Untitled Document

IN MEMORIAM BOCZ BORBÁLA (1955-1988)

Jegyzetek Bocz Borbála grafikusi életművéhez

Bocz Borbála 1955-ben született Sepsiszentgyörgyön és 1973-ban sikeresen felvételizett a fővárosi Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola grafikai fakultására. 1978-ban, a főiskola elvégzése után hazatér szülővárosába, ahol 1982-ben elhatalmasodó betegsége miatt nyugdíjba kényszerül. 1978-tól 1988-ban bekövetkezett haláláig rendszeres kiállítója a megyei és országos gyűjteményes grafikai tárlatoknak. Halála előtt pár héttel rendezte első és egyben utolsó egyéni tárlatát a Brassói Lapok szerkesztőségében.
Művészi habitusa a hetvenes évek végén induló grafikustársaival együtt megélt emberi és művészi tapasztalatokkal formálódott. A hetvenes évek grafikájában különös hangsúllyal érvényesült a szemlélt világ indulati megközelítése. Ugyanakkor megfigyelhető az is, miként párosul az érzékenység a mesterség tudásával, a technikai biztonsággal.
Bocz Borbála főiskolai kőnyomatai, rajzvázlatai egy átlagos művész szubjektív és társadalmi fogékonyságáról árulkodnak. Csak ha együtt látjuk életművét, akkor válik világossá, hogy már ezekben az években felbukkan néhány sajátos, csakis az ő művészetére jellemző olyan jel és jelentés, amely a később önmagára találó alkotót meghatározza. Kezdetben, technikailag kitűnően képzett társaihoz hasonlóan az ő munkái között is ember és állat, alak és mozgástanulmányok sorjáznak, megadott témára készült kompozíciók, portrék és önarcképek.
A nemzedékét foglalkoztató témák közé sorolható – számos arckép mellett – néhány linómetszete (A rög, Elnyomás, Dante). A természet és benne az ember gazdagságát vagy tisztaságát féltő képek között olyan erőteljes, indulatos lapokra bukkanunk, mint a Private és a Monde című kompozíciók. A Félelem című rézkarc sarokban szorongó állatai előtt a padlón megjelenik az emberi árnyék. E munkák már a végzős diák művészi hitvallásai.
1978-ban készült egy másik fémkarc is, Az akadály, amelyen a nézőt körülvevő, szegekkel átvert monumentális deszkapalánk alig hagy egy szűk repedést. Ekkor készül A dolgok értelme című litográfia is, amely a kétely eluralkodása lehet mindazon elriasztó jelenségek és dolgok főlőtt, amelyek az emberrel és a természettel, az ember környezetével kapcsolatban történhetnek a világban. Ha mindezek megtörténhetnek, a kétely érvényes lehet az alkotó munkára is. Még egy sikertelen próbálkozás jelzi a dolgok szokványos értelmezésén belül az egyensúly elérhetetlenségét: Az építkezés. A Bábel tornyát idéző, átlagos méretű (60 x 40 cm) litográfián az állványok között nyüzsgő emberek körvonalai az építmény csúcsán homogén foltban olvadnak szét. A kételyek közt hányódó lét számára mentőövként tűnik föl az Ozirisz című megrázó portré, mely a szeretett apa emlékét idézi fel.
Egy másik lehetséges kapaszkodón, a Kőrösi Csoma Sándor emlékére című rézkorcon, Juhász Gyula verséből idézett, bekarcolt sorokon elözőnlik a vegetáció. Az építményből egyszer csak kidől egy vasaszakadt, hatalmas betonoszlop – az önálló alkotói lét: Fehér térben (1980). A nagy méretű fotót és ceruzarajzot elegyítő munkán a felkanyarodó betonvasszál sikolyként húzódik a maga következetes, bár gyűrött négyzeteivel rendet jelentő háló felé. Innen indul a tárgyi világgal azonosuló alkotói lét stációsorozata.
Kezdetben még tovább élnek a pár évvel ezelőtti fotógrafikai reminiszcenciák, de már az utolsó két évben csak a ceruza maradt és a nagy méretű, fehér fotópapír.
Egyedi rajzok készülnek, amelyek később természetesnek tűnő, összefüggő, zárt ciklusokba szerveződnek. Így vált önálló sorozattá a Fehér térben hét, a Lebegés és a Fészek három-három rajza.
Különálló munkák, de a sorozatokkal mégis rokon az Örvény, Az én táncom és a Fehér út.
„A térnek minden képzőművészeti kifejezése – mondja René Berger – tudatunkban a világnak egy bizonyos felfogásmódjához és a világban elfoglalt helyünk egy bizonyos érzéséhez kapcsolódik.” A Bocz Borbála által kivágott plasztikai térben, azaz a Fehér térben tárgyak jelennek meg, kinagyítva, részletgazdagon megrajzolva. A rajz mint primér élményközvetítés tárul elénk. Ezen belül a dolgok, tárgyak kötelek, láncok, drótok, drapériák rendkívül anyagszerűek. A tapintható anyag kínzatását, fájdalmait, gyötrelmeit vagy végül felszabadult lebegését érzi a művész és deklarálja is: „magamban hordom”, tehát azonosul vele és kivetíti azt. A tárgyak lényegi jelentése és plasztikai megformálása olyan mély átéléssel teljesedik ki, mint akár Van Gogh Parasztcipők című festményén a tárgyiasult érzelem. Csakhogy itt minden mozgásban van, a térben megjelenő tárgyak az idő foglyai is. Ezért lehet, hogy a kezdetben különálló munkák mint egy belső történés állomásai, egyetlen folyamatot tükröznek. Így értelmezhető talán a Fészek címet viselő három rajz egymáshoz való viszonyulása, amelyeken a csergével leterített szék lassan átfordul, s míg e folyamat első stációján a szék öblében emberi közelséget érzünk, az átfordulás után a szék földerengő hátsó váza már ember utáni csönddé módosul. A két „állapot” közötti rajzon (a folyamatban második állomás) az átfordulás spirális hullámaiban egy törékeny emberi alak tűnik el a fej tájékán egy spárgával összekötött papírgalacsin (eldobott rajz!?).
Az átváltozás viszont egy rajzon belül is megtörténik. A folyamat a Fehér térben című sorozat egyetlen rajzán belül is megragadható: valamikor létezett egy sima, rezdületlen, tiszta sík. Történés és mozdulat-előttiség, mely a szem és a kéz nagy mutatványára várt.
A „beavatkozás” során a rezdületlen egyszer csak neszezni kezd. Itt- ott feldomborodik, vagy alig érzékelhető mélyedésekbe hajlik a fehér felület. Előbb fényhajszálerek jelennek meg, majd lassan mind mélyebb árnyékok keletkeznek az erek mentén.
Azután erősebb vonalakra törik a fény. Szeszélyes, furcsa, hosszabb-rövidebb vonalak hálózzák be a teret.
Valahol egy nagyobb, körkörös fényfolt meginog, és az alulról jövő feszültségtől felszakad az anyag, mely felkunkorodó papírcafatokban hasad szét.
A kín egy pillanatra megszűnik, majd gomolyogva állandósul a fájdalom.

Jánó Mihály
Sepsiszentgyörgy

Időben lebegő arc
Bocz Borbála emlékkiállítás a sepsiszentgyörgyi képtárban
Megnyílt: 1999. november 30-án

Művekben eltemetett arc... Művekben megörökített érzékenység... És: művekből kibomló kor...
Ezek a gondolatok jutnak eszembe, ahogy Bocz Borbála emlékkiállítását nézem.
Mintegy 40 munka sorjázik a falakon. Örvény, Ariadne fonala, Félelem,Fehér út, Elnyomás, Osiris, Lebegés, Fehér térben, Fészek...
A legelső keletkezési éve: 1978, a legutolsóé: 1988. Egy évtized, ennyi, csak ennyi egy életút, egy művészi pálya útja... És: micsoda évtized! Micsoda életút!
A több tucat grafika – rajzok, litográfiák – közös jellemzője: variációk a magány, a fájdalom témájára. Vagy: variációk egy kor arcának témájára.
Bocz Borbála kicsi, törékeny alkat volt. És Bocz Borbála erős alkat volt. Egy szörnyű korban a szörnyű kor arcát tárta föl, mutatta be. A kor iszonyát (Félelem, Örvény), a szellem megbéklyózását (kötéllel körbecsavart, felfüggesztett, de alá is pockolt agy), a bezártságot, a mindent átszövő pusztulást, a rettegést, a kiszolgáltatottságot, növekvő elmagányosodásunkat, a tisztító, mindent megemésztő és megtisztító tüzet. Sejtelmesen érzékeny művei „belebotlottak” a kor durvaságába, kizsűrizte őket a politikai cenzúra – nem is egyszer – a kiállításokról. Bocz Borika megfogta, hazavitte őket, s folytatta tovább a maga magányos, belső, de meg nem alkuvó harcát. Soha, egy pillanatig nem hátrált meg. Soha egy parányi engedményt sem tett. A legegyszerűbb eszközzel – a puha grafitceruzával – a legegyszerűbb anyagra – a fehér papírra – rajzolta, álmodta plasztikai látomásait. Vissza-visszatérő motívumai: a spárga (mely megkötöz, megbéklyóz, elzár, elszakít a világtól, mozgásképtelenné tesz, körülcsévézi a gyöngét, a sérülékenyt, szembefeszül a gyöngédséggel, de foszladozhat is, fellazul, elveszti keménységét), a szögesdrót (mely szúr, sebez, fájdalmat okoz, de el is zár, el is szigetel), vasrácsok, üres, körülzárt terek, pusztulás-halmok, görcsös-gomolygó beton-vasak, csavarodó, meg-megtört, eltört, szilánkokba kiálló vas-tüskék; néha egy-egy kő, a természet tisztára mosott sejlései, rák, megriadt állat, vonagló test, iszony-arc, időbe, nemlétbe, vonalsarjadásba, kockakőmerevségbe átlényegülő arc, papír, mely felszakad, meggyűrődik, vászon, mely göngyölegekbe tűrődik, beburkolja a védtelen, puha, gyöngéd női testtorzót, hogy aztán durván rácsavarodjék a kötél; másutt szögesdrótgöngyöleg döfi, sebzi, pusztítja, lebeg a térben, a végtelenségben, mintha lélek, mintha ámító fehérség, vagy mintha árnyékban lenne, önnön fehérsége szürke másaként, aláhullón, elesetten...
Bocz Borbála tere végtelen tér, körülhatárolt tér, nyitott és zárt, beletágul a végtelen időbe, s beleszorul a sebzett-arcú mába. Vonalai gyöngédek, érzékenyek, körüljárók-tapogatók, göngyölegekbe omlók, mintha szél cibálná, lebegtetné őket, aztán simogatók, melegek és fájdalmasak, néha tétovázók. Ritkán téved el egy-egy magányos vonala; ceruzája – melyet gyöngéden érzékeny, de magabiztos kéz vezet –, pontosan jelenít meg, tapogat ki formákat, finoman találkozik össze a papír fehérségével. Színe majdnem mindig a fehér és a ceruzanyom gazdag, ezer színt sejtető szürkéje, tele árnyaltságokkal. Néha – ellenpólusként – egy-egy éles fekete csík, vörös sikoly-csík, vagy ritkán az enyészet mocskos, penészes, foszladozó színsejlései.
Mindig a fájdalmat mondja, a sebeket, a kor sebeit mondja, de ott sejlik a művészet csendjébe dermesztett sikoly mögött a gyöngéd, védekező, vagy már védekezni sem tudó jóság, a szeretet, a magát meg nem adó fehér tisztaság. És ott van, mindig ott van a búcsú érzése, a távozó lélek búcsúja, a szenvedő ember lelke-búcsúja, akinek itt kell hagynia porteste göngyölegét, itt a fájdalmakat, itt a kor iszonyát, itt a csendet, a szörmével takart karosszéket, mely őrzi még a távozó test helyét, talán a melegét is, s melyet mind jobban és jobban kihűt az ott lebegő idő. Karosszék és már csak sejlő test, aztán már csak a hátát mutató szék... (Fészek I-II-III, Bocz Borbála utolsó művei)
A kiállítás mintegy figyelmeztetés is. Kötelesség vár ránk. Nehéz kötelesség. Nem szabad veszni hagynunk értékeinket.
GAZDA József
Kovászna

