéház).
Csíkszeredában az utóbbi időben gyakran hallat magáról a Nyitott Műhely Csoport a Hargita Visual Art Galériában, a város utcáin, terein, stb. A Berszán M. Zsolt, Jűnosi Antal és Kelemen Örs Csongor által kitalált, irányított és konceptualizált, változó létszámú csapat jó példája az együttdolgozás erdélyi hagyományainak (lásd SIGMA Csoport, Temesvár, hatvanas évek, MAMŰ Társaság, Marosvásárhely, hetvenes-nyolcvanas évek, ETNA – Alternatív Művészeti Csoport, Sepsiszentgyörgy, kilencvenes évek stb.). Társadalom-kritikai, neoprimitív, gyakran interaktivitásra ösztönző, a helyi közösséget megbotránkoztatással serkentő alkotásaik, megnyilvánulásaik és rendezvényeik friss foltjai Erdély akció-művészetének.
A Kolumbán Hanna, Albert Levente és Péter Alpár, fiatal művész-szervezőcsoport által frissen kialakított MEGÁLLÓ / ART STATION rendezvény-sorozat magába foglal akcionista megnyilvánulásokat is, s így fejlődik, tovább rétegződik a sokak által eltemetett élőművészeti műfaj itt, a Baász Imre által megálmodott kortárs művészeti központban, Sepsiszentgyörgyön.
A harmadik MEGÁLLÓN, melynek alcíme NOVEMBER 7 volt, Péter Alpár Sepsiszentgyörgyön élő és alkotó művész izgalmas, magas fokú expresszivitással bíró videó-performanszt mutatott be az Esti Kornél kávéház közönségének, a Nagy Októberi Forradalom 85. évfordulóján. Akcióira a feldolgozandó alapötlet erős átélése és az interaktivitás jellemző. Konceptuális térrendezése szigorú belső rendre utal.
Középiskolás diákok performanszai – szárnypróbálgatások – jelentik a műfaj továbbélését.
A Kárpátokon túl, Moldvában, a jászvásári egyetemen tanító Matei Bejenaru köré csoportosultak az utóbbi időben akcionista fiatalok, új fuvallatot generálva a tradicionálisabb moldvai művészeti életbe. Kimagasló eredményű a PERIFERIC, többszintű kortárs-művészeti rendezvényük, mely szintén Bejenaru érdeme.
Óromániában a többnyire bukaresti lakhelyű és tevékenységű akció-művészek (Grigorescu Ion, Teodor Graur, Olimpiu Bandalac, stb.) mellett lassan egy sor „next generation” alkotó zárkózott fel. Sugárzó egyénisége ennek a rétegnek Cosmin Paulescu, aki erősen politikai töltetű, a román újgazdagot gúnyoló, de Románia térképét is előszeretettel pocskondiázó műveket hoz létre, nem kímélve verbálisan sem az országban kialakult fonák helyzeteket, román dicsekvő attitűdöket performanszaiban.
Riasztó jelenség Erdélyben és máshol is a fiatal művészek tömeges elvándorlása, főleg gazdasági okok miatt, néha kalandvággyal elegyítve. Megszakadnak kapcsolatok, működő intézményesített rendezvénysorozatok állanak le lendkerékszerűen, bizonyítva az újabb generációknak itthon maradásuk esélytelenségét. Gazdasági megalapozottságú merénylet ez Erdély intellektuális rétegeinek az elszippantására. Súlyos helyzet, de a közelgő parlamenti- és elnöki választások, valamint az Iraki válság megoldása módosíthat a helyzeten. Jó, vagy rosszabb irányba.

Ütő Gusztáv,
Sepsiszentgyörgy

Források:

Járda – kirakat-kiállítás, katalógus, Arcus Kiadó, 2000. Sepsiszentgyörgy
Retus – arculati beavatkozások, katalógus, 2001. Székelyudvarhely
Nyitott Műhely 2, folyóirat, 2003. április, május, június, Csíkszereda
Megálló (halta ART station), katalógus, Megálló v.m.m. Kiadó, 2003. Sepsiszentgyörgy
www.art-station.info
www.sepsiszentgyorgy.info virtuális galéria fejezet

***
A szerző művész, tanár, szervező, az ETNA Alapítvány elnöke. Jelen tanulmány 2003. február és 2003. december között készült.


	2004. V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM (16.)
Az Erdélyi Művészet tizenhatodik száma Skultéty Sándor dr. Uray Zoltán Albert András Porsche László Vass Dénes Petroczki Géza Dévai György magánszemélyek, valamint az Illyés Közalapítvány és a Communitas Alapítvány támogatásával készült. Főszerkesztő: Veres Péter Olvasószerkesztő: Szakács István Péter Munkatársak: Tibori Szabó Zoltán, Murádin Jenő, Szücs György, András Edit, Róth András Lajos, Németh Júlia, P. Buzogány Árpád, Fábián Lajos Szerkesztőség postacíme: 535600 Odorheiu Secuiesc, str. Victoriei 34/5, jud. Harghita, Romania Tel: 00-40-266-219-286 0744-308-812 E-mail: veresp@sigmasoft.ro Nyomda: INFOPRINT Székelyudvarhely Színes melléklet: INFOPRESS Székelyudvarhely Kiadja: LITERA KÖNYVKIADÓ Székelyudvarhely Felelős kiadó: Veres Péter ISSN 1582–0149	In memoriam Maszelka János (Máramarossziget 1929.január 24. — Székelyudvarhely 2003. december 20.) Mint oly sokan mások, ô is, miután végzett a fôiskolai tanulmányaival, magától értetôdônek tartotta, hogy hazatért Székelyudvarhelyre, abba a városba, amely fiának fogadta. Akkor még nem sejtette, mennyire sorsdöntô lépés volt ez részérôl, amikor választhatta volna a szűkösebb kereteket, megélhetést, alkotói tevékenységet biztosító kisváros helyett a fejlettségében jóval nagyobb Kolozsvárt, az Utunk állásajánlatát utasította vissza. Tettének okáról sohase beszélt a késôbbiek során, holott mint friss diplomás festô-rajzoló már tisztában volt a két város közti különbségekkel, a szellemi szempontból többet jelentô nagyváros pezsdítô hatásával. Erdély fôvárosával szemben tehát a „székely székek” központját, Székelyudvarhelyt választotta. Minden, ami e lépés megtétele elôtt történt, az törvényszerű következetességgel alakult úgy, ahogy a tehetségét már korán sugárzó gyermek életében lenni szokott. Ez nála is csendben, nagy magányosságban alakította a belül, lélekben érzékeny késôbbi festôt. Ekkor indult el tulajdonképpen a pályán, elsô lépéseit Haáz Rudolf egyengette más, tehetségesnek bizonyuló gyermekek társaságában, de a kivételes tehetséggel megáldott „ifjú” festô, a következetesen festésrôl álmodozó befutó Ô lett, a Máramarosszigetrôl ide került tehetség. Következtek az iskolaévek, amelyek türelmetlenül sarkallták a számára oly nagyon áhított festészeti képzés elérésére. Mint minden az életében, elérkezett ez is, s bár tudása még eléggé esetleges volt – felkészítôi lehetôség híján –, mégis bejutott a fôiskolára, a festészeti szakra. Ettôl kezdve célegyenesbe került, csak arra kellett vigyáznia, hogy szellemi képzése, valamint a mesterségbeli tudás elsajátítása között ne kápződjék szakadék. Született intellektusa azonban könnyedén pótolta mindazt, amit otthoni környezete, késôbb pedig rendszertelen ismeretszerzési lehetôségei nem tettek volna lehetővé. A kolozsvári képzôművészeti fôiskola két kiváló tanára, Kádár Tibor, majd Miklóssy Gábor osztályában megtanult látni, modern művészként – emellett felvillantották benne a művésszé válás lehetôségét. A szó romantikus értelmében is, hiszen az ismert művészek, a „félistenek” mint követendô példaképek ott lebegtek a szemünk elôtt a Hit és Alázat állapotában leledezve. Hazatérte után, 1955-ben a tanultakkal tarsolyában indul el az akkor még nem ízlelt, polgári életforma útján. Döcögve, csekélységeket elôre nem látva lendül neki a frissen megszerzett diplomával zsebében a pályának. Bár került volna állás (nevelői tevékenység), ehhez azonban sem kedve, sem képesítése nem volt, így további változás következett be életében, ami ugyancsak távol tartotta a festészettôl, holott a legfontosabb tevékenységet ebben kellene kifejtenie. Végül a városi Művelôdési Ház szakirányítója lehet, ami már közel viszi a mindennapjait művészi céljainak megvalósításához. Tevékenységi köre: tehetséges fiatalok irányítása, elôkészítése a fôiskolára, valamint a város művészeti életének szervezése, kiállítások rendezése megnyitása, az aktív művelôdés rendszeres