Az alkotó szellem győzelme
Bocz Borbála első és egyben utolsó kiállításáról a Brassói Lapok Galériában
(Megjelent a Brassói Lapok 1988. április 29. számában)

„Magamban hordom” – ez a mottója a Bocz Borbála égő kereket ábrázoló plakátjának, amit a kiállítás szimbólumának szánt. És ez a két szó nemcsak munkáinak átfogó címszava, ennél sokkal több: Bocz Borbála emberi és művészeti hitvallása is.
A mindössze 32 évet megért művésznő életműve a Brassói Lapok Galériában megnyílt kiállítás ötödik napján zárult le véglegesen, első egyéni kiállítása így lett a tragikusan is utolsó életében. Annak idején középfokú művészeti tanulmányok nélkül, általános középiskolai felkészültséggel, első próbálkozásra került be a bukaresti Nicolae Grigorescu képzőművészeti főiskola grafikai fakultására, ahol 1978-ban végzett. Hat esztendővel ezelőtt súlyos betegsége nyugdíjba kényszerítette.
Ha átfogó meghatározását kellene adnom grafikáinak, a lélek szárnyalásának nevezném.
Habár alapos ismerője és művelője volt bármelyik grafikai technikának – műtermében minden szükséges grafikai kellék megvolt –, mégis e sorozatnak egyetlen technikai eszköze egy 5 B-s ceruza. Fehér papír és egy ceruza! Milyen kevés kellék! Hol vannak a XX. század technikai vívmányai? Hiszen semmivel se több ez, mint ami a régmúlt korok művészének állt a rendelkezésére!
És mégis, alkotásai, problémaköre, grafika nyelvezete mélyen a XX. századvégbe gyökereznek. Századunk emberének szorongásai, félelmei, létproblémái hatványozottan felfokozódtak egy évek óta nehéz betegséggel küszködő művész érzékeny lelkivilágában.
Bocz Borbála grafikáin semmi sem véletlenszerű és jelentéktelen, mindennek szimbolikus jelentése, jelentéshordozó tartalma van. Minden megszemélyesített: a cserge, a kötélcsomó, a szögesdrót, a kövek, a kavicsok, az áttetsző, lebegő fátylak, a vállfa és a sötét, fekete folt...
A cserge szőrpamacsai közül torz tekintet néz vissza ránk, a szögesdrótkoszorú, a „kötél-kígyók” átélt szenvedések fojtogató fájdalmait juttatják eszünkbe, míg a ragyogó fehér felületek a tiszta romtalanságot. És Bocz Borbála emberi és művészi magatartását ezek a hófehérek, ezek a tiszta romtalan felületet jellemzik, ez a fehér szárnyalás a végtelenség, aminek ellenpárja a kegyelet fekete, a vég. De nem létezhet tiszta fehér fekete nélkül, mint ahogy a fénnyel együtt jár az árnyék, tavasszal a tél, vidámsággal a szomorúság... Ez számára egy állandóan kínzó kapcsolat, amelyben végül is mindig a fehér dominál, a mindent elsöprő életkedv, életenergia, még akkor is, ha egy forma plasztikai lebontását, letisztulását akarta visszaadni. Grafikája a fény grafikája, ahol a feketék csak segédeszközök, csak azért léteznek, hogy még nagyobb ragyogással éljenek a fehér felületek. Elég csak megnéznünk néhány címet: A fehér út, A fehér térben – a fehér az, ami őt igazán áthatotta és foglalkoztatta. A fény, a tisztaság, a ragyogás, már-már az anyagtalan lebegés érzetét keltve. Nem véletlenül adta egyik sorozatának a Lebegés címet.
Bármennyire is nagy mesterekre jellemző hihetetlen könnyedséggel és nagy művészi gonddal megoldottak, a fizikai letapinthatóság érzetéig anyagszerűek, konkrétak a tárgyai – mégis egy anyagtalan lebegés jellemző rájuk. Ez az alapjában nagy ellentmondás, ez a kettősség ad megrázó drámai telítettséget munkáinak.
Szűk környezetünk banális, hétköznapi tárgyai – egy összegubancolt kötél, egy felöltöztetett vállfa, egy molyette, időrágta könyv, könnyebb-súlyosabb textilíák – míves munkáin magas szellemi töltettel nemesednek, válnak elvont világának eszmehordozóivá.
Az életteret követelő, robbanó energiától fűtött, sajátos világukat élő tárgyait lágy gyöngédség, lírai finomság lengi körül. A szellem állandó lebegése a lét erőterében.
Bocz Borbála lényét a nagy kitartás, szellemi erő, már-már emberfeletti akarat, hatalmas önuralom, szerénység, magas erkölcsi tartás jellemezte. Grafikái az anyag és a szellem harcának remekbe öntött plasztikai megfogalmazásai, állandó belső feszültség kivetítése. Kiállítása az emberi akarat, a szellemi erő és kitartás győzelmét jelenti mindenek felett.