és egyben magyar jellegét továbbvivô tevékenység biztosítása. Mozgalmas évek következnek. Elkezdi a rendkívül nehéz kettôs életet – tanítás a műtermi körben, szervezési feladatok ellátása és az áhított tájfestés. Bár a fôiskolán kitűnô figurális festônek indult – több emlékezetes műve bizonyítja ezt –, lassan átveszi ennek helyét a tájfestés. Sorra fedezi fel a Hargita környékének szépséges tájait, ezt a folyamatos felfedezést a késôbbiek során a horgászattal kapcsolja össze – így aztán ebben is a rá jellemzô kettôsség válik életformájává. Ô maga vallotta meg nemegyszer, hogy ettôl az életviteltôl nem tudna megválni soha, – azt azonban, hogy megnyugodva hódolhatott szenvedélyeinek, feleségének kíszínhette. Éva asszony megmaradt örök múzsájának – aki mindvégig ôrködött a festô férj nyugalma felett, így biztosítva számára az állandósult munkát. A csendes kisváros festôje lett; mint íróban a nagy elôdök: Tompa László, Tomcsa Sándor, ô is felépíti sajátos világát, a csak rá jellemzô Maszelka-képarchitektúrát, ami még ha a romantika jegyeit viseli is magán, jellemzôen egyéni, és egy nagyon zaklatott kor Paradicsomvesztésének fájdalmát enyhíti. Kései hivatalos elismerése 70. születésnapját vonja fénybe: a magyar kormány elismerô levelét Hámori József kulturális miniszter adta át neki. Még ha késôn is jött ez az elismerés, akkor is rávilágít arra a tényre, hogy Maszelka János munkásságát, festészeti eredményeit értékeli ezzel az egyetemes magyar művelôdési élet. Művészetének szakmai szemrevétele várat magára. Balázs Imre Vác – Marosvásárhely ****** Maszelka János utolsó kiállításának megnyitószövege * Itt ebben a teremben, előttetek van egy páratlan kép, Aminek a világon sehol nincs párja. Amihez foghatót soha nem festettek a Földön, és nem is fog soha senki festeni. Ezt a képet barátom Te is csak egyszer tudtad megfesteni, és miközben az ecset száguldott a fehérre alapozott vásznon, talán te sem vetted észre, hogy ez a kép lesz az A KÉP. És ahogy Te sem tudtad – előttünk is titok marad, hogy vajon melyik is az. Pedig láttuk biztosan, és érezzük, hogy itt van. Nem a barátoknak beszélgetés közben gyorsan papírra vetett, az önfeledtségben is (vagy éppen azért?) zseniális krokikról van szó. Azokat is másoknak szántad, ahogyan egész életedben azt kerested – mit adhatnál a körülötted levőknek. Amióta rájöttél, hogy Isten tehetséggel áldott (vagy vert?) meg, tudtad, ez a tehetség nem a tied. Ez az örökség, amit kaptál, amivel sáfárkodnod kell, és amit, ha üt az óra, nem elprédálva, hanem megsokszorozva hagysz a maradékra – örökségként. Ezért keresed megszállottként azt a képet. Olyan szemekkel nézed ezt a keserű levében forgó vak csillagot, amilyennek csak Te tudtad. Olyan széppé varázsoltad a lelkedben amilyenné csak Te tudtad. És akkor akár dalolt, akár sírt az ecset, akár ragyogott a képeken őseink istene, a Nap, – akár vihar tombolt a Hargitán – minden munkádból éreztük a keresést! Emberek, keresem azt a remekművet, keresem, aminek ujjonghatok én is, ti is – ez az, akartam nektek valami jót, valami szépet, valami igazat mutatni ebben az időnként rossz, csúnya és hazug világban. Mert van valami, amit lehet szeretni és amiért érdemes élni. Minden munkám egy dadogó töredéke a mondandómnak. De most itt a REMEKMŰ. Ebben benne van minden, amit nektek akarok adni. Te sem tudod, Barátom, melyik az a remekmű. Ezt most senki sem tudja. Kortárs ritkán tud helyesen megítélni kortársat. Ritkán tudja felismerni a tömeg a benne élő igazán Nagyot. És ha felismerni véli, az utókor felülbírálja ezt is. Fiainknak nem mindig az a nagy, aki nekünk. Hol van az a páratlan kép, amit egész életedben hajszoltál? Ahányszor leültél a fehér vászon elé, mire gondoltál? Arra, amit Balzac írt csodálatos kisregényében, hogy az igazi, ismeretlen remekmű az érintetlenül hagyott, szűz, el nem kezdett fehér vászon? Mert az még nincs elrontva, abban végtelen lehetőségként benne van a világ minden megszületendő mesterműve. Ne rontsd hát