Jakabos Olsefszky Imola
Brassó

AKCIÓMŰVÉSZET 1978 ÉS 1998 KÖZÖTT ERDÉLYBEN 2. rész

1994-ben egybeesett az AnnART 5 Fesztivál és a MEDIUM Kiállítás, így lett a neve AnnART 5 in/different MEDIUMS Trench Art Festival (Lövészárok Művészeti Fesztivál), aminek az elvártnál nagyobb részvétele volt és sajtóvisszhangja is nagyon bíztató lett. Helyszínei: a Szent Anna-tó környéke, a sepsiszentgyörgyi Képtár, a Székely Nemzeti Múzeum, a Gyárfás-ház, Sepsiszentgyörgy utcái és a Tamási Áron színház. Igazi nemzetköziség uralta egy héten át a várost, a tópartot, mindnyájunk elégedettségére.
A fesztivál köszöntője: „Isten hozott a Lövészárok Művészeti Fesztiválra, ide, a Keleti-Kárpátok közé, mely egy negatív (kiemelkedő) árkot képez – kultúrákat szétválasztó és összekapcsoló földrajzi terület – kelet és nyugat között.
Két jól elhatárolt vetülete van az idei fesztiválunknak itt, Sepsiszentgyörgyön: 1. A BAÁSZ Imre (1941-1991) által megálmodott Kortárs Művészeti Központ létrehozása, mely körvonalazódni látszik az évente megrendezett AnnART Nemzetközi Performance Napok, a háromévente létrehozott MEDIUM Kortárs Művészeti Kiállítás és nem utolsó sorban a dokumentációs anyag begyűjtése révén, mely tények bizonyítják a Baász Művészeti Alapítvány és az ETNA Alternatív Művészeti Csoport nemzetközi jegyzettségét. 2. Üzenetünk a világba és az erre kapott válaszok sokasága: Földünk különböző égtájain élő és dolgozó művészek reakciója (az itt kiállított, láttatott, hallatott, éreztetett művek) az 1993 decemberében kezdeményezett akciónkra. Mindebből az elszigetelt néző nyer: „házhoz” hoztuk a félvilág válogatott kortárs művészeti termékét, most, 1994 júliusában. Legyen ez a rendezvény mérőműszere a pusztítás és önpusztítás, de a termékenység, az élet intenzitását is megsemmisítő háborúk szomszédságában.” 8
Az AnnART 6 (1995) kevésbé zsúfolt programjával és csodálatos időjárásával talán a legsikerültebb, könnyed, de mégis színvonalas rendezvényünk volt. Érdekessége, hogy az ETNA Alternatív Művészeti Csoport tagjai első alkalommal próbáltak ki egy szimultán akció-sorozatot, ami elgondolkoztató véletlenekben bővelkedett.
Létrehozom az ETNA Alapítványt 1995 novemberében, melynek célja „...az alternatív művészetek támogatása, a művészek közötti közvetlen kapcsolatteremtés elősegítése, az ország határain innen és túl. Tágabb értelemben a kísérleti művészetek fejlődésére alkalmas társadalmi közeg kialakításához való hozzájárulás...” 9
1996-ban szerepelt a legtöbb performer a tónál. Az AnnART 7-et az ETNA Alapítvány szervezte együttműködve az ETNA Alternatív Művészeti Csoporttal és a BAÁSZ Művészeti Alapítvánnyal. Részt vett 37 művész 13 országból.
„A rendezvény bekerült a nemzetközi körforgásba, a világtérképet megszemélyesítő művészek találkozási- és egymásra találási helyévé válik, a performance lévén egyike annak az állapotnak, melyet manapság kulturális nomadizmusnak nevezünk. A fesztivál környezetvédelmi vetületét erősítik annak a természeti környezetnek az adottságai, amelyben az AnnART történik, valamint a hely megkapó és védelemreszoruló szépsége (létezik egy helyi szintű környezetvédelmi politika). A technológia jelenléte csekély, de nincs is rá igény. A résztvevőknek, művészeti tevékenységük során, alkalmazkodniuk kell néhány napig, a természet ritmusaihoz (beleértve szeszélyeinek eltűrését) – egyszerűsítés, lényegretörés révén.” 10
Az AnnART 8 (1997) és az AnnART 9 (1998) a szerényebb Nemzetközi Élő-művészeti Fesztiválok közé tartozott. Az utóbbinak érdeme, hogy létrehoztuk az OPEN Section-t (Nyitott Részleget), amelyen kezdők, diákok, egyetemisták produkálhatták magukat.
Az AnnART szerepéről
Az AnnART Erdély, de egész Románia legfontosabb élő-művészeti rendezvénye lett abból a BAÁSZ Imre által kezdeményezett egy napos fellépéssorozatból, amit 1990 júliusában követtünk el.
Fokozatosan, évről-évre az AnnART Fesztivál egyre nemzetközibbé változott, és egyre inkább határokat szüntetett meg.
Eltűntek a határok közönség és művész, művész és műkritikus között a különböző élő-művészeti alfajok által és között.
Más szinten eltűntek a valódi határok: útlevél és vízum nélkül, utazás nélkül AnnART-kor rengeteg nyelven beszélgethet a néző, művész, műkritikus. Magyarul, mert Székelyföldön zajlik az esemény, románul, amikor regáti barátaink és nemcsak megtisztelnek jelenlétükkel, és nem utolsósorban angolul. És lengyelül, japánul, spanyolul, franciául, németül, olaszul, szerbül, koreaiul, stb., summa-summarom: sok nemzet kultúrája van itt jelen, sűrítve a résztvevők által.
Alapvető célkitűzése kettős: az idegenekkel megismertetni a műfaj hazai művelőit és az Erdélyi, Romániai művészekkel, közönséggel, műkritikusokkal pedig a világ legkülönbözőbb pontjain élő és dolgozó művészek által elképzelt és előadott (megélt) performance-okat, hangkölteményeket, akciókat, élő-installációkat, happeningeket, kísérleti színműveket, alternatív zenét, egyszóval: élő-művészetet.
Mert a valóság az, hogy 1989-ig, mint teljesen zárt társadalomban élőknek csak hamis képzeteink voltak a világban lezajlott kortárs művészeti fejleményekről. Az AnnART országos szinten immár tíz évig ezt az űrt pótolta be. Valós értékét és értelmét talán a következő évezredben ismerhetjük meg.
Célunk mint szervezőknek, ha más rendezvények keretein belül is, de az marad, hogy a kapcsolatokat, melyek által eddig működhettünk ÁPOLNI kell és BŐVÍTENI ajánlatos a világ művészeti vérkeringésében való megmaradásért.
További célunk volt az évek során „...a minél tágabb nemzetközi részvétel Európa Határőrei helyzetünk felbecsülésére: ebben a Kelet-Európai régióban.” 11
„A Szent Anna-tó környéke – a kápolna – évszázadok óta zarándokhely, de a keresztény hit térhódítása előtt ez a vulkáni eredetű tó a pogány szertartások egyik utolsó áldozatokat bemutató helye volt... Megfigyelésünk tárgya az egyházi (katolikus) és a laikus (művészi) Anna-napi történések párhuzamából fakadó többlet. Szellemi többlet, mely egy merev szertartás és a művészi szabadság egyidőben történő cselekményeire épül. Identitásunk tisztázásáért....” 12
Az AnnART Nemzetközi Élő-művészeti Fesztivál nem egyedülálló rendezvény Közép-Kelet-Európában. Kapcsolatban állunk hasonló fesztiválok szervezőivel, gyakran művészként is részt veszünk ezeken. Ilyen mindenekelőtt a rendszerességével kitűnő TRANSART COMMUNICATION, JUHÁSZ R. József és NÉMETH Ilona szervezésében (Érsekújvár, Szlovákia), a CASTLE OF IMAGINATION, Wladislaw KAZMIERCZAK irányításával (Bytów, Lengyelország), a PERFÓRIUM, KOVÁCS István szervezésében (Budapest, Magyarország), a JUTEMPUS, Dziugas KATINAS és Linas LIANDZBERGIS vezetésével (Vilnius, Litvánia), a FORT SZTUKI, Artur TAJBER szervezésében (Krakkó, Lengyelország) és a GIOCONDA'S SMILE, Octavian EŞANU által (Chişinău, Moldva). Ugyanakkor távoli szervezőkkel és rendezvényekkel is szoros kapcsolatban állunk, úgymint: a NIPAF Fesztivál, SHIMODA Seiji szervezésében (Tokyo, Nagano, stb., Japán), a Richard MARTEL és a Le Lieu társasás által szervezett PERFORMANCE Fesztivál (Québec, Kanada), a ROOT Fesztivál Mike STUBBS igazgatásával (Hull, Anglia), vagy a CATALYST ARTS csoport (Belfast, Észak- Írország), a VENTABREN ART CONTEMPORAIN Julien BLAINE vezetésével (Ventabren, Franciaország), az ASA EUROPEAN, Boris NIESLONY irányításával (Köln, Németország), stb., melyek (csoportok, művészek, fesztiválok) tulajdonképpen a szakmai családunkat jelentik. Ezeket, a moldvai kivételével, mind művészek szervezik, sikerrel, kitartással és erős hittel.
Ugyanitt kell szólni a bukaresti művészekkel lassan kialakuló jó viszonyunkról, illetve az Adrian GUŢĂ fiatal műkritikus odaadó, lelkes támogatásáról, aki az események java részén részt vett és minderről tartalmas cikkeket, tanulmányokat is közölt.
Egyéb rendezvényekről
Az 1996-ban megszervezett TAVASZI ÁLDOZATOK, Élő-művészeti Találkozón marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, bukaresti művészek performance-jei, akciói és happeningjei voltak láthatóak Sepsiszentgyörgy parkjában a Szent György Napok rendezvénysorozat alkalmával, melyekben a művészek nézetei közötti különbözőségeiket csodálhatta meg a szép számú közönség.
A SEPSI 3 című Élő-művészeti Találkozó 1997-ben az ETNA Alapítvány által rendezett akciósorozatának, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum diákjai voltak a meghívottjai. Kiváló meditatív, környezetvédő, stb. performance-ok jöttek létre.
Az 1998-as Szent György Napokon (SEPSI 4) az ETNA Csoport és meghívottjai léptek fel társadalomkritikai, kitartásra ösztönző és polgárpukkasztó jellegű performenszekkel, akciókkal.
Feltétlenül szólni kell a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum diákjai által szervezett Performance Napokról (1996 és 1997), amely kicsiben az AnnART Fesztivált mímelte úgy módszereiben (zászló, programszerkesztés, technikai megoldások), mint a produkciók színvonalában. Sajnos, akárcsak a többi akció-művészeti rendezvény, ez is a helyi sajtó érdektelenségét „élvezte”.
Az 1996-os Zona Europa de Est (Kelet-Európai Térség) Performance Fesztivál, amelyet szintén a lelkes Ileana PINTILIE temesvári művészettörténész szervezett a Csíky Gergely Színházban, felvonultatott bolgár, lengyel, magyar, német és román művészeket. Kiváló színvonalú performenszek jöttek létre; hangulatukban a kelet-európai heterogén-életérzés, társadalmi átalakulások, új művészeti felfogások tükröződtek.
A MEDIUM 4 Nemzetközi Élő-művészeti Dokumentációs Kiállítást (1997) az ETNA Alapítvány által tulajdonképpen a dokumentációs központ bővítésére szerveztük meg a sepsiszentgyörgyi Képtárban (látható volt májustól októberig). „A MEDIUM 4 Kiállítás lejárta után a dokumentumok az ETNA Alapítvány gondozásában hozzáférhető forrásanyagot jelentenek majd a további rendszerezés, értékelés és művészetelméleti kutatás folytatásához.” 13
1997 októberében a kolozsvári CIVITAS Alapítvány TRANZIT programjában többek között akcióművészeti bemutatót is tartottak, jeles erdélyi résztvevők fellépésével. A rendezvény célja az eseménynek helyet adó zsinagóga helyreállítása volt.
A iaşi-i PERIFERIC (1997 és 1998) nevű rendezvényt a fiatal Matei BEJENARU szervezi a helyi Francia Intézetben, amelyen java részt fiatal hazai művészek lépnek fel.
1996-tól az ETNA Alapítvány keretén belül vetítés zajlik a többnyire diákokból álló közönségnek hetente egy alkalommal élő-művészeti műfajokat tartalmazó videokazettákkal. Részben ennek a Video Living Art Estnek köszönhetően jöttek létre az iskolai performance- próbálkozások.
A támogatásról
Az 1990 előtti állapotok a művészek önköltségén létrehozott akciókat eredményeztek. Ha tilos volt a műfaj művelése, nyilván támogatás sem volt.
1990 után a Soros Alapítvány egy Nyílt Társadalomért hathatósan csökkentette az akkori anyagi nehézségeinket. Mondhatni, nélküle nem lehetett volna megtenni az első lépéseket.
A haladó, avantgarde művészeteket általában és egy ideig (1992-1995) az akcióművészetet is a bukaresti Soros Kortárs Művészeti Központ támogatta a katalógusok nyomtatási költségeinek fedezésével, később ez a műfaj kikerült az intézmény érdeklődési köréből.
Bizonyos mértékig az épp kormányon lévő pártérdekeknek megfelelően a bukaresti Művelődési Minisztérium is áldozott az akcióművészetnek, néha számottevő mértékben is. Általában a felhasznált anyagok költségeivel és nyomtatási költségekkel támogatott.
Néhányszor sikerült a budapesti Illyés Közalapítványtól kisebb támogatást szerezni és a szintén budapesti Magyar Narancs Alapítványtól is egy alkalommal (1993).
És nem utolsó sorban gyakran szimbolikus összegekkel vagy termékekkel segítenek a helyi kisebb-nagyobb cégek.
Mindez a támogatás korántsem fedi a szükséges költségeket, így a szervező igen gyakran a baráti köre önkéntes munkáját használja, a művész-tanár-szervezők diákjaik segítségét élvezik, szállást ismerős családoknál kapnak és végül saját pénzükön vásárolják meg a legfontosabbakat, ha minden kötél szakad.
És ne felejtsük el, hogy az itteni szervező nem kap szervezési díjat, a posta és távközlési (telefon, fax, e-mail) költségeket saját pénzén intézi, a katalógusszerkesztési, grafikusi teendőket ingyen végzi, stb., stb.
Ambíció és fölös energiák nélkül a kezdeti lelkes társak lassan lemorzsolódnak, megmaradva a már említett erős hitűek.
Az ismertebb Erdélyi performerekről
A szóban forgó műfajok egyik legjelesebb képviselője vidékünkön ANTIK Sándor (Kolozsvár), akinek hírhedt akciója 1986-ban zajlott le a szebeni Gyógyszerészeti Múzeum pincéjében. Erősen önelemző és egyben társadalomelemző, mazochista gesztusokban bővelkedő művet hozott létre, melynek végére megjelentek az akkori Szekuritate civil tisztjei és elkobozták filmjeinket a fényképezőgépekből, bizonyos mértékű zaklatásnak tettek ki művészt, szervezőt, nézőt egyaránt.
Bár kevés performenszt és akciót hozhatott létre, BAÁSZ Imre (1941 Arad – 1991 Sepsiszentgyörgy) műveire a vizuálisan és verbálisan tömör fogalmazás volt a jellemző és törekedett a nyílt és egyértelmű közlésmódra. Az egyéni és kollektív szabadság, illetve a személyek közötti viszonyrendszer volt az akciói központi témája, de gyakran használt környezetvédő, ökológiai tárgyú elemeket is performance-eiben.
Aradon él és dolgozik BARTHA Sándor, akinek élő-művészeti megnyilvánulásait, bár ritkák, szigorú felépítettség jellemzi. Általában technikát használ: kamerát, mikrofont, monitort, stb. , ami indokoltan beépül a konceptualista, technikát gesztussal ötvöző felfogásába.
A BOB József (Marosvásárhely) performanceit és akcióit hol egy mélyen átélt, individuális mitológián alapuló felfogás jellemzi, hol pedig a nihilizmus határát súroló, gyakran minimalista gesztusként értékelhetjük. Fokozottan helyhez kötött, lokálpatrióta műveket hoz létre 1991 óta, amikortól az akcióművészet területein is tevékenykedik (ETNA Csoport alapító-tag).
BONÉ Rudolf (Nagyvárad) akcióira szintén a magas fokú racionalitás volt jellemző (múlt időben, mert elég rég abbahagyta az élőművészeti megnyilvánulásokat), gyakran szobrászias formavilágban felépített hatást hozva létre.
A Cosmin Pop (Kolozsvár) és Veres Szabolcs (Sepsiszentgyörgy) páros műveire a polgárpukkasztás és a blöff jellemző. Általában derűs hangulatot keltenek ötlet szinten is, de főleg eszközhasználatukban, gesztusrendszerükben. Friss színfoltja ők az ETNA Csoportnak.
A szintén marosvásárhelyi művész Szabó Zoltán (Judóka) – ETNA Csoport-tag – performamceire a transzilvanista koncepció jellemző, melyek transzcendentális jellegűek; gyakran óegyiptomi motívumrendszer épül be műveibe. Képzését illetően, mint valamennyi erdélyi performer, ő is képzőművész és mesterének a hetvenes években Francis Bacon-t tekintette.
A sepsiszentgyörgyi Toró Attila minden performensze erős ökológiai kötődésre utal, így az összes műve egyetlen tiltakozás a természet rombolása, szennyezése ellen. (ETNA Csoport-tag).
Végül néhány sor magunkról, Ütő Gusztáv és Kónya Réka (Sepsiszentgyörgy) közös műveiről. Ellentétpárokra építünk, a vizualitás, a hangeffektusok és a verbalitás szintjén is. Mondandónkat hol direkt, hol pedig burkolt, árnyalt formában jelenítjük meg. Központi témánk a kitörés a meglévő keretekből (ETNA) és „határtalanul szeretjük Erdélyt” (az ETNA Alternatív Művészeti Csoport alapító tagjai vagyunk).
Mint ahogy az AnnART Fesztivált, a MEDIUM Kiállítást, a SEPSI Találkozót, is művészek szervezik, (mint már említettem, a világ különböző pontjain is zajlanak művész-szervezők által kitalált és lebonyolított rendezvények).
Ez az állapot kitűnő abból a szempontból, hogy a művész tudja igazán, mi kell az esemény sikeréhez, így nem a tanultakból (művész-menedzser képzés), hanem a tapasztaltakból (részvétel rendezvényeken, művészi tevékenység) ítél. Ez az állapot lehangoló, amikor a művész-szervező következne a műsorban az általa rendezett fesztiválon performensze bemutatásával, de már minden energiáját átadta a meghívott művészek produkciója sikeréhez.
Ebben a kettősségben néhány éve mi, a Kónya-Ütő művész-szervező páros az általunk szervezett AnnART Fesztiválon csak igen diszkrét akciókat mutatunk be. Az az önként vállalt frusztráltság alakul ki, amikor egy seggel két lovat szeretnénk megülni, és ez nem sikerül. Be kell látnunk, hogy vagy művészek vagyunk, vagy pedig szervezők. A kettő együtt szinte cirkuszi mutatvány. Váltakozva ideális.

Ütő Gusztáv,
Sepsiszentgyörgy

Jegyzetek

8. 1994. június 23, Ütő Gusztáv, az AnnART 5 katalógus köszöntője, 3. oldal
9. 1995. november 11, Ütő Gusztáv, részlet az ETNA Alapítvány statutumából
10. 1996. Adrian GUŢĂ, AnnART 7, részlet a katalógusból, 39. oldal
11. 1994. Ütő Gusztáv, AnnART 5, hivatalos meghívó részlet
12. 1993. Ütő Gusztáv, AnnART/4, részlet a nevezési lap szövegéből, 2. old.
13. 1997. május 17, Ütő Gusztáv, MEDIUM 4, a katalógus köszöntője, 1. old.
Könyvészet
Erről az 1999 januárjában Richard Martel (Le Lieu, Québec) által igényelt művészeti ágazatról írni, átfogó kutatómunka nélkül: felelőtlenség. Lássuk tehát a fellelhető forrásanyagot!
– MAMŰ katalógus, Barátság Művelődési Központ és Könyvtár, Budapest, 1990
– KUKAC 3, Alternatív Művészeti Lap, Antik Sándor, Kolozsvár, 1992
– LELTÁR UTÁN, katalógus, Etna Alternatív Művészeti Csoport, Sepsiszentgyörgy, 1992
– AnnART 3, Nemzetközi Performance Napok, katalógus, BAÁSZ Művészeti Alapítvány és Etna Alternatív Művészeti Csoport, Sepsiszentgyörgy, 1992
– AnnART/4, Nemzetközi Performance Napok, katalógus, BAÁSZ Művészeti Alapítvány és Etna Alternatív Művészeti Csoport, Sepsiszentgyörgy, 1993
– Zona Europa de Est, Performance Fesztivál, katalógus, Temesvár, 1993 – AnnART 5 in/different MEDIUMS, Trench Art Festival, katalógus, BAÁSZ Művészeti Alapítvány és Etna Alternatív Művészeti Csoport, Sepsiszentgyörgy, 1994
– AnnART 6, Nemzetközi Performance Napok, katalógus, 1995 – AnnART 7, Nemzetközi Élő-művészeti Fesztivál, katalógus, Etna Kiadó Sepsiszentgyörgy, 1996
– Zona Europa de Est, Performance Fesztivál, katalógus, Temesvár, 1996 – EXPERIMENT, katalógus, SOROS Kortárs Művészeti Központ, Bukarest, 1997
– AnnART 8, Nemzetközi Élő-művészeti Fesztivál, katalógus, Etna Kiadó, 1998
– MEDIUM 4, Nemzetközi Élő-művészeti Dokumentációs Kiállítás, katalógus, Etna Kiadó, 1998
– AnnART 9, Nemzetközi Élő-művészeti Fesztivál, katalógus, Etna Kiadó, 1999

Toldalagi Mihályt és Miháltz Erzsébetet ábrázoló festményekről

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum képtárának érdekes és értékes festményei a Toldalagi Mihályt (? – 1642) és feleségét, Miháltz Erzsébetet ábrázoló két kép. A 103x183 cm nagyságú festmények készítésének ideje a XVIII. századra tehető. Festőjét nem ismerjük, mert a képek nincsenek szignálva. Annyit azonban tudunk, korabeli és későbbi forrásokból, hogy a mikházi kolostorban elhelyezett oltárkép donátor-alakjai után (alapján) festette meg az egykori piktor Toldalagi Mihály és felesége képét. Az oltárkép a mikházi kolostorból idővel Szentbenedekre került és minden bizonnyal ott készült el a szóban forgó két kép. A festmények sokáig a koronkai Toldalagi kastély falait díszítették, ahonnan – feltehetően családi örökségként – Marosvásárhelyre kerültek. Egy 1963 augusztus 4-én kelt adásvételi jegyzőkönyv tanúsága szerint, Bujánovics Ede, marosvásárhelyi lakos, a két festményt a székelyudvarhelyi rajoni múzeumnak adta el „...700-700 lejért darabját, azaz összesen 1400 lejért ...” (Haáz Rezső Múzeum, irattár, 1963. I. 180. o.)
A Toldalagi Mihályt ábrázoló képen egy hosszú, lekonyuló bajszos, prémes palástos álló személyt láthatunk, aki jobb kezében buzogányt tart, bal kezét pedig kardja markolatán pihenteti. Bal oldalán egy asztalon iratköteg fekszik, míg hátrább egy klasszikus oszloptalapzat és egy kevés oszloprész látszik. A kép alsó felén a következő hiányos szöveg olvasható: NÉHAI NAGY-ERTSEI TOLDALAGI MIHÁLY. A MIKHÁZI KLASTROMBAN TALÁLTATOTT 1629-BÉLI TÉRDEPLŐ K[ÉPE UT]ÁNN. [AHOL] VÓLT AKKOR, NEMES MAROS SZÉKNEK FŐ KAPITÁNYA. _ LET AZUTÁN FŐ KIRÁLY BIRAJA. _ N. UDVARHELY SZÉKNEK IS FŐ[..........] KIRÁLYI [..............] [..................] ERDÉLY ORSZÁGI FEJEDELMEKNEK, A FÉNYES PORTÁNÁL [............] (A zárójelbe tett részek részben, vagy egyáltalán nem olvashatók.)
Állagát tekintve a festmény középső felülete gyakorlatilag jónak mondható, ám a széleken a festékréteg felpattogzott. Közelebbről megvizsgálva megállapítható, hogy valamikor restaurálták, legalábbis olyan formán, hogy az eredeti vásznat új hordozóra, kifeszített, sűrű, tömött szövésű vászonra helyezték át. Feltehetően 1963 nyarán történhetett ez a beavatkozás, ugyanis az eladó, Bujánovics egy levelében arról értesíti Ferenczi Géza múzeumigazgatót, hogy azért késlekedik az adásvétel lebonyolításával, mert még a két szóban forgó kép restaurálásával nem készültek el. (Haáz Rezső Múzeum, irattár 1963. I. 181. o.) Hogy ki, vagy kik végezték a restaurálást, az nem derül ki a korabeli levelezésből.
A Miháltz Erzsébetet ábrázoló kép szintén életnagyságú festmény és stílusát tekintve ugyanaz a festő festhette, mint Toldalagi Mihály képét. A képen egy középkorú, ma is széparcúnak mondható nő látható prémmel bélelt rövid palástban, derekán és mindkét csuklóján piros gyöngyökkel díszített öv, illetve karperecek. Jobb kezét faragott kőpárkányon pihenteti, míg balljában egy rózsaszálat tart. Kötényének szegélye hímzéssel díszített, amit, háromszirmú fehér tulipánok sora egészít ki. A kép alján a következő felírat olvasható: [....] ILJENIZENI MIHÁLTZ ERSEBETH _ A NAGY TÓDALAGI MIHÁLYNAK HITES TÁRSA A MIKHÁZI KLASTROMNAK ÉPITŐJE. _ EDGY FIUNAK N[.....]Y[.....]Z (nyolc?) LEÁNYOKNAK _ S AZOKUTÁNN, SOK ÉLŐ MARADÉKOKNAK, ANNYA. _ FEKSZIK FÉRJÉVEL EDGYÜTT, A MIKHÁZI KLASTROMBAN._
Toldalagi Mihály születésének pontos dátumát nem tudjuk. Nagy valószínűséggel 1580 körül születhetett. Apja Toldalagi Gáltői Balázs, anyja pedig Bessenyei Borbála volt. A család 1268-ban szerezte meg birtokát Maros-Torda vármegyében, amely helység nevét fel is vette. V. Lászlótól 1456-ban nyertek királyi megegyezést Toldalag birtoklására. Ebben az időben vehették fel a Nagy-Ercse-i előnevet is, mert ekkor kerülhetett a család birtokába a szomszédos település Nagy Ercse. Fiatalon, de már mint Orbai szék alkirálybírája Toldalagi Mihály a Básta ellen harcoló Székely Mózeshez csatlakozott. 1608-ban mint Székely Mózeshez közel álló ember esik fogságba. Básta „kezességen” bocsátotta szabadon. Ez azt jelentette, hogy „...a fejét és javait lekötve fogadja, hogy Székelyhez [Mózes] többé nem szövetkezik”.
Toldalagi Mihály történelmi és politikai tevékenysége egybeesik Erdély azon legfényesebb korszakával, amikor mint önálló állam próbált fennmaradni az akkori zürzavaros és nehéz időket élő kelet-európai térségben.
1614-ben, amikor Bethlen Gábor fejedelem megbízásából Erdélyi István a török portára ment követségbe, a küldöttségben már ott találjuk Toldalagi Mihályt is. Ezt követően sokszor megfordul követként a török udvarban. 1622-ben részt vesz a törökök és a lengyelek közötti egyezkedésben, 1625-ben a gyarmati, 1627-ben a szőnyi békekötésnél játszik fontos szerepet. 1630-ban kiveri az erdélyi fejedelemségre vágyó Csáki István párthíveit Erdélyből a marosszéki hadakkal. 1636-ban a koronkai mezőn a marosszéki székelyeket lustrálja.
I. Rákóczi György alatti ténykedése a portán azzal kezdődik, hogy Rákóczi jogait erélyesen védelmezi Bethlen István ellenében, majd később, ugyancsk Rákóczi megbízásából a francia királlyal kötendő szövetséget készíti elő a német király ellen.
Kiváló diplomáciai érzékének köszönhető, hogy Bethlen Gábor, Brandenburgi Katalin és I. Rákóczi György fejedelem egyaránt foglalkoztatták és igényt tartottak szolgálataira. Érdemei elismeréséül és jutalmául a család főúri rangra emelkedett. 1620-ban Marosszék, 1636-ban pedig Háromszék főkapitánya lesz, továbbá a tanácsúri, országos elnöki és a főlovászmesteri rangokat is elnyeri. Kétszer nősült. 1612-ben elveszi azt a gazdag gelencei Miháltz Erzsébetet, aki egy fiú- és nyolc leánygyermekkel ajándékozta meg. Első felesége halála után 1640-ben újranősül és feleségül veszi özv. Szentpáliné Petky Erzsébetet. Azt, hogy mennyire közel állt a fejedelemhez és milyen nagyra becsülték politikai tevékenységét, legjobban az példázza, hogy második lakodalmát megtiszteli jelenlétével I. Rákóczi György és a két román vajda is.
Az előbb unitárius, majd később katolikus vallásúvá lett Toldalagi Mihály vallásos tevékenysége a ferencrendiekkel kapcsolatos. Feleségével együtt oroszlánrészt vállalt a mikházi kolostor alapításában. 1635-ben Márkodi Gergely és felesége Derzsi Anna egyrészről és mint a ferencesek képviselői Toldalagi Mihály és felesége Mihálcz Erzsébet másrészről egyezséget kötöttek egy kolostor megalapításáról. Az egyezség szerint Márkodi Gergely udvarházát, annak udvarával, kertjével együtt a ferenceseknek ajándékozta. Toldalagi és más főurak pedig pénzt adtak a szerzetescellák és egy kápolna megépítéséhez. Toldalagi a kolostoralapításkor kikötötte, hogy halála után a mikházi kolostorba temessék el. Azonban végakarata nem teljesülhetett, mert 1642-ben Gyulafehérváron érte a halál és ott is temették el. (Bíró Vencel: Tholdalagi Mihály. In.: Erdélyi katolikus nagyok. Kolozsvár, 1941.) Ezen állításnak viszont ellentmond a XVIII. században Mihálcz Erzsébetről festett képen olvasható szöveg, miszerint „... fekszik férjével együtt a mikházi-klastromban...”. Ez az ellentmondás még feloldásra vár.
Toldalagi Mihályt előkelő hely illeti meg az erdélyi nagyok pantheonjában. Ez egyértelmű volt a három évszázaddal ezelőtt élők számára is, amit a szóbanforgó képek léte is jelez. Mert azon túl, hogy kivételes emberi és politikai tehetségét a zsenge és ezer bajjal küzködő erdélyi fejedelemség szolgálatába állította irodalmi munkássága is számottevő. Toldalagi Mihály emlékirata és Toldalagi Mihály követségi naplója címen 1855-ben illetve 1861-ben kiadott munkái a fontosabb erdélyi történeti kútfők közé tartoznak.