el, hagyd fehéren! Ha ezt gondoltad volna, nem teszel semmit. Inkább vetted magadnak a bátorságot és sokszor belevágtál. Kockáztattad, hogy egy másképpen futó ecsetvonás sok lehetséges remekművet küld örökre a sírba. Munka közben gyakran félre síklik az ecset, a toll, félre üt a faragó fejsze, mellé vág a kapa. Soha sem az lesz, amit akarunk csak hasonló. A szerszám és az anyag makacsabb és szívósabb, mint az ember. Önmagát festi a kép, önmagát írja a vers, maga törvényei szerint fordul a barázda. És a szíved közben a torkodban dobog, reszket a gyomrod, szédül a fejed, mert szeretnéd, ha az születne meg a kezed alatt, amit akarsz. Így égeti magát mindenki, aki halálos komolyan veszi a munkát. Véreddel írod az életed. Volt, aki szó szerint is vérrel. Kazinczy kétezer és néhány napos fogságában sokszor tinta híján ujja begyébe döfött fogpiszkálóval írt. Petőfiről is úgy hisszük – bár kufárok rombolják hitünk –, hogy az Ispánkút mellett kiomló vérével pecsételte meg életművét. De nem kell ezt a vért szó szerint kiontani, mert ha életedet tetted fel a Remekműre, úgyis rámegy az az élet. Mint az égő fáklya, mely setétben lángol. S magát elemésztve, másoknak világol. Ma egy hete töltötted volna 75. évedet. Helyetted most itt ez a tárlat. Hol a remekmű, Barátom? Te sem tudod, mi sem tudjuk, majd felismerik mások, de a munkáid közt van egy páratlan kép. Most visszaadod a kapott örökséget. Nyugodt lehetsz, jól sáfárkodtál, nem herdáltál el semmit. Hozzátettél és gyarapítottad azt. Önmagadat adtad a világhoz úgy, hogy amit ígértél, megtartottad. Otthonosan mozogtál a piktúra több műfajában, megvan a saját hangod, amire mestered, Nagy Imre is figyelmeztetett. Képeid nem téveszthetők össze mások képeivel. Olyanok, mint nyílt mosolyod, a harsányan, melegen zendülő baritonod. Ez, Barátom, csak a Tied, erről ismerünk Téged. Székely embereid, égbeszökő templomtornyaid, fenyves tájaid, zúgó patakjaid nem kitalált dolgok. Köztük és bennük telt el az életed, amikor horgászni mentél, amikor Muzsnából a hátadon cipelted a múzeumba az 1700-as években faragott tölgyfa ablakkeretet – aminek a pénzbeli értéke a leltárkönyvben most is 1 lej, amikor a Homoród-mentén barangoltál művésztelepi barátaiddal, amikor megálltál a máréfalvi Telekság patakában, és a patakból egy Mozart szonátát, vagy székely kesergőt véltél hallani – akkor ivódott beléd úgy ez a gyönyörű-keserves világ. Úgy telítődött vele a lelked, hogy nem fért bele. Muszáj volt a gyöngyszemeket magadból kiizzadnod. Szeretted az akvarelljeidet, pasztelljeidet –, de állandóan vágytál az olajra. Csakhogy a nagy képre nem mindig volt idő, erő és pénz. Nem voltál gazdag ember – sokszor ingyen, vagy potom áron kótyavetélted el a munkáidat. Ingyen festetted a Művelődési Ház szinte 200 portréból álló sorozatát, ingyen hordtad össze a Képtár anyagának jó részét, a Te képedet vittem Váradra, hogy egy vállalatigazgatótól soron kívül kapjunk eszközöket egy kiállítás megrendezéséhez, ... közben pedig tanítványokat, utódokat neveltél. Ezelőtt három éve megígérted, hogy a sok pasztell kiállítás után barátaid elé olajképekkel fogsz előállni. Hát itt vannak a beígért képek. A tavaly augusztusban Székelykeresztúr, most pedig Udvarhely is láthatja: olyan emberrel van dolga, akit az adott szó, az ígéret a síron túl is kötelez. Ezt üzened most a harminc olajképeddel. Velem is megígértetted, hogy mondok majd néhány szót munkáidról. Most pedig mit mondjak, Barátom?! Nem azért vállaltam el egykor ezt a beszédet, hogy ha majd mellettem állasz a szemedbe dicsérjelek. Most úgy érzem, hogy azért nem vagy itt, mert valamiért éppen kiléptél az ajtón, de bármikor benyithatsz. Hát nem dicsérlek. A képeid önmagukért beszélnek. Hogy most nyugtalanabbak a vonalaid, helyenként komorabbak a tájaid, a színeket sem nagyon kevergetted tisztán nyersen, de egybezengően kented fel őket, több a horgász mögött a száraz fa, kissé fásultabb a széken mélázó öregasszony arca ... De a Nap még mindig ragyog, a