Veres Péter
Székelyudvarhely


	2001. II. ÉVFOLYAM 1. SZÁM (4.)
Az Erdélyi Művészet negyedik száma Skultéty Sándor dr. Uray Zoltán Csuzdi József Albert András Porsche László Vass Dénes Burus Endre Petroczki Géza Bodrogi Albert magánszemélyek támogatásával készült. A Bocz Borbála emlékanyag összeállításához segítséget nyújtottak: Csutak Levente (Brassó) és Varga Mihály (Sepsiszentgyörgy). Főszerkesztő: Veres Péter Olvasószerkesztő: Szakács István Péter Munkatársak: Tibori Szabó Zoltán, Murádin Jenő, Szücs György, András Edit, Róth András Lajos, Németh Júlia és Fecső Zoltán. Szerkesztőség postacíme: 4150 Odorheiu Secuiesc, str. Victoriei 34/5, jud. Harghita, Romania Tel: 00-40-66-219-286 E-mail: veresp@sigmasoft.ro Nyomda: INFOPRINT Székelyudvarhely Kiadja: LITERA KÖNYVKIADÓ, Székelyudvarhely Felelős kiadó: Veres Péter ISSN 1582–0149	IN MEMORIAM BOCZ BORBÁLA (1955-1988) Jegyzetek Bocz Borbála grafikusi életművéhez Bocz Borbála 1955-ben született Sepsiszentgyörgyön és 1973-ban sikeresen felvételizett a fővárosi Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola grafikai fakultására. 1978-ban, a főiskola elvégzése után hazatér szülővárosába, ahol 1982-ben elhatalmasodó betegsége miatt nyugdíjba kényszerül. 1978-tól 1988-ban bekövetkezett haláláig rendszeres kiállítója a megyei és országos gyűjteményes grafikai tárlatoknak. Halála előtt pár héttel rendezte első és egyben utolsó egyéni tárlatát a Brassói Lapok szerkesztőségében. Művészi habitusa a hetvenes évek végén induló grafikustársaival együtt megélt emberi és művészi tapasztalatokkal formálódott. A hetvenes évek grafikájában különös hangsúllyal érvényesült a szemlélt világ indulati megközelítése. Ugyanakkor megfigyelhető az is, miként párosul az érzékenység a mesterség tudásával, a technikai biztonsággal. Bocz Borbála főiskolai kőnyomatai, rajzvázlatai egy átlagos művész szubjektív és társadalmi fogékonyságáról árulkodnak. Csak ha együtt látjuk életművét, akkor válik világossá, hogy már ezekben az években felbukkan néhány sajátos, csakis az ő művészetére jellemző olyan jel és jelentés, amely a később önmagára találó alkotót meghatározza. Kezdetben, technikailag kitűnően képzett társaihoz hasonlóan az ő munkái között is ember és állat, alak és mozgástanulmányok sorjáznak, megadott témára készült kompozíciók, portrék és önarcképek. A nemzedékét foglalkoztató témák közé sorolható – számos arckép mellett – néhány linómetszete (A rög, Elnyomás, Dante). A természet és benne az ember gazdagságát vagy tisztaságát féltő képek között olyan erőteljes, indulatos lapokra bukkanunk, mint a Private és a Monde című kompozíciók. A Félelem című rézkarc sarokban szorongó állatai előtt a padlón megjelenik az emberi árnyék. E munkák már a végzős diák művészi hitvallásai. 1978-ban készült egy másik fémkarc is, Az akadály, amelyen a nézőt körülvevő, szegekkel átvert monumentális deszkapalánk alig hagy egy szűk repedést. Ekkor készül A dolgok értelme című litográfia is, amely a kétely eluralkodása lehet mindazon elriasztó jelenségek és dolgok főlőtt, amelyek az emberrel és a természettel, az ember környezetével kapcsolatban történhetnek a világban. Ha mindezek megtörténhetnek, a kétely érvényes lehet az alkotó munkára is. Még egy sikertelen próbálkozás jelzi a dolgok szokványos értelmezésén belül az egyensúly elérhetetlenségét: Az építkezés. A Bábel tornyát idéző, átlagos méretű (60 x 40 cm) litográfián az állványok között nyüzsgő emberek körvonalai az építmény csúcsán homogén foltban olvadnak szét. A kételyek közt hányódó lét számára mentőövként tűnik föl az Ozirisz című megrázó portré, mely a szeretett apa emlékét idézi fel. Egy másik lehetséges kapaszkodón, a Kőrösi Csoma Sándor emlékére című rézkorcon, Juhász Gyula verséből idézett, bekarcolt sorokon elözőnlik a vegetáció. Az építményből egyszer csak kidől egy vasaszakadt, hatalmas betonoszlop – az önálló alkotói lét: Fehér térben (1980). A nagy méretű fotót és ceruzarajzot elegyítő munkán a felkanyarodó betonvasszál sikolyként húzódik a maga következetes, bár gyűrött négyzeteivel rendet jelentő háló felé. Innen indul a tárgyi világgal azonosuló alkotói lét stációsorozata. Kezdetben még tovább élnek a pár évvel ezelőtti fotógrafikai reminiszcenciák, de már az utolsó két évben csak a ceruza maradt és a nagy méretű, fehér fotópapír. Egyedi rajzok készülnek, amelyek később természetesnek tűnő, összefüggő, zárt ciklusokba szerveződnek. Így vált önálló sorozattá a Fehér térben hét, a Lebegés és a Fészek három-három rajza. Különálló munkák, de a sorozatokkal mégis rokon az Örvény, Az én táncom és a Fehér út. „A térnek minden képzőművészeti kifejezése – mondja René Berger – tudatunkban a világnak egy bizonyos felfogásmódjához és a világban elfoglalt helyünk egy bizonyos érzéséhez kapcsolódik.” A Bocz Borbála által kivágott plasztikai térben, azaz a Fehér térben tárgyak jelennek meg, kinagyítva, részletgazdagon megrajzolva. A rajz mint primér élményközvetítés tárul elénk. Ezen belül a dolgok, tárgyak kötelek, láncok, drótok, drapériák rendkívül anyagszerűek. A tapintható anyag kínzatását, fájdalmait, gyötrelmeit vagy végül felszabadult lebegését érzi a művész és deklarálja is: „magamban hordom”, tehát azonosul vele és kivetíti azt. A tárgyak lényegi jelentése és plasztikai megformálása olyan mély átéléssel teljesedik ki, mint akár Van Gogh Parasztcipők című festményén a tárgyiasult érzelem. Csakhogy itt minden mozgásban van, a térben megjelenő tárgyak az idő foglyai is. Ezért lehet, hogy a kezdetben különálló munkák mint egy belső történés állomásai, egyetlen folyamatot tükröznek. Így értelmezhető talán a Fészek címet viselő három rajz egymáshoz való viszonyulása, amelyeken a csergével leterített szék lassan átfordul, s míg e folyamat első stációján a szék öblében emberi közelséget érzünk, az átfordulás után a szék földerengő hátsó váza már ember utáni csönddé módosul. A két „állapot” közötti rajzon (a folyamatban második állomás) az átfordulás spirális hullámaiban egy törékeny emberi alak tűnik el a fej tájékán egy spárgával összekötött papírgalacsin (eldobott rajz!?). Az átváltozás viszont egy rajzon belül is megtörténik. A folyamat a Fehér térben című sorozat egyetlen rajzán belül is megragadható: valamikor létezett egy sima, rezdületlen, tiszta sík. Történés és mozdulat-előttiség, mely a szem és a kéz nagy mutatványára várt. A „beavatkozás” során a rezdületlen egyszer csak neszezni kezd. Itt- ott feldomborodik, vagy alig érzékelhető mélyedésekbe hajlik a fehér felület. Előbb fényhajszálerek jelennek meg, majd lassan mind mélyebb árnyékok keletkeznek az erek mentén. Azután erősebb vonalakra törik a fény. Szeszélyes, furcsa, hosszabb-rövidebb vonalak hálózzák be a teret. Valahol egy nagyobb, körkörös fényfolt meginog, és az alulról jövő feszültségtől felszakad az anyag, mely felkunkorodó papírcafatokban hasad szét. A kín egy pillanatra megszűnik, majd gomolyogva állandósul a fájdalom. Jánó Mihály Sepsiszentgyörgy Időben lebegő arc Bocz Borbála emlékkiállítás a sepsiszentgyörgyi képtárban Megnyílt: 1999. november 30-án Művekben eltemetett arc... Művekben megörökített érzékenység... És: művekből kibomló kor... Ezek a gondolatok jutnak eszembe, ahogy Bocz Borbála emlékkiállítását nézem. Mintegy 40 munka sorjázik a falakon. Örvény, Ariadne fonala, Félelem,Fehér út, Elnyomás, Osiris, Lebegés, Fehér térben, Fészek... A legelső keletkezési éve: 1978, a legutolsóé: 1988. Egy évtized, ennyi, csak ennyi egy életút, egy művészi pálya útja... És: micsoda évtized! Micsoda életút! A több tucat grafika – rajzok, litográfiák – közös jellemzője: variációk a magány, a fájdalom témájára. Vagy: variációk egy kor arcának témájára. Bocz Borbála kicsi, törékeny alkat volt. És Bocz Borbála erős alkat volt. Egy szörnyű korban a szörnyű kor arcát tárta föl, mutatta be. A kor iszonyát (Félelem, Örvény), a szellem megbéklyózását (kötéllel körbecsavart, felfüggesztett, de alá is pockolt agy), a bezártságot, a mindent átszövő pusztulást, a rettegést, a kiszolgáltatottságot, növekvő elmagányosodásunkat, a tisztító, mindent megemésztő és megtisztító tüzet. Sejtelmesen érzékeny művei „belebotlottak” a kor durvaságába, kizsűrizte őket a politikai cenzúra – nem is egyszer – a kiállításokról. Bocz Borika megfogta, hazavitte őket, s folytatta tovább a maga magányos, belső, de meg nem alkuvó harcát. Soha, egy pillanatig nem hátrált meg. Soha egy parányi engedményt sem tett. A legegyszerűbb eszközzel – a puha grafitceruzával – a legegyszerűbb anyagra – a fehér papírra – rajzolta, álmodta plasztikai látomásait. Vissza-visszatérő motívumai: a spárga (mely megkötöz, megbéklyóz, elzár, elszakít a világtól, mozgásképtelenné tesz, körülcsévézi a gyöngét, a sérülékenyt, szembefeszül a gyöngédséggel, de foszladozhat is, fellazul, elveszti keménységét), a szögesdrót (mely szúr, sebez, fájdalmat okoz, de el is zár, el is szigetel), vasrácsok, üres, körülzárt terek, pusztulás-halmok, görcsös-gomolygó beton-vasak, csavarodó, meg-megtört, eltört, szilánkokba kiálló vas-tüskék; néha egy-egy kő, a természet tisztára mosott sejlései, rák, megriadt állat, vonagló test, iszony-arc, időbe, nemlétbe, vonalsarjadásba, kockakőmerevségbe átlényegülő arc, papír, mely felszakad, meggyűrődik, vászon, mely göngyölegekbe tűrődik, beburkolja a védtelen, puha, gyöngéd női testtorzót, hogy aztán durván rácsavarodjék a kötél; másutt szögesdrótgöngyöleg döfi, sebzi, pusztítja, lebeg a térben, a végtelenségben, mintha lélek, mintha ámító fehérség, vagy mintha árnyékban lenne, önnön fehérsége szürke másaként, aláhullón, elesetten... Bocz Borbála tere végtelen tér, körülhatárolt tér, nyitott és zárt, beletágul a végtelen időbe, s beleszorul a sebzett-arcú mába. Vonalai gyöngédek, érzékenyek, körüljárók-tapogatók, göngyölegekbe omlók, mintha szél cibálná, lebegtetné őket, aztán simogatók, melegek és fájdalmasak, néha tétovázók. Ritkán téved el egy-egy magányos vonala; ceruzája – melyet gyöngéden érzékeny, de magabiztos kéz vezet –, pontosan jelenít meg, tapogat ki formákat, finoman találkozik össze a papír fehérségével. Színe majdnem mindig a fehér és a ceruzanyom gazdag, ezer színt sejtető szürkéje, tele árnyaltságokkal. Néha – ellenpólusként – egy-egy éles fekete csík, vörös sikoly-csík, vagy ritkán az enyészet mocskos, penészes, foszladozó színsejlései. Mindig a fájdalmat mondja, a sebeket, a kor sebeit mondja, de ott sejlik a művészet csendjébe dermesztett sikoly mögött a gyöngéd, védekező, vagy már védekezni sem tudó jóság, a szeretet, a magát meg nem adó fehér tisztaság. És ott van, mindig ott van a búcsú érzése, a távozó lélek búcsúja, a szenvedő ember lelke-búcsúja, akinek itt kell hagynia porteste göngyölegét, itt a fájdalmakat, itt a kor iszonyát, itt a csendet, a szörmével takart karosszéket, mely őrzi még a távozó test helyét, talán a melegét is, s melyet mind jobban és jobban kihűt az ott lebegő idő. Karosszék és már csak sejlő test, aztán már csak a hátát mutató szék... (Fészek I-II-III, Bocz Borbála utolsó művei) A kiállítás mintegy figyelmeztetés is. Kötelesség vár ránk. Nehéz kötelesség. Nem szabad veszni hagynunk értékeinket. GAZDA József Kovászna Az alkotó szellem győzelme Bocz Borbála első és egyben utolsó kiállításáról a Brassói Lapok Galériában (Megjelent a Brassói Lapok 1988. április 29. számában) „Magamban hordom” – ez a mottója a Bocz Borbála égő kereket ábrázoló plakátjának, amit a kiállítás szimbólumának szánt. És ez a két szó nemcsak munkáinak átfogó címszava, ennél sokkal több: Bocz Borbála emberi és művészeti hitvallása is. A mindössze 32 évet megért művésznő életműve a Brassói Lapok Galériában megnyílt kiállítás ötödik napján zárult le véglegesen, első egyéni kiállítása így lett a tragikusan is utolsó életében. Annak idején középfokú művészeti tanulmányok nélkül, általános középiskolai felkészültséggel, első próbálkozásra került be a bukaresti Nicolae Grigorescu képzőművészeti főiskola grafikai fakultására, ahol 1978-ban végzett. Hat esztendővel ezelőtt súlyos betegsége nyugdíjba kényszerítette. Ha átfogó meghatározását kellene adnom grafikáinak, a lélek szárnyalásának nevezném. Habár alapos ismerője és művelője volt bármelyik grafikai technikának – műtermében minden szükséges grafikai kellék megvolt –, mégis e sorozatnak egyetlen technikai eszköze egy 5 B-s ceruza. Fehér papír és egy ceruza! Milyen kevés kellék! Hol vannak a XX. század technikai vívmányai? Hiszen semmivel se több ez, mint ami a régmúlt korok művészének állt a rendelkezésére! És mégis, alkotásai, problémaköre, grafika nyelvezete mélyen a XX. századvégbe gyökereznek. Századunk emberének szorongásai, félelmei, létproblémái hatványozottan felfokozódtak egy évek óta nehéz betegséggel küszködő művész érzékeny lelkivilágában. Bocz Borbála grafikáin semmi sem véletlenszerű és jelentéktelen, mindennek szimbolikus jelentése, jelentéshordozó tartalma van. Minden megszemélyesített: a cserge, a kötélcsomó, a szögesdrót, a kövek, a kavicsok, az áttetsző, lebegő fátylak, a vállfa és a sötét, fekete folt... A cserge szőrpamacsai közül torz tekintet néz vissza ránk, a szögesdrótkoszorú, a „kötél-kígyók” átélt szenvedések fojtogató fájdalmait juttatják eszünkbe, míg a ragyogó fehér felületek a tiszta romtalanságot. És Bocz Borbála emberi és művészi magatartását ezek a hófehérek, ezek a tiszta romtalan felületet jellemzik, ez a fehér szárnyalás a végtelenség, aminek ellenpárja a kegyelet fekete, a vég. De nem létezhet tiszta fehér fekete nélkül, mint ahogy a fénnyel együtt jár az árnyék, tavasszal a tél, vidámsággal a szomorúság... Ez számára egy állandóan kínzó kapcsolat, amelyben végül is mindig a fehér dominál, a mindent elsöprő életkedv, életenergia, még akkor is, ha egy forma plasztikai lebontását, letisztulását akarta visszaadni. Grafikája a fény grafikája, ahol a feketék csak segédeszközök, csak azért léteznek, hogy még nagyobb ragyogással éljenek a fehér felületek. Elég csak megnéznünk néhány címet: A fehér út, A fehér térben – a fehér az, ami őt igazán áthatotta és foglalkoztatta. A fény, a tisztaság, a ragyogás, már-már az anyagtalan lebegés érzetét keltve. Nem véletlenül adta egyik sorozatának a Lebegés címet. Bármennyire is nagy mesterekre jellemző hihetetlen könnyedséggel és nagy művészi gonddal megoldottak, a fizikai letapinthatóság érzetéig anyagszerűek, konkrétak a tárgyai – mégis egy anyagtalan lebegés jellemző rájuk. Ez az alapjában nagy ellentmondás, ez a kettősség ad megrázó drámai telítettséget munkáinak. Szűk környezetünk banális, hétköznapi tárgyai – egy összegubancolt kötél, egy felöltöztetett vállfa, egy molyette, időrágta könyv, könnyebb-súlyosabb textilíák – míves munkáin magas szellemi töltettel nemesednek, válnak elvont világának eszmehordozóivá. Az életteret követelő, robbanó energiától fűtött, sajátos világukat élő tárgyait lágy gyöngédség, lírai finomság lengi körül. A szellem állandó lebegése a lét erőterében. Bocz Borbála lényét a nagy kitartás, szellemi erő, már-már emberfeletti akarat, hatalmas önuralom, szerénység, magas erkölcsi tartás jellemezte. Grafikái az anyag és a szellem harcának remekbe öntött plasztikai megfogalmazásai, állandó belső feszültség kivetítése. Kiállítása az emberi akarat, a szellemi erő és kitartás győzelmét jelenti mindenek felett. Jakabos Olsefszky Imola Brassó AKCIÓMŰVÉSZET 1978 ÉS 1998 KÖZÖTT ERDÉLYBEN 2. rész 1994-ben egybeesett az AnnART 5 Fesztivál és a MEDIUM Kiállítás, így lett a neve AnnART 5 in/different MEDIUMS Trench Art Festival (Lövészárok Művészeti Fesztivál), aminek az elvártnál nagyobb részvétele volt és sajtóvisszhangja is nagyon bíztató lett. Helyszínei: a Szent Anna-tó környéke, a sepsiszentgyörgyi Képtár, a Székely Nemzeti Múzeum, a Gyárfás-ház, Sepsiszentgyörgy utcái és a Tamási Áron színház. Igazi nemzetköziség uralta egy héten át a várost, a tópartot, mindnyájunk elégedettségére. A fesztivál köszöntője: „Isten hozott a Lövészárok Művészeti Fesztiválra, ide, a Keleti-Kárpátok közé, mely egy negatív (kiemelkedő) árkot képez – kultúrákat szétválasztó és összekapcsoló földrajzi terület – kelet és nyugat között. Két jól elhatárolt vetülete van az idei fesztiválunknak itt, Sepsiszentgyörgyön: 1. A BAÁSZ Imre (1941-1991) által megálmodott Kortárs Művészeti Központ létrehozása, mely körvonalazódni látszik az évente megrendezett AnnART Nemzetközi Performance Napok, a háromévente létrehozott MEDIUM Kortárs Művészeti Kiállítás és nem utolsó sorban a dokumentációs anyag begyűjtése révén, mely tények bizonyítják a Baász Művészeti Alapítvány és az ETNA Alternatív Művészeti Csoport nemzetközi jegyzettségét. 2. Üzenetünk a világba és az erre kapott válaszok sokasága: Földünk különböző égtájain élő és dolgozó művészek reakciója (az itt kiállított, láttatott, hallatott, éreztetett művek) az 1993 decemberében kezdeményezett akciónkra. Mindebből az elszigetelt néző nyer: „házhoz” hoztuk a félvilág válogatott kortárs művészeti termékét, most, 1994 júliusában. Legyen ez a rendezvény mérőműszere a pusztítás és önpusztítás, de a termékenység, az élet intenzitását is megsemmisítő háborúk szomszédságában.” 8 Az AnnART 6 (1995) kevésbé zsúfolt programjával és csodálatos időjárásával talán a legsikerültebb, könnyed, de mégis színvonalas rendezvényünk volt. Érdekessége, hogy az ETNA Alternatív Művészeti Csoport tagjai első alkalommal próbáltak ki egy szimultán akció-sorozatot, ami elgondolkoztató véletlenekben bővelkedett. Létrehozom az ETNA Alapítványt 1995 novemberében, melynek célja „...az alternatív művészetek támogatása, a művészek közötti közvetlen kapcsolatteremtés elősegítése, az ország határain innen és túl. Tágabb értelemben a kísérleti művészetek fejlődésére alkalmas társadalmi közeg kialakításához való hozzájárulás...” 9 1996-ban szerepelt a legtöbb performer a tónál. Az AnnART 7-et az ETNA Alapítvány szervezte együttműködve az ETNA Alternatív Művészeti Csoporttal és a BAÁSZ Művészeti Alapítvánnyal. Részt vett 37 művész 13 országból. „A rendezvény bekerült a nemzetközi körforgásba, a világtérképet megszemélyesítő művészek találkozási- és egymásra találási helyévé válik, a performance lévén egyike annak az állapotnak, melyet manapság kulturális nomadizmusnak nevezünk. A fesztivál környezetvédelmi vetületét erősítik annak a természeti környezetnek az adottságai, amelyben az AnnART történik, valamint a hely megkapó és védelemreszoruló szépsége (létezik egy helyi szintű környezetvédelmi politika). A technológia jelenléte csekély, de nincs is rá igény. A résztvevőknek, művészeti tevékenységük során, alkalmazkodniuk kell néhány napig, a természet ritmusaihoz (beleértve szeszélyeinek eltűrését) – egyszerűsítés, lényegretörés révén.” 10 Az AnnART 8 (1997) és az AnnART 9 (1998) a szerényebb Nemzetközi Élő-művészeti Fesztiválok közé tartozott. Az utóbbinak érdeme, hogy létrehoztuk az OPEN Section-t (Nyitott Részleget), amelyen kezdők, diákok, egyetemisták produkálhatták magukat. Az AnnART szerepéről Az AnnART Erdély, de egész Románia legfontosabb élő-művészeti rendezvénye lett abból a BAÁSZ Imre által kezdeményezett egy napos fellépéssorozatból, amit 1990 júliusában követtünk el. Fokozatosan, évről-évre az AnnART Fesztivál egyre nemzetközibbé változott, és egyre inkább határokat szüntetett meg. Eltűntek a határok közönség és művész, művész és műkritikus között a különböző élő-művészeti alfajok által és között. Más szinten eltűntek a valódi határok: útlevél és vízum nélkül, utazás nélkül AnnART-kor rengeteg nyelven beszélgethet a néző, művész, műkritikus. Magyarul, mert Székelyföldön zajlik az esemény, románul, amikor regáti barátaink és nemcsak megtisztelnek jelenlétükkel, és nem utolsósorban angolul. És lengyelül, japánul, spanyolul, franciául, németül, olaszul, szerbül, koreaiul, stb., summa-summarom: sok nemzet kultúrája van itt jelen, sűrítve a résztvevők által. Alapvető célkitűzése kettős: az idegenekkel megismertetni a műfaj hazai művelőit és az Erdélyi, Romániai művészekkel, közönséggel, műkritikusokkal pedig a világ legkülönbözőbb pontjain élő és dolgozó művészek által elképzelt és előadott (megélt) performance-okat, hangkölteményeket, akciókat, élő-installációkat, happeningeket, kísérleti színműveket, alternatív zenét, egyszóval: élő-művészetet. Mert a valóság az, hogy 1989-ig, mint teljesen zárt társadalomban élőknek csak hamis képzeteink voltak a világban lezajlott kortárs művészeti fejleményekről. Az AnnART országos szinten immár tíz évig ezt az űrt pótolta be. Valós értékét és értelmét talán a következő évezredben ismerhetjük meg. Célunk mint szervezőknek, ha más rendezvények keretein belül is, de az marad, hogy a kapcsolatokat, melyek által eddig működhettünk ÁPOLNI kell és BŐVÍTENI ajánlatos a világ művészeti vérkeringésében való megmaradásért. További célunk volt az évek során „...a minél tágabb nemzetközi részvétel Európa Határőrei helyzetünk felbecsülésére: ebben a Kelet-Európai régióban.” 