csendéletek virágszirmain táncol a fény ... Barátom! Lehet, hogy megöregedtél és elfáradtál, lehet, hogy a betegség és a gondok kikezdték az egészségedet, de látom, hogy az életkedved és a hited töretlen maradt. Hitted, hogy a művész kicsit próféta. Hitted, hogy a te dolgod egy kicsit könnyíteni a felebarátod terhén. Hitted, hogy nem az a gazdag, akinek van, hanem az, aki ad. Hitted, hogy azért van tehetséged, hogy tartsd az emberekben a lelket – szembeszegülni mindenféle zsarnoksággal, régen ideológiai diktatúrával most a kufárok, a pénz diktatúrájával. A képeidet és az azokból sugárzó hitet hagytad Te nekünk örökül. ... Mit kaptál Te cserébe ezért a hagyatékért? Megsokszorozva ott vagy a világban, Clevlandtől Budapestig, Udvarhelytől Melbourne-ig. Hozzáértő emberek kicentizik majd a helyedet a magyar képzőművészetben, ahova – helyedtől függetlenül – beírtad a neved. ... De van itt a falon egy kép – és ez a gondolat makacsul visszatér –, van itt egy kép, amit biztosan láttunk, csak nem tudtad te sem, nem tudjuk mi sem, talán soha nem fogja tudni senki, hogy melyik az. Amit nem lehet újra festeni. Ez a te utolsó képed Barátom, amelyiknél letetted az ecsetet, és megpihent a kezed egy pillanatra. Hogy melyik ez a kép, az maradjon a Te titkod. Ma is sokan hiszik azt, hogy amiről, vagy akiről nem beszélnek az nincs. Óriási tévedés, mert ami van, az tőlünk függetlenül van. Én ma egyszer sem mondtam ki a neved, de mindannyian tudjuk , Rólad van szó, mert a képeid mellett Te is itt vagy. Lélekben gazdagítottál minket. A székelyeknek és nem székelyeknek általad – aki nem születtél székelynek – lett szebb ez a világ. Maszelka János, Maszi, köszönjük neked a hűségesen betartott ígéretet. Biztos vagyok benne, hogy barátaid és tisztelőid még sokszor fognak találkozni Veled ilyen beváltott ígéretek kapcsán. Murányi János Székelyudvarhely * Elhangzott a Maszelka János alkotásaiból válogatott emlékkiállításon 2004. január 31-én, Székelyudvarhelyen. **** TENDENCIÁK AZ ERDÉLYI AKCIÓ-MŰVÉSZETBEN A kilencvenes éveket a technicizált irányzatok fejlődése következtében Erdélyben is az installáció, videó-installáció, interaktív és multimédiális műfajok hódították meg fokozatosan. Természetesen a fiatal képzőművészek voltak fogékonyak az új lehetőségekre, kifejezve ezáltal affinitásukat az új technológiák iránt, egyszersmind hátat fordítva az újszenzibilitásnak, az individuális mitológiáknak vagy akár a posztmodern attitűdnek, ritkább esetben beépítve alkotásaikba ezeket. A kialakult helyzet, ahogyan ez lenni szokott más művészeti korszakokban is, olyan divathullám jelleget öltött, hogy a más műfajokban dolgozó művészek lassan lenézettek, majd kiszorítottak lettek. Támogatások szintjén is megnyilvánuló diszkriminatív viszonyulások alakították a kortárs művészet térképét. A nyugatról irányuló művészeti manipuláció csúcsa itt, közép-kelet Európában, a sokak által elmarasztalt Soros Alapítvány, amely szinte kizárólagos támogatását jelentette ezekben az években az új műfajoknak, megteremtette a „futtatott” műfajok és a „futtatott” művészek listáját. Sőt, tematikai meghatározások is következtek: interetnikai feszültségeket megnyergelő, azokat csillapítandó koncepciók részesültek előnyben, aminek eredményeként nagymértékű kibontakozásnak lendült a „roma téma” s ezzel együtt a digitális fényképezés. Eszköznek a kialakítandó művelődési politikához a kilencvenes évek közepén szerencsére az élőművészeti műfajok is megfeleltek a pénzt osztogató hatalmak számára. Így alakulhatott ki az úgynevezett „performansz-divat”, amelynek magvát a hetvenes-nyolcvanas évekbeli akcionisták képezték, de amelyhez sok fiatal kapcsolódott. Ezzel párhuzamosan Erdélyben is megalakult néhány civil-társadalmi intézmény, többnyire alapítványi működési elvek szerint s így jöhetett létre a happening, hangköltemény, performansz, kísérleti színház/film, alternatív zene, installáció stb. alfajokat tömörítő fesztiválrendszer. A ZÓNA háromévente Temesváron, az