11 „A Szent Anna-tó környéke – a kápolna – évszázadok óta zarándokhely, de a keresztény hit térhódítása előtt ez a vulkáni eredetű tó a pogány szertartások egyik utolsó áldozatokat bemutató helye volt... Megfigyelésünk tárgya az egyházi (katolikus) és a laikus (művészi) Anna-napi történések párhuzamából fakadó többlet. Szellemi többlet, mely egy merev szertartás és a művészi szabadság egyidőben történő cselekményeire épül. Identitásunk tisztázásáért....” 12 Az AnnART Nemzetközi Élő-művészeti Fesztivál nem egyedülálló rendezvény Közép-Kelet-Európában. Kapcsolatban állunk hasonló fesztiválok szervezőivel, gyakran művészként is részt veszünk ezeken. Ilyen mindenekelőtt a rendszerességével kitűnő TRANSART COMMUNICATION, JUHÁSZ R. József és NÉMETH Ilona szervezésében (Érsekújvár, Szlovákia), a CASTLE OF IMAGINATION, Wladislaw KAZMIERCZAK irányításával (Bytów, Lengyelország), a PERFÓRIUM, KOVÁCS István szervezésében (Budapest, Magyarország), a JUTEMPUS, Dziugas KATINAS és Linas LIANDZBERGIS vezetésével (Vilnius, Litvánia), a FORT SZTUKI, Artur TAJBER szervezésében (Krakkó, Lengyelország) és a GIOCONDA'S SMILE, Octavian EŞANU által (Chişinău, Moldva). Ugyanakkor távoli szervezőkkel és rendezvényekkel is szoros kapcsolatban állunk, úgymint: a NIPAF Fesztivál, SHIMODA Seiji szervezésében (Tokyo, Nagano, stb., Japán), a Richard MARTEL és a Le Lieu társasás által szervezett PERFORMANCE Fesztivál (Québec, Kanada), a ROOT Fesztivál Mike STUBBS igazgatásával (Hull, Anglia), vagy a CATALYST ARTS csoport (Belfast, Észak- Írország), a VENTABREN ART CONTEMPORAIN Julien BLAINE vezetésével (Ventabren, Franciaország), az ASA EUROPEAN, Boris NIESLONY irányításával (Köln, Németország), stb., melyek (csoportok, művészek, fesztiválok) tulajdonképpen a szakmai családunkat jelentik. Ezeket, a moldvai kivételével, mind művészek szervezik, sikerrel, kitartással és erős hittel. Ugyanitt kell szólni a bukaresti művészekkel lassan kialakuló jó viszonyunkról, illetve az Adrian GUŢĂ fiatal műkritikus odaadó, lelkes támogatásáról, aki az események java részén részt vett és minderről tartalmas cikkeket, tanulmányokat is közölt. Egyéb rendezvényekről Az 1996-ban megszervezett TAVASZI ÁLDOZATOK, Élő-művészeti Találkozón marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, bukaresti művészek performance-jei, akciói és happeningjei voltak láthatóak Sepsiszentgyörgy parkjában a Szent György Napok rendezvénysorozat alkalmával, melyekben a művészek nézetei közötti különbözőségeiket csodálhatta meg a szép számú közönség. A SEPSI 3 című Élő-művészeti Találkozó 1997-ben az ETNA Alapítvány által rendezett akciósorozatának, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum diákjai voltak a meghívottjai. Kiváló meditatív, környezetvédő, stb. performance-ok jöttek létre. Az 1998-as Szent György Napokon (SEPSI 4) az ETNA Csoport és meghívottjai léptek fel társadalomkritikai, kitartásra ösztönző és polgárpukkasztó jellegű performenszekkel, akciókkal. Feltétlenül szólni kell a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum diákjai által szervezett Performance Napokról (1996 és 1997), amely kicsiben az AnnART Fesztivált mímelte úgy módszereiben (zászló, programszerkesztés, technikai megoldások), mint a produkciók színvonalában. Sajnos, akárcsak a többi akció-művészeti rendezvény, ez is a helyi sajtó érdektelenségét „élvezte”. Az 1996-os Zona Europa de Est (Kelet-Európai Térség) Performance Fesztivál, amelyet szintén a lelkes Ileana PINTILIE temesvári művészettörténész szervezett a Csíky Gergely Színházban, felvonultatott bolgár, lengyel, magyar, német és román művészeket. Kiváló színvonalú performenszek jöttek létre; hangulatukban a kelet-európai heterogén-életérzés, társadalmi átalakulások, új művészeti felfogások tükröződtek. A MEDIUM 4 Nemzetközi Élő-művészeti Dokumentációs Kiállítást (1997) az ETNA Alapítvány által tulajdonképpen a dokumentációs központ bővítésére szerveztük meg a sepsiszentgyörgyi Képtárban (látható volt májustól októberig). „A MEDIUM 4 Kiállítás lejárta után a dokumentumok az ETNA Alapítvány gondozásában hozzáférhető forrásanyagot jelentenek majd a további rendszerezés, értékelés és művészetelméleti kutatás folytatásához.” 13 1997 októberében a kolozsvári CIVITAS Alapítvány TRANZIT programjában többek között akcióművészeti bemutatót is tartottak, jeles erdélyi résztvevők fellépésével. A rendezvény célja az eseménynek helyet adó zsinagóga helyreállítása volt. A iaşi-i PERIFERIC (1997 és 1998) nevű rendezvényt a fiatal Matei BEJENARU szervezi a helyi Francia Intézetben, amelyen java részt fiatal hazai művészek lépnek fel. 1996-tól az ETNA Alapítvány keretén belül vetítés zajlik a többnyire diákokból álló közönségnek hetente egy alkalommal élő-művészeti műfajokat tartalmazó videokazettákkal. Részben ennek a Video Living Art Estnek köszönhetően jöttek létre az iskolai performance- próbálkozások. A támogatásról Az 1990 előtti állapotok a művészek önköltségén létrehozott akciókat eredményeztek. Ha tilos volt a műfaj művelése, nyilván támogatás sem volt. 1990 után a Soros Alapítvány egy Nyílt Társadalomért hathatósan csökkentette az akkori anyagi nehézségeinket. Mondhatni, nélküle nem lehetett volna megtenni az első lépéseket. A haladó, avantgarde művészeteket általában és egy ideig (1992-1995) az akcióművészetet is a bukaresti Soros Kortárs Művészeti Központ támogatta a katalógusok nyomtatási költségeinek fedezésével, később ez a műfaj kikerült az intézmény érdeklődési köréből. Bizonyos mértékig az épp kormányon lévő pártérdekeknek megfelelően a bukaresti Művelődési Minisztérium is áldozott az akcióművészetnek, néha számottevő mértékben is. Általában a felhasznált anyagok költségeivel és nyomtatási költségekkel támogatott. Néhányszor sikerült a budapesti Illyés Közalapítványtól kisebb támogatást szerezni és a szintén budapesti Magyar Narancs Alapítványtól is egy alkalommal (1993). És nem utolsó sorban gyakran szimbolikus összegekkel vagy termékekkel segítenek a helyi kisebb-nagyobb cégek. Mindez a támogatás korántsem fedi a szükséges költségeket, így a szervező igen gyakran a baráti köre önkéntes munkáját használja, a művész-tanár-szervezők diákjaik segítségét élvezik, szállást ismerős családoknál kapnak és végül saját pénzükön vásárolják meg a legfontosabbakat, ha minden kötél szakad. És ne felejtsük el, hogy az itteni szervező nem kap szervezési díjat, a posta és távközlési (telefon, fax, e-mail) költségeket saját pénzén intézi, a katalógusszerkesztési, grafikusi teendőket ingyen végzi, stb., stb. Ambíció és fölös energiák nélkül a kezdeti lelkes társak lassan lemorzsolódnak, megmaradva a már említett erős hitűek. Az ismertebb Erdélyi performerekről A szóban forgó műfajok egyik legjelesebb képviselője vidékünkön ANTIK Sándor (Kolozsvár), akinek hírhedt akciója 1986-ban zajlott le a szebeni Gyógyszerészeti Múzeum pincéjében. Erősen önelemző és egyben társadalomelemző, mazochista gesztusokban bővelkedő művet hozott létre, melynek végére megjelentek az akkori Szekuritate civil tisztjei és elkobozták filmjeinket a fényképezőgépekből, bizonyos mértékű zaklatásnak tettek ki művészt, szervezőt, nézőt egyaránt. Bár kevés performenszt és akciót hozhatott létre, BAÁSZ Imre (1941 Arad – 1991 Sepsiszentgyörgy) műveire a vizuálisan és verbálisan tömör fogalmazás volt a jellemző és törekedett a nyílt és egyértelmű közlésmódra. Az egyéni és kollektív szabadság, illetve a személyek közötti viszonyrendszer volt az akciói központi témája, de gyakran használt környezetvédő, ökológiai tárgyú elemeket is performance-eiben. Aradon él és dolgozik BARTHA Sándor, akinek élő-művészeti megnyilvánulásait, bár ritkák, szigorú felépítettség jellemzi. Általában technikát használ: kamerát, mikrofont, monitort, stb. , ami indokoltan beépül a konceptualista, technikát gesztussal ötvöző felfogásába. A BOB József (Marosvásárhely) performanceit és akcióit hol egy mélyen átélt, individuális mitológián alapuló felfogás jellemzi, hol pedig a nihilizmus határát súroló, gyakran minimalista gesztusként értékelhetjük. Fokozottan helyhez kötött, lokálpatrióta műveket hoz létre 1991 óta, amikortól az akcióművészet területein is tevékenykedik (ETNA Csoport alapító-tag). BONÉ Rudolf (Nagyvárad) akcióira szintén a magas fokú racionalitás volt jellemző (múlt időben, mert elég rég abbahagyta az élőművészeti megnyilvánulásokat), gyakran szobrászias formavilágban felépített hatást hozva létre. A Cosmin Pop (Kolozsvár) és Veres Szabolcs (Sepsiszentgyörgy) páros műveire a polgárpukkasztás és a blöff jellemző. Általában derűs hangulatot keltenek ötlet szinten is, de főleg eszközhasználatukban, gesztusrendszerükben. Friss színfoltja ők az ETNA Csoportnak. A szintén marosvásárhelyi művész Szabó Zoltán (Judóka) – ETNA Csoport-tag – performamceire a transzilvanista koncepció jellemző, melyek transzcendentális jellegűek; gyakran óegyiptomi motívumrendszer épül be műveibe. Képzését illetően, mint valamennyi erdélyi performer, ő is képzőművész és mesterének a hetvenes években Francis Bacon-t tekintette. A sepsiszentgyörgyi Toró Attila minden performensze erős ökológiai kötődésre utal, így az összes műve egyetlen tiltakozás a természet rombolása, szennyezése ellen. (ETNA Csoport-tag). Végül néhány sor magunkról, Ütő Gusztáv és Kónya Réka (Sepsiszentgyörgy) közös műveiről. Ellentétpárokra építünk, a vizualitás, a hangeffektusok és a verbalitás szintjén is. Mondandónkat hol direkt, hol pedig burkolt, árnyalt formában jelenítjük meg. Központi témánk a kitörés a meglévő keretekből (ETNA) és „határtalanul szeretjük Erdélyt” (az ETNA Alternatív Művészeti Csoport alapító tagjai vagyunk). Mint ahogy az AnnART Fesztivált, a MEDIUM Kiállítást, a SEPSI Találkozót, is művészek szervezik, (mint már említettem, a világ különböző pontjain is zajlanak művész-szervezők által kitalált és lebonyolított rendezvények). Ez az állapot kitűnő abból a szempontból, hogy a művész tudja igazán, mi kell az esemény sikeréhez, így nem a tanultakból (művész-menedzser képzés), hanem a tapasztaltakból (részvétel rendezvényeken, művészi tevékenység) ítél. Ez az állapot lehangoló, amikor a művész-szervező következne a műsorban az általa rendezett fesztiválon performensze bemutatásával, de már minden energiáját átadta a meghívott művészek produkciója sikeréhez. Ebben a kettősségben néhány éve mi, a Kónya-Ütő művész-szervező páros az általunk szervezett AnnART Fesztiválon csak igen diszkrét akciókat mutatunk be. Az az önként vállalt frusztráltság alakul ki, amikor egy seggel két lovat szeretnénk megülni, és ez nem sikerül. Be kell látnunk, hogy vagy művészek vagyunk, vagy pedig szervezők. A kettő együtt szinte cirkuszi mutatvány. Váltakozva ideális. Ütő Gusztáv, Sepsiszentgyörgy Jegyzetek 8. 