ALTER-NATIV évente Marosvásárhelyen, a TRANZIT rendezvények alkalomszerűen, az AnnART sepsiszentgyörgyi szervezéssel, Szent Anna-tónál zajló évi ciklikussággal. Mindezen események a világ jeles akcionista képviselőit is bemutatták, párhuzamosan pedig megismertették a hazai alkotók táborát. Eme rendezvényeknek érdeme, hogy nem maradtak visszhangtalanul. Katalógusokat jelentettek meg a szervezők, jól dokumentált, többnyelvű kiadványokat, illetve gazdagon cikkeztek a szaklapok nemzetközi szinten is a történések kapcsán. Az évtized végére viszont egyre kisebb értékű támogatásban részesültek az élő-műfajok, míg 2000-től gyakorlatilag megszűnt a szubvenció. Az AnnART- Nemzetközi Élő-művészeti Fesztivál átváltozott szünidővé: önköltségű kirándulássá a tóhoz, szűk baráti körben, az esetleges akciókról viszont rendszeres dokumentáció készül. A még zajló fesztiválok hihetetlen anyagi nehézségek árán működnek, felemésztve a kurátor energiáinak java részét. Ennek a látszólag áldatlan helyezetnek eredményeként kanyarodik vissza a műfaj erdélyi képviselői körében eredeti állapotába: a szükség, a belső kényszer lüktetéseként jönnek létre művek, nem pedig meghívásos alapú, honoráriummal díjazott és többé-kevésbé képzett közönség beszervezésével „megszelídített”, klasszicizálódott keretek között. Épp a kilencvenes évekre tevődik azoknak a sepsiszentgyörgyi művészeti líceumistáknak a tanulmányi korszaka, akik rendszeresen látogatták a Szent Anna-tói fesztivált, és akiknek egy része később különböző művészeti felső képzést élvezve, gyakran előnyben részesíti az élő műfajokat, a közvetett hatású, tárgyi művek dacára. Bár szétszéledve Erdély különböző városaiba (Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kézdivásárhely stb.), sőt határainkon túlra is, meglepően erős vitalitással és akaraterővel kapcsolódnak be a művészeti életbe. Kialakítanak saját kezdeményezésű projekteket, melyekben fontos szerep jut az akcionista megnyilvánulásoknak is neokonceptualista, interaktív vagy akár multimédiális alkotások mellett. JÁRDA kirakat-kiállítás néven 2000 és 2001 tavaszán létrehozott rendezvényen, Sepsiszentgyörgy főtere adott helyet performanszoknak is kirakatba helyezett installációk mellett. A haladókhoz felzárkózva Kispál Attila és Szabó Ágnes Toró Attilával együtt a MEDIUM kiállítások alkalmával adományozott alkotások parlagon tartása kapcsán követte el tiltakozó akcióját. A 2001 őszén megrendezésre kerülő RETUS, arculati beavatkozásnak meghirdetett székelyudvarhelyi seregszemle többnyire installációkat, foto- és médiaművészeti alkotásokat vonultatott fel. Akcionista megnyitóként Irsai Zsolt, marosvásárhelyi művész gasztronómiai alkotása fogalmazta meg az akció-művészet fogyaszthatóságára vonatkozó ironikus kérdést a Haáz Rezső Múzeum udvarán. Az Ütő Gusztáv és Butt Oszkár közös arculatbeavatkozó akcióját, a központi kommunista szobor-együttest burkoló műveletét épp a szervezők tiltották be. Így az eredeti gondolatot megduplázva, RERETUS címen, cenzúra-ellenes, utcai ülő-akciót váltottak ki. Felfokozott interaktivitás keletkezett művész, szervező, helyi-rádió, néző és az Udvarhely főterén átvonuló autós forgalom között. Egyik járt útja a műfajnak a humoros, gag-szerű, amerikás performansz a régebben Cosmin Pop és Veres Szabolcs páros által gyakorolt felfogásban és amelyet Kispál Attila és Wanek Ferenc gagfotó-sorozata elevenített fel legutóbb a MAYBE című, fiatal alkotók tárlatán, a sepsiszentgyörgyi Képtárban, 2002 szeptemberében. Ugyancsak itt maradt magára a Martini Yvette által megnyergelt patinás Simson motorkerékpár, csomagtartójáról hátrafelé villogva egy diavetítő fényével. Másik képviselt irány a környezetvédő, környezettel azonosuló művek sora. Toró Attila esetében hol a természetes környezetre reflektáló, hol pedig a mesterséges, emberi közeg – mint lakónegyed, média (tv, rádió stb.) alkotta médium, művész és néző szimbiózis, reális és virtuális képmegosztás – érhető tetten a RÉTEGEK című interaktív média-akcióján, 2003. január 17-én, szintén Sepsiszentgyörgyön. Nem hazudtolja meg magát sem a CABIRIA Akción érezhető természetazonos aromával, sem az udvARTér kiállítás-megnyitón elkövetett akcióval, sem pedig az ERUPTIO találkozón lezajló performansszal, vagy a BURLESZK rendezvény Streeptease című akcióval. Marosvásárhelyen 2003 nyarának végén kitüntetett fontosságú eseménynek számított a jóemlékű MAMŰ tiszteletére beütemezett Várbeli tábor. Az itt készült alkotások közül kiemelem a Bob József (Bumbi) kontemplatív és átejtően statikus akcióját, mely ugyanarra az időszakra egy kanadai turnéra meghívott 6-ból 5 Erdélyi művész kiutazási kudarcára vonatkozott. A Québec-ben székelő Le Lieu Kortárs Művészeti Központ által hivatalosan meghívott társaságból (Bob József, Cosmin Pop, Szabó Krisztina, Toró Attila, Ütő Gusztáv és Vetró Barnabás) csak alulírott kapta kézhez a bukaresti Kanadai Konzulátus vízumát, képviselve odaát az Erdélyi SYLVA Alkotó Kollektívát a TRAnnSYLVAnnART ŕ Québec nevű project-ben. Az elgondolkodtató, keserű szituációt viszonylagos lebénulással szemlélő Bumbi, a róla készült digitális fotókat e-mail akcióként küldözgette át Quebec-be, tiltakozása jeléül a mindenkori és mindennemű hatalom packázásai ellen, mint ahogyan ezt tették a többi otthon maradottak is. Ama képek alkották egy multimédiális akció dokumentatív kiállítását Chicoutimi-ben, Montréal-ban és Québec-ben. A folyamatosan érkező képek a művészt ábrázolják, amint szemléli a saját, 1997-es, AnnART Fesztiválon elkövetett installációja videó-felvételét, amelyben taposóaknára emlékeztető tárgyon, cipőbe bújtatott, gézzel összekötözött báblábakat ringatnak a SzentAnna-tó hullámai. Az egyéni mozgásszabadság ilymérvű korlátozása elleni reakciója Bumbinak hasonlóan érzékeny viszonyulás, mint a régebbi individuális mitológiákon alapuló performanszai, vagy éppen társadalmi-, de lokálpatrióta érzelmek megnyilvánulásait is jelző akciói. Felszínre törésük hű és pontos szeizmográfjai a tárgyalt jelenségnek. Megmaradt a konceptes viszonyulási mód Ütő Gusztáv performansz-szerkesztési elveiben, akció-gesztusaiban, néha abszurd máskor pedig szürrealista sokkelemekkel tűzdelve. Idevágó példák voltak láthatók a Seattle-i (USA) FULL NELSON fesztiválon és a Mexikói PARCUTIN művészeti expedíción 2000-ben, 2001-ben az Izraeli BLURRR fesztiválon és az AMORPH!01 Helsinkiben rendezett találkozón, a New York-i CURRENCY 2002. októberi eseményen, 2003 őszén pedig Chicoutimi, Montreal, Québec, Toronto és később Drezda városokban. Kézdivásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön képviselte az újabb akció-művészeti tendenciákat 2003 folyamán. Szintén konceptualista jellegű akciókat, performanszokat vagy akár hangkölteményeket hoz létre a kézdivásárhelyi Vetró Barnabás, a temesvári egyetem diákja, aki gyakran beépíti munkáiba a kifinomult humor apró rezdüléseit. Ízelítőt láthattunk, hallhattunk hatásos műveiből a CABIRIA Akción (Sepsiszentgyörgy, 2003. március), a VÁLTOZÁSOK rendezvényen (Csíkszereda, 2003. május), az EMIL Esten, Ütő Gusztávval (2003. Június, Kolozsvár, 2003. június) stb. Szabó Krisztina akciópróbálkozásainak a verbalitáson alapuló szubjektivizmusa a társadalmi feszültségek nyomvonalait jelzi, az alkotó érzékenysége pedig a szövegfelolvasás során hangszíneiben jut kifejezésre (Cabiria Akció , Eruptio, 2003). Útjára indult 2003. október 10-én az ETNA Alapítvány által szervezett ERUPTIO nevű Nemzetközi Akció Művészeti Találkozónk (kurátor Ütő Gusztáv) a sepsiszentgyörgyi Míves Ház Phare termében, mely eseménysorozat fontos fórumává alakulhat szűkebb hazánk akció-művészeti életének. Fotódokumentáció látható a www.sepsiszentgyorgy.info honlap virtuális galéria rovatában. Kolumbán Hanna sepsiszentgyörgyi fotóművész interaktív és performer műveire a tömör és lényegretörő, de ugyanakkor a nőiességet sem mellőző fogalmazás jellemző. Közönségét bevonja az alkotási folyamatba, akár a vizualitás szintjén (ERUPTIO Találkozó, 