1994. június 23, Ütő Gusztáv, az AnnART 5 katalógus köszöntője, 3. oldal 9. 1995. november 11, Ütő Gusztáv, részlet az ETNA Alapítvány statutumából 10. 1996. Adrian GUŢĂ, AnnART 7, részlet a katalógusból, 39. oldal 11. 1994. Ütő Gusztáv, AnnART 5, hivatalos meghívó részlet 12. 1993. Ütő Gusztáv, AnnART/4, részlet a nevezési lap szövegéből, 2. old. 13. 1997. május 17, Ütő Gusztáv, MEDIUM 4, a katalógus köszöntője, 1. old. Könyvészet Erről az 1999 januárjában Richard Martel (Le Lieu, Québec) által igényelt művészeti ágazatról írni, átfogó kutatómunka nélkül: felelőtlenség. Lássuk tehát a fellelhető forrásanyagot! – MAMŰ katalógus, Barátság Művelődési Központ és Könyvtár, Budapest, 1990 – KUKAC 3, Alternatív Művészeti Lap, Antik Sándor, Kolozsvár, 1992 – LELTÁR UTÁN, katalógus, Etna Alternatív Művészeti Csoport, Sepsiszentgyörgy, 1992 – AnnART 3, Nemzetközi Performance Napok, katalógus, BAÁSZ Művészeti Alapítvány és Etna Alternatív Művészeti Csoport, Sepsiszentgyörgy, 1992 – AnnART/4, Nemzetközi Performance Napok, katalógus, BAÁSZ Művészeti Alapítvány és Etna Alternatív Művészeti Csoport, Sepsiszentgyörgy, 1993 – Zona Europa de Est, Performance Fesztivál, katalógus, Temesvár, 1993 – AnnART 5 in/different MEDIUMS, Trench Art Festival, katalógus, BAÁSZ Művészeti Alapítvány és Etna Alternatív Művészeti Csoport, Sepsiszentgyörgy, 1994 – AnnART 6, Nemzetközi Performance Napok, katalógus, 1995 – AnnART 7, Nemzetközi Élő-művészeti Fesztivál, katalógus, Etna Kiadó Sepsiszentgyörgy, 1996 – Zona Europa de Est, Performance Fesztivál, katalógus, Temesvár, 1996 – EXPERIMENT, katalógus, SOROS Kortárs Művészeti Központ, Bukarest, 1997 – AnnART 8, Nemzetközi Élő-művészeti Fesztivál, katalógus, Etna Kiadó, 1998 – MEDIUM 4, Nemzetközi Élő-művészeti Dokumentációs Kiállítás, katalógus, Etna Kiadó, 1998 – AnnART 9, Nemzetközi Élő-művészeti Fesztivál, katalógus, Etna Kiadó, 1999 Toldalagi Mihályt és Miháltz Erzsébetet ábrázoló festményekről A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum képtárának érdekes és értékes festményei a Toldalagi Mihályt (? – 1642) és feleségét, Miháltz Erzsébetet ábrázoló két kép. A 103x183 cm nagyságú festmények készítésének ideje a XVIII. századra tehető. Festőjét nem ismerjük, mert a képek nincsenek szignálva. Annyit azonban tudunk, korabeli és későbbi forrásokból, hogy a mikházi kolostorban elhelyezett oltárkép donátor-alakjai után (alapján) festette meg az egykori piktor Toldalagi Mihály és felesége képét. Az oltárkép a mikházi kolostorból idővel Szentbenedekre került és minden bizonnyal ott készült el a szóban forgó két kép. A festmények sokáig a koronkai Toldalagi kastély falait díszítették, ahonnan – feltehetően családi örökségként – Marosvásárhelyre kerültek. Egy 1963 augusztus 4-én kelt adásvételi jegyzőkönyv tanúsága szerint, Bujánovics Ede, marosvásárhelyi lakos, a két festményt a székelyudvarhelyi rajoni múzeumnak adta el „...700-700 lejért darabját, azaz összesen 1400 lejért ...” (Haáz Rezső Múzeum, irattár, 1963. I. 180. o.) A Toldalagi Mihályt ábrázoló képen egy hosszú, lekonyuló bajszos, prémes palástos álló személyt láthatunk, aki jobb kezében buzogányt tart, bal kezét pedig kardja markolatán pihenteti. Bal oldalán egy asztalon iratköteg fekszik, míg hátrább egy klasszikus oszloptalapzat és egy kevés oszloprész látszik. A kép alsó felén a következő hiányos szöveg olvasható: NÉHAI NAGY-ERTSEI TOLDALAGI MIHÁLY. A MIKHÁZI KLASTROMBAN TALÁLTATOTT 1629-BÉLI TÉRDEPLŐ K[ÉPE UT]ÁNN. [AHOL] VÓLT AKKOR, NEMES MAROS SZÉKNEK FŐ KAPITÁNYA. _ LET AZUTÁN FŐ KIRÁLY BIRAJA. _ N. UDVARHELY SZÉKNEK IS FŐ[..........] KIRÁLYI [..............] [..................] ERDÉLY ORSZÁGI FEJEDELMEKNEK, A FÉNYES PORTÁNÁL [............] (A zárójelbe tett részek részben, vagy egyáltalán nem olvashatók.) Állagát tekintve a festmény középső felülete gyakorlatilag jónak mondható, ám a széleken a festékréteg felpattogzott. Közelebbről megvizsgálva megállapítható, hogy valamikor restaurálták, legalábbis olyan formán, hogy az eredeti vásznat új hordozóra, kifeszített, sűrű, tömött szövésű vászonra helyezték át. Feltehetően 1963 nyarán történhetett ez a beavatkozás, ugyanis az eladó, Bujánovics egy levelében arról értesíti Ferenczi Géza múzeumigazgatót, hogy azért késlekedik az adásvétel lebonyolításával, mert még a két szóban forgó kép restaurálásával nem készültek el. (Haáz Rezső Múzeum, irattár 1963. I. 181. o.) Hogy ki, vagy kik végezték a restaurálást, az nem derül ki a korabeli levelezésből. A Miháltz Erzsébetet ábrázoló kép szintén életnagyságú festmény és stílusát tekintve ugyanaz a festő festhette, mint Toldalagi Mihály képét. A képen egy középkorú, ma is széparcúnak mondható nő látható prémmel bélelt rövid palástban, derekán és mindkét csuklóján piros gyöngyökkel díszített öv, illetve karperecek. Jobb kezét faragott kőpárkányon pihenteti, míg balljában egy rózsaszálat tart. Kötényének szegélye hímzéssel díszített, amit, háromszirmú fehér tulipánok sora egészít ki. A kép alján a következő felírat olvasható: [....] ILJENIZENI MIHÁLTZ ERSEBETH _ A NAGY TÓDALAGI MIHÁLYNAK HITES TÁRSA A MIKHÁZI KLASTROMNAK ÉPITŐJE. _ EDGY FIUNAK N[.....]Y[.....]Z (nyolc?) LEÁNYOKNAK _ S AZOKUTÁNN, SOK ÉLŐ MARADÉKOKNAK, ANNYA. _ FEKSZIK FÉRJÉVEL EDGYÜTT, A MIKHÁZI KLASTROMBAN._ Toldalagi Mihály születésének pontos dátumát nem tudjuk. Nagy valószínűséggel 1580 körül születhetett. Apja Toldalagi Gáltői Balázs, anyja pedig Bessenyei Borbála volt. A család 1268-ban szerezte meg birtokát Maros-Torda vármegyében, amely helység nevét fel is vette. V. Lászlótól 1456-ban nyertek királyi megegyezést Toldalag birtoklására. Ebben az időben vehették fel a Nagy-Ercse-i előnevet is, mert ekkor kerülhetett a család birtokába a szomszédos település Nagy Ercse. Fiatalon, de már mint Orbai szék alkirálybírája Toldalagi Mihály a Básta ellen harcoló Székely Mózeshez csatlakozott. 1608-ban mint Székely Mózeshez közel álló ember esik fogságba. Básta „kezességen” bocsátotta szabadon. Ez azt jelentette, hogy „...a fejét és javait lekötve fogadja, hogy Székelyhez [Mózes] többé nem szövetkezik”. Toldalagi Mihály történelmi és politikai tevékenysége egybeesik Erdély azon legfényesebb korszakával, amikor mint önálló állam próbált fennmaradni az akkori zürzavaros és nehéz időket élő kelet-európai térségben. 1614-ben, amikor Bethlen Gábor fejedelem megbízásából Erdélyi István a török portára ment követségbe, a küldöttségben már ott találjuk Toldalagi Mihályt is. Ezt követően sokszor megfordul követként a török udvarban. 1622-ben részt vesz a törökök és a lengyelek közötti egyezkedésben, 1625-ben a gyarmati, 1627-ben a szőnyi békekötésnél játszik fontos szerepet. 1630-ban kiveri az erdélyi fejedelemségre vágyó Csáki István párthíveit Erdélyből a marosszéki hadakkal. 1636-ban a koronkai mezőn a marosszéki székelyeket lustrálja. I. Rákóczi György alatti ténykedése a portán azzal kezdődik, hogy Rákóczi jogait erélyesen védelmezi Bethlen István ellenében, majd később, ugyancsk Rákóczi megbízásából a francia királlyal kötendő szövetséget készíti elő a német király ellen. Kiváló diplomáciai érzékének köszönhető, hogy Bethlen Gábor, Brandenburgi Katalin és I. Rákóczi György fejedelem egyaránt foglalkoztatták és igényt tartottak szolgálataira. Érdemei elismeréséül és jutalmául a család főúri rangra emelkedett. 1620-ban Marosszék, 1636-ban pedig Háromszék főkapitánya lesz, továbbá a tanácsúri, országos elnöki és a főlovászmesteri rangokat is elnyeri. Kétszer nősült. 1612-ben elveszi azt a gazdag gelencei Miháltz Erzsébetet, aki egy fiú- és nyolc leánygyermekkel ajándékozta meg. Első felesége halála után 1640-ben újranősül és feleségül veszi özv. Szentpáliné Petky Erzsébetet. Azt, hogy mennyire közel állt a fejedelemhez és milyen nagyra becsülték politikai tevékenységét, legjobban az példázza, hogy második lakodalmát megtiszteli jelenlétével I. Rákóczi György és a két román vajda is. Az előbb unitárius, majd később katolikus vallásúvá lett Toldalagi Mihály vallásos tevékenysége a ferencrendiekkel kapcsolatos. Feleségével együtt oroszlánrészt vállalt a mikházi kolostor alapításában. 1635-ben Márkodi Gergely és felesége Derzsi Anna egyrészről és mint a ferencesek képviselői Toldalagi Mihály és felesége Mihálcz Erzsébet másrészről egyezséget kötöttek egy kolostor megalapításáról. Az egyezség szerint Márkodi Gergely udvarházát, annak udvarával, kertjével együtt a ferenceseknek ajándékozta. Toldalagi és más főurak pedig pénzt adtak a szerzetescellák és egy kápolna megépítéséhez. Toldalagi a kolostoralapításkor kikötötte, hogy halála után a mikházi kolostorba temessék el. Azonban végakarata nem teljesülhetett, mert 1642-ben Gyulafehérváron érte a halál és ott is temették el. (Bíró Vencel: Tholdalagi Mihály. In.: Erdélyi katolikus nagyok. Kolozsvár, 1941.) Ezen állításnak viszont ellentmond a XVIII. században Mihálcz Erzsébetről festett képen olvasható szöveg, miszerint „... fekszik férjével együtt a mikházi-klastromban...”. Ez az ellentmondás még feloldásra vár. Toldalagi Mihályt előkelő hely illeti meg az erdélyi nagyok pantheonjában. Ez egyértelmű volt a három évszázaddal ezelőtt élők számára is, amit a szóbanforgó képek léte is jelez. Mert azon túl, hogy kivételes emberi és politikai tehetségét a zsenge és ezer bajjal küzködő erdélyi fejedelemség szolgálatába állította irodalmi munkássága is számottevő. Toldalagi Mihály emlékirata és Toldalagi Mihály követségi naplója címen 1855-ben illetve 1861-ben kiadott munkái a fontosabb erdélyi történeti kútfők közé tartoznak. Veres Péter Székelyudvarhely	TARTALOM 2 In memoriam Bocz Borbála 2 Jegyzetek Bocz Borbála grafikusi életművéhez Jánó Mihály 4 Időben lebegő arc Gazda József 6 Az alkotó szellem győzelme Jakabos Olsefszky Imola 8 Az erdélyi művészeti oktatás történetéből Murádin Jenő 12 A Csíki Székely Múzeum képző- és iparművészeti gyűjteménye Szabó András 21 Akcióművészet 1978 és 1998 között Erdélyben II. rész Ütő Gusztáv 23 „A művészet a lélek ünnepe” P. Buzogány Árpád 24 Toldalagi Mihályt és Miháltz Erzsébetet ábrázoló festményekről Veres Péter 27 Kiállításfigyelő 29 Tüntetés... 30 Bukaresti aukciók, 2000.