2003. október, Míves ház), akár cselekvő partnerként (BURLESZK Megnyilvánulás, 2003. december, Esti Kornél kávéház). Csíkszeredában az utóbbi időben gyakran hallat magáról a Nyitott Műhely Csoport a Hargita Visual Art Galériában, a város utcáin, terein, stb. A Berszán M. Zsolt, Jűnosi Antal és Kelemen Örs Csongor által kitalált, irányított és konceptualizált, változó létszámú csapat jó példája az együttdolgozás erdélyi hagyományainak (lásd SIGMA Csoport, Temesvár, hatvanas évek, MAMŰ Társaság, Marosvásárhely, hetvenes-nyolcvanas évek, ETNA – Alternatív Művészeti Csoport, Sepsiszentgyörgy, kilencvenes évek stb.). Társadalom-kritikai, neoprimitív, gyakran interaktivitásra ösztönző, a helyi közösséget megbotránkoztatással serkentő alkotásaik, megnyilvánulásaik és rendezvényeik friss foltjai Erdély akció-művészetének. A Kolumbán Hanna, Albert Levente és Péter Alpár, fiatal művész-szervezőcsoport által frissen kialakított MEGÁLLÓ / ART STATION rendezvény-sorozat magába foglal akcionista megnyilvánulásokat is, s így fejlődik, tovább rétegződik a sokak által eltemetett élőművészeti műfaj itt, a Baász Imre által megálmodott kortárs művészeti központban, Sepsiszentgyörgyön. A harmadik MEGÁLLÓN, melynek alcíme NOVEMBER 7 volt, Péter Alpár Sepsiszentgyörgyön élő és alkotó művész izgalmas, magas fokú expresszivitással bíró videó-performanszt mutatott be az Esti Kornél kávéház közönségének, a Nagy Októberi Forradalom 85. évfordulóján. Akcióira a feldolgozandó alapötlet erős átélése és az interaktivitás jellemző. Konceptuális térrendezése szigorú belső rendre utal. Középiskolás diákok performanszai – szárnypróbálgatások – jelentik a műfaj továbbélését. A Kárpátokon túl, Moldvában, a jászvásári egyetemen tanító Matei Bejenaru köré csoportosultak az utóbbi időben akcionista fiatalok, új fuvallatot generálva a tradicionálisabb moldvai művészeti életbe. Kimagasló eredményű a PERIFERIC, többszintű kortárs-művészeti rendezvényük, mely szintén Bejenaru érdeme. Óromániában a többnyire bukaresti lakhelyű és tevékenységű akció-művészek (Grigorescu Ion, Teodor Graur, Olimpiu Bandalac, stb.) mellett lassan egy sor „next generation” alkotó zárkózott fel. Sugárzó egyénisége ennek a rétegnek Cosmin Paulescu, aki erősen politikai töltetű, a román újgazdagot gúnyoló, de Románia térképét is előszeretettel pocskondiázó műveket hoz létre, nem kímélve verbálisan sem az országban kialakult fonák helyzeteket, román dicsekvő attitűdöket performanszaiban. Riasztó jelenség Erdélyben és máshol is a fiatal művészek tömeges elvándorlása, főleg gazdasági okok miatt, néha kalandvággyal elegyítve. Megszakadnak kapcsolatok, működő intézményesített rendezvénysorozatok állanak le lendkerékszerűen, bizonyítva az újabb generációknak itthon maradásuk esélytelenségét. Gazdasági megalapozottságú merénylet ez Erdély intellektuális rétegeinek az elszippantására. Súlyos helyzet, de a közelgő parlamenti- és elnöki választások, valamint az Iraki válság megoldása módosíthat a helyzeten. Jó, vagy rosszabb irányba. Ütő Gusztáv, Sepsiszentgyörgy Források: Járda – kirakat-kiállítás, katalógus, Arcus Kiadó, 2000. Sepsiszentgyörgy Retus – arculati beavatkozások, katalógus, 2001. Székelyudvarhely Nyitott Műhely 2, folyóirat, 2003. április, május, június, Csíkszereda Megálló (halta ART station), katalógus, Megálló v.m.m. Kiadó, 2003. Sepsiszentgyörgy www.art-station.info www.sepsiszentgyorgy.info virtuális galéria fejezet * A szerző művész, tanár, szervező, az ETNA Alapítvány elnöke. Jelen tanulmány 2003. február és 2003. december között készült.	2 In memoriam Maszelka János Balázs Imre 4 Maszelka János utolsó kiállításának megnyitószövege Murányi János 8 Köpeczi Sebestyén József, a 20. század legnagyobb magyar heraldikusa Sas Péter Festőnők az erdélyi művészetben 16 Mándy Laura (1904–1993) Murádin Jenő 21 TENDENCIÁK AZ ERDÉLYI AKCIÓ-MŰVÉSZETBEN Ütő Gusztáv 29 Amerikai prüdéria Millertől Sternig 30 MŰVÉSZETÉBEN ÉLŐ KOLOZSVÁR (VII.) Vásárhelyi